Rekordszámú gyerek kapott védőoltást

2017-ben rekordszámú, mintegy 123 millió gyereket immunizáltak világszerte - derül ki az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és az UNICEF 2018. júliusi jelentéséből. Ugyanakkor még mindig több mint 19 millió gyermeket nem láttak el.

4,6 millióval több gyermeket oltottak, mint 2010-ben

Az adatok szerint 10-ből 9 gyerek kapott minimum egy dózis diphteria-tetanus-pertussis elleni kombinált védőoltást 2017-ben, növelve a védelmet a gyakran halálos torokgyík, tetanusz és szamárköhögés ellen. 2010-hez képest újabb 4,6 millió gyermek beoltására volt szükség 2017-ben a globális népességnövekedés miatt.

Rekordszámú gyerek kapott védőoltást 2017-ben
A globális népességnövekedés miatt tavaly 4,6 millióval több gyereket oltottak be, mint 2010-ben

162 ország használja a rubella elleni oltást

Az elmúlt évben 167 ország vezetett be egy második dózis rózsahimlő elleni vakcinát a szokásos oltási rendjébe, és már 162 ország használja a rubella vírus elleni védőoltást. Ennek eredményeképpen 52 százalékos lefedettséget ért el a himlő és rubeóla elleni védelem, míg 2010-ben ez csak 35 százalék volt. Már 79 országban bevezették a humán papillomavírus (HPV) elleni vakcinát, amely a szexuálisan még nem aktív korosztályban képes a leghatékonyabban megelőzni a méhnyakrák kialakulását. Emellett olyan újonnan elérhető oltóanyagok kerültek az életmentő oltási programba, amelyek védelmet nyújthatnak az agyhártyagyulladás, a malária és akár az ebola ellen is.

Közel 20 millió gyerek nem részesült teljes immunizációban

A sikerek ellenére közel 20 millió gyermek nem részesült a teljes körű immunizáció előnyeiben 2017-ben. Közülük 8 millióan (vagyis 40 százalék) veszélyeztetett környezetben élnek, beleértve az olyan országokat, amelyeket konfliktus sújt. Ráadásul egyre nagyobb részük származik közepes jövedelmű országokból, ahol főképp a városi szegénységet érő igazságtalanság és kirekesztettség sokakat meggátol az immunizációhoz jutásban.

A népesség növekedésével egyes országoknak egyre többet kellene befektetniük az immunizációs programjukba. Hogy minden gyerekhez elérjenek a létfontosságú oltóanyagok, évente nagyjából 20 millióval több gyereket kellene beoltani három dózis diphtheria-tetanus-pertussis (DTP3) vakcinával, 45 milliót egy második dózis himlő elleni oltással, és további 76 millió gyereknek lenne szüksége három dózis pneumococcus elleni konjugált vakcinára.

Ennek elősegítése érdekében a WHO és az UNICEF azon dolgozik, hogy kiterjessze az immunizáció elérését, ezért:

  • Fejlesztenek az oltóanyagok minőségén, hozzáférhetőségén, használatának lefedettségén.
  • Javítanak az erőforrások célzottabb felhasználásán.
  • Regionális szintű tevékenységeket terveznek, és biztosítják, hogy a védtelen emberek számára elérhetőek legyenek a védőoltások.

37 év felméréseit vizsgálták 2000 óta a WHO és az UNICEF közösen végzi a nemzeti immunizációs lefedettség évenkénti felmérését az Egészségügyi Világszervezet mind a 194 tagállamában. Emellett a 2017-es eredményekhez a WHO és az UNICEF a becslési eljárás során egybeveti az elmúlt évek immunizációs lefedettségének adatait a legfrissebb információkkal, így a 2017-es vizsgálat az 1980 és 2017 közötti 37 év felméréseit fedi le.


Forrás:
UNICEF Magyarország

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A párásság és ködfoltok feloszlását többórás, keleten sok napsütés követi. Emellett csak kevés gomolyfelhő képződik, ugyanakkor észak, északnyugat felől átmenetileg több helyen is megnövekszik, helyenként meg is vastagszik a fátyolfelhőzet. Csapadék nem lesz. A délies szél csupán a Fertő tágabb térségében élénkülhet meg, máshol gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 21 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 7 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!