Országos koronavírus-szűrés: a meghívottak felét már tesztelték

Még mindig zajlik Magyarországon az országos reprezentatív koronavírus-szűrés, amely a Semmelweis Egyetem vezetésével, illetve a négy hazai orvosképző egyetem részvételével valósul meg. A meghívottak felét már tesztelték.

A friss adatok szerint eddig 8744 személyt teszteltek az országos koronavírus-szűrés kezdete óta. Ez azt jelenti, hogy a Központi Statisztikai Hivatal által kiválasztottak csaknem fele - 49,2 százaléka - már részt vett a vizsgálaton - olvasható a Semmelweis Egyetem oldalán publikált tájékoztatóban . Ugyanakkor felhívják a figyelmet arra is, hogy a valós képhez még legalább 2 ezer fő tesztelésére van szükség.

Péntek estig tart az országos szűrés

Koronavírus: hamarosan kiderül, hol van sok beteg itthon - kattintson a részletekért!

A május 1-jén kezdődött koronavírus -szűrés május 15-én, pénteken este zárul. A legmagasabb részvételi arányt eddig a Semmelweis Egyetemhez tartozó területen regisztrálták (54 százalék), a Szegedi Tudományegyetem pedig a hozzá tartozó részvevők 47 százalékát szűrte meg eddig. Az arány a Pécsi Tudományegyetem vonatkozásában 45, a Debreceni Egyetemében pedig 41 százalék. "Ahhoz, hogy a felmérés valós képet mutasson és valóban az ország teljes, 14 éven felüli lakosságára reprezentatív legyen a minta, összesen 10500-11200 fő részvételére van szükség, így továbbra is számítunk mindenki együttműködésére" - hangsúlyozta dr. Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora, aki egyben a Klinikai Járványelemző Munkacsoport vezetője is. A cél elérésére azonban jó esély van, ugyanis már további 2113 fő jelezte a részvételi szándékát, és időpontja is van. A kiválasztottak mindössze 14,7 százaléka utasította vissza egyértelműen a részvételt.

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus Magyarország, koronavírus szűrés, koronavírus országos szűrés, koronavírus-teszt
Koronavírusteszthez vesznek vért egy nőtől a Siklósi Kórházban. Fotó: MTI/Sóki Tamás

Előzetes eredmények

Dr. Merkely Béla ismertetett néhány előzetes eredményt is, hangsúlyozva, hogy a vizsgálat lezárultával ezek a számok még természetesen változhatnak. Eddig 8276 orr- és szájgarat mintavételen alapuló PCR-vizsgálat eredményét értékelték ki, ezek közül kettő volt pozitív. Ha ez lenne a teljes reprezentatív minta, akkor ez alapján úgy lehetne becsülni, hogy a 14 éven felüli, nem idősotthonban vagy 20 főnél nagyobb intézményben élő magyar lakosok körében 243 és 7230 közötti lehet az aktív koronavírus-fertőzöttek száma. Az átfertőzöttek számát a vérvételen alapuló antitest vizsgálat mutatja ki. Az első 1524 minta között 9 pozitív volt. Ha tehát ez lenne a teljes reprezentatív minta, akkor a koronavírus -fertőzésen már átesettek becsült számát 22 399 és 92 624 fő közé tehetnénk - közölte.

A rektor megemlítette, hogy az országos, reprezentatív vizsgálaton kívüli szűrések eredményeiből az látszik, hogy az idejekorán bevezetett korlátozó intézkedések hatásosak voltak, tömeges fertőzés nem lépett fel, és nagy valószínűséggel nyájimmunitás sincs. Az intézményi fertőzések teszik ki az esetek egy szignifikáns részét. Így tehát elkezdődhet a koronavírus-járvány elleni intézkedések lazítása, de csak megfelelő kontroll mellett. A reprezentatív országos epidemiológiai keresztmetszeti vizsgálat pedig pontos képet adhat a kiindulási állapotról, ahonnan a lazítás megkezdődik.

Igény szerint házhoz mennek

A minták legnagyobb részét a négy hazai orvosképző egyetem munkatársai veszik le, a vizsgálatok mintegy felét pedig a Semmelweis Egyetem végzi. A mintavételben segítenek a mentőszolgálat és a vízimentők munkatársai is. A koronavírusteszt pozitív eredményéről az érintettek 24-48 órán belül értesítést kapnak, és a kontaktjainak szűrése is megtörténik majd. Ha pedig negatív a teszt, akkor a lelet ügyfélkapun keresztül az EESZT-ben, vagy a háziorvos segítségével lesz megtekinthető.

Az egyetem munkatársai elsősorban a 65 év felettiekhez és a krónikus betegekhez mennek házhoz, de a véghajrában vállalják, hogy kiszélesítik ezt a kört. Így akik nem tudnak elmenni, de saját otthonukban elvégeztetnék a koronavírus-szűrést, igényüket a 0680808200 zöldszámon jelezhetik. A vizsgálaton való részvétel egyébként teljesen biztonságos, az időpontokat ugyanis úgy szervezték meg, hogy ne alakuljon ki várakozás, így senki sem tartózkodik más meghívottakkal egy légtérben.

A vizsgálattal kapcsolatos leggyakoribb kérdések és válaszok itt , Dr. Merkely Béla nyilatkozata pedig itt érhető el.

Majdnem belehalt a koronavírus-fertőzésbe az ebola és a HIV világhírű kutatója, Peter Piot - a részletekért olvassa el társportálunk, az nlc.hu cikkét!

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +30 °C
Minimum: +15 °C

Túlnyomóan felhőtlen vagy derült, napos időben lesz részünk, de az északkeleti, keleti tájakon kevés fátyol- és gomolyfelhő lehet az égen. Csapadék nem lesz. Az északi, északkeleti szelet a Dunától keletre nagy területen kísérhetik élénk lökések, de az északkeleti megyékben egy-egy erős lökés is előfordulhat. A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 27 és 31 fok között alakul. Késő estére 16 és 25 fok közé hűl le a levegő. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.