Omikron variáns: a virológus szerint nincs ok pánikra

Bár pánikra nincs ok a koronavírus új variánsa, az omikron megjelenése miatt, továbbra is fontos, hogy minél többen beoltassák magukat - hívta el fel a figyelmet Milanko Sekler virológus, mikrobiológus.

Hol bujkálhatott eddig az omikron ?

Sekler a Dél-afrikai Köztársaság - itt azonosították a világon először az omikront - víruskutatóira hivatkozott, akiknek az eddigi tapasztalatai arról tanúskodnak, hogy enyhe lefolyású megbetegedésről van szó, és halálesetről sem számoltak be - írja a Szabad Magyar Szó .

Jelenleg a koronavírus új variánsa, az omikron tartja lázban a világot.
Jelenleg a koronavírus új variánsa, az omikron tartja lázban a világot. Fotó: Getty Images

A szerb virológus azt mondja, az összes, omikronról szóló információt be kell várni a dél-afrikai kutatóktól, hiszen nagyon jól képzett szakemberekről van szó, akik profi módon reagáltak az új variáns megjelenésekor is.

Minél magasabb az átoltottság, annál jobb

Sekler továbbá felhívta a figyelmet az oltási kampány fontosságára is. Mint leszögezte, a mostani adatok szerint azok az országok, ahol 80 százaléknál nagyobb az átoltottság, sokkal jobb járványügyi helyzetben vannak azoknál, amelyekben alacsonyabb ez a szám.

Mit tudunk az omikronról?

Mint arról korábbi cikkünkben beszámoltunk, az omikron variánst először Dél-Afrikában és Botswanában mutatták ki, rövid idő alatt azonban Európába és a világ több pontjára eljutott. Arról egyelőre nem érkezett hír, hogy Magyarországon is megjelent volna, de Jakab Ferenc, a Pécsi Tudományegyetem Szentágothai János Kutatóközpont, Virológiai Nemzeti Laboratórium vezetője szerint nem kétséges, hogy ez előbb-utóbb bekövetkezik.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) úgy vélekedik , több hétig is eltarthat, míg megbízható eredmények és adatok lesznek arról, hogy az új variáns mennyire fertőzőképes, milyen súlyos tüneteket okoz, és milyen mértékben befolyásolja a jelenleg használt vakcinák hatékonyságát.

Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) megkezdte egy újabb koronavírus-vakcina vizsgálatát

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

A felhős részeken is a fátyolfelhőzet levonulását követően derült, száraz idő várható. Hajnalra kevés helyen átmenetileg pára, ködfoltok képződhetnek. Gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 4 és 10 fok között alakul, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabban fekvő részeken ennél pár fokkal enyhébb lehet a reggel. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.