Oltópontokat hoztak létre kismamáknak a H1N1 miatt

A hagyományos oltópontokon várandósokat nem oltanak, ezért a kismamáknak a háziorvosnál kellene jelentkezni oltásért.

Ha ez nehézkes, akkor Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében lehetőség van arra, hogy a térség minden nőgyógyászati járóbeteg- és fekvőbeteg-ellátó intézményében felvegyék az oltást - írta a Kelet-Magyarország.

Így halt meg H1N1-ben a 21 éves kismamaA H1N1 vírus elleni oltást munkaidőben kérhetik a kismamák, akik a második legveszélyeztetettebb csoportba tartoznak a terhesség speciális immunológiai állapota következtében - mondta Pap Károly, a nyíregyházi Jósa András Oktató Kórház osztályvezető főorvosa.

A kismamákat különösen a terhesség harmadik harmadában fenyegeti az új vírus, átoltottságuk Szabolcsban is igen alacsony mértékű, a 10 százalékot sem éri el.

Az oltópontok létrehozásával ezen szeretnének változtatni a megye nőgyógyászai, valamint az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat kirendeltségének szakemberei.

Falus Ferenc országos tiszti főorvos a héten ismertette a nemzetközi és magyar adatokat, amelyekből az derült ki, hogy a világ többi részén tízszeres a H1N1 fertőzés és szövődmény veszélye várandósoknál, Magyarországon azonban ennél jóval ijesztőbb a tapasztalt adat: hússzoros esélye van a gyermekeket váróknak arra, hogy megfertőződjenek, illetve szövődmény alakuljon ki náluk.

A Szülészeti és Nőgyógyászati Szakmai Kollégium több oldalas állásfoglalást juttatott el minden szülész-nőgyógyász osztályvezető főorvoshoz arról, hogy oltsák a kismamákat.

Tévhit, hogy az oltás legyengíti a szervezetet

A professzor azt mondta, az Omninvest által gyártott magyar oltóanyag, amelyet az Egészségügyi Világszervezet londoni laboratóriuma az egyik leghatásosabbnak ítélt, nem okoz fejlődési rendellenességet a magzatban. Épp ellenkezőleg: olyan ellenanyag termelését indítja el az anyában, amely nemcsak a nőt, hanem születendő gyermeket is megvédi a betegségtől - hangsúlyozta.

Hozzátette: a felnőtt szervezetben termelődő ellenanyag az anyatejen keresztül egyéves korukig a megszületett csecsemőket is megóvja a fertőzéstől. A professzor kiemelte, a szakmai kollégium állásfoglalása szerint nem elegendő, ha csak a várandósok környezetét oltják be, ugyanis a vírust annak ellenére is továbbadhatja valaki, hogy ő maga (a vakcina következtében előállt védettsége okán) nem betegszik meg - adta hírül az MTI.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
agyserkentő ételek
5 gyümölcs, amely csodát tesz az aggyal – Lassíthatják a szellemi hanyatlást
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

A felhősebb tájakon szakadozik, csökken a felhőzet, ezt követően nagyrészt gomolyfelhős, napos időre van kilátás, de a gomolyfelhők időszakosan jobban összeállhatnak. Kevés helyen, nagyobb eséllyel északkeleten, keleten alakulhat ki záporeső. Az északnyugati szelet élénk lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 22 fok között várható. Szerdán nem érvényesül fronthatás, így a frontérzékenyek szervezetét nem éri extra megterhelés.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!