Oltástagadó volt, majdnem megölte kisfiát a kanyaró

A közösségi médiában találkozott olyan bejegyzésekkel, amelyek elbizonytalanították az oltással kapcsolatban.

Kis híján egy egyéves kisfiú lett az oltásellenesség következő áldozata, aki rohamot, majd súlyos szepszist kapott a kanyaró miatt. Sophie Dale most átállt a másik oldalra, és arra sarkallja szülőtársait: mielőbb adassák be gyermekeiknek a védőoltásokatszámol be a 28 éves anya esetéről a Mirror.

gyerek, kanül, branül, kórterem, fertőzés
Vérmérgezést kapott a fertőzés miatt. Képünk illusztráció. Fotó: Getty Images

"Ha kételkedsz, kérdezd, aki ért hozzá!"

Sophie „ideges és kétkedő” volt a fia, Levi beoltásával kapcsolatban, mert a TikTok-on és a Facebookon olyan bejegyzésekre figyelt fel, amelyek – egyébként bizonyítottan tévesen – a kanyaró elleni oltást az autizmus kockázatával hozták összefüggésbe. Miután félretette félelmeit, Sophie bejelentkezett a fiú első MMR-oltására, ám akkor már késő volt: az akkor egyéves kisfiú kanyarós lett néhány nappal a vakcina beadása előtt.

Magyarországon az MMR védőoltás a mumpsz, a morbilli (kanyaró) és a rubeola betegségek ellen védő gyermekkori kötelező oltás, melyet 15 hónapos korban, majd 11 évesen kapnak meg a gyermekek.

Nem tudtam volna megbocsátani magamnak, ha téves információk miatt folyton csak morfondíroztam volna. Bevallom, kicsit ideges voltam, amikor eldöntöttem, hogy beoltatom Levit.

Levinek több rohama is volt, és miután súlyos vérmérgezés jelentkezett nála, hat napot küzdött az életéért az Aylesbury-i Stoke Mandeville kórházban. Az orvosoknak végül sikerült megmenteniük, de egy éven át kontrollvizsgálatokon kellett részt vennie, hogy kiderüljön, a szepszis nem károsította-e a hallását vagy a látását. Levi mára egy „tökéletesen egészséges és virágzó hatéves kisfiú”. Az édesanyja azt üzeni a többi szülőnek:

Még ha kételkedsz is, beszélj a gyerekorvossal, védőnővel! Kérj több információt azoktól, akik valóban értenek hozzá!

Az eset öt évvel ezelőtt történt, a fiatal anyuka pedig azóta az oltások mellett kampányol és – látva a kanyaró pusztító hatásait – TikTok csatornát is indított, hogy meggyőzze még kételkedő szülőtársait. Sophie idén októberre várja harmadik gyermekét, akinek elmondása szerint minden oltást be fog adatni.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.