Oltás a kamerák előtt - hősiesen tűrték a kislányok

Évente még mindig félezer nő hal meg hazánkban méhnyakrák következtében, pedig ennek egyetlen esetben sem szabadna megtörténnie. Időben felfedezve ugyanis ez a betegség jól gyógyítható, sőt, néhány éve már megelőző védőoltás is van ellene - ez volt a legfontosabb üzenete január 20-án a Magyar Vöröskereszt, az Egészséges Településekért Alapítvány és a GlaxoSmithKline Kft. közös sajtótájékoztatójának, amelyen a második alkalommal hirdette meg a méhnyakrák elleni oltás pályázatát.

A tavaly majdnem 20 millió forint értékű vakcinát lehetett elnyerni, amelyből több mint 200 hátrányos helyzetű kistelepülésen élő, 10-14 éves lány kaphat térítésmentesen méhnyakrák elleni védőoltást. A felhívásra közel 200 iskola, több mint 8000 vakcina igénylésére adta be pályázatát. A nagy érdeklődés miatt a kezdeményezők úgy döntöttek, hogy 2009-ben ilyen módon 300 serdülő lány kaphatja majd meg térítésmentesen a biztonságot nyújtó oltást.

A nap hősei az egyik nyertes településről, a Fejér megyei Mátyásdomb községből érkezett iskolás lányok voltak: ők tizennégyen itt, a sajtótájékoztató, kamerák és mikrofonok kereszttüzében kapták meg az első adag oltásukat, de felnőtteket megszégyenítő bátorságot tanúsítottak.

- A kezdeményezés szolidaritást és felelősséget tükröz: segítségével olyan fiatalok is hozzájuthatnak a méhnyakrák elleni vakcinához, akiknek családjai egyébként nem engedhetik meg maguknak az oltóanyag megvásárlását - méltatta Dobrev Klára, az Egészséges Településekért Alapítvány kuratóriumi elnöke.

- Két kiskorú lány édesapjaként átérzem a méhnyakrák elleni küzdelem fontosságát, amelyből kiépített hálózatával a Magyar Vöröskereszt is kiveszi a részét - jelentette ki Habsburg György, a Magyar Vöröskereszt elnöke.

- Cégünk büszke arra, hogy közös társadalmi összefogás keretében tudja felhívni a figyelmet a méhnyakrák megelőzésére" - mondta el Leitner György, a GSK ügyvezető igazgatója a Méhnyakrák Megelőzés Hete rendezvényeként megtartott sajtótájékoztatón.

Hazánkban a lakosság védőoltási és szűrési hajlandósága messze elmarad a nyugat-európai átlagtól. A szervezett szűréseken a behívott nők 6-6,5 százaléka vesz részt évente, annak ellenére, hogy a vizsgálat fájdalommentes és Európában szinte egyedülállóan térítésmentes, sőt, az útiköltséget is visszatéríti az OEP.

- Felvilágosító kampányunk célja, hogy minden nő életkorra való tekintet nélkül tudja, hogy a méhnyakrák ellenes védőoltással és a rendszeres szűrésen való részvétellel szinte teljesen kizárható a méhnyakrák okozta elhalálozás - hívta fel a figyelmet dr. Koiss Róbert, a Szent István Kórház főorvosa.

Kiss Éva

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
Hányszor normális pisilni egy nap? – Mutatjuk, mikor jelezhet gondot
5 megoldás a magas reggeli vércukorszintre – Így lenne érdemes kezdeni a napot
tojás
Kiderült, hogy a legjobb tojást enni – Nem a rántotta és nem a tükörtojás a legegészségesebb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +25 °C
Minimum: +11 °C

Egy északnyugatról délkelet felé haladó szakadozottabb frontális felhősáv következtében átmenetileg megnövekszik a felhőzet, de emellett mindenhol kisüt több órára a nap. Szórványosan várható zápor, zivatar. Az északnyugati szél többfelé megerősödik, de a zivatarok környékén viharos széllökések is lehetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet 23, 29 fok között várható. Hidegfronti hatás várható szerdán, amely az érzékenyeknél fejfájást, migrént okozhat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Milyen panaszokat okozhat a krónikus álmatlanság? Teszteld tudásodat! Mennyit tudsz az alvászavarok tüneteiről? Válaszolj 11 kérdésünkre, és kiderül!
kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?