Méhen belül fertőződött meg egy magzat koronavírussal

Bulgáriában kimutatták a koronavírus átterjedését egy terhes nő és magzata között - közölte kedden Ilijan Trajanov, Pazardzsik városi kórháza szülészeti-ginekológiai osztályának vezetője a NovaTV bolgár televíziónak adott interjújában.

Koronavírus: az oltás így lehetne hatékonyabb - részletek !

Trajanov szerint a 28 éves anya a terhesség nyolcadik hónapjában fertőződött meg koronavírussal a múlt év végén. Köhögés mellett láz jelentkezett nála. "Az anya megfertőződése a koronavírussal, a magzat kórképe (a terhesség alatti növekedés-visszamaradása, illetve a magzatvíz csökkenése volt megfigyelhető), valamint az újszülött kislány szervezetében laborvizsgálatok során kimutatott antitestek megerősítik következtetésünket, hogy a gyermek a méhen belül fertőződött meg" - mondta az orvos.

Császármetszésre volt szükség

A magzat növekedés-visszamaradása miatt császármetszést kellett végrehajtani a természetes szülés várt időpontja előtt két héttel. Az orvos elmondása szerint a kislány 2,75 kilogrammal és 46 centiméterrel jött világra. Hozzátette, hogy jelenleg mind az anya, mind gyermeke otthon van, jól vannak, a következő napokban a kislányon még további laborvizsgálatokat végeznek el antitestek kimutatására.

A TASZSZ orosz hírügynökség egyébként megjegyezte, hogy a koronavírus-fertőzésről szóló tudományos publikációkban a magzat méhen belüli közvetlen megfertőződésének esetét eddig még nem igazolták.

A koronavírus elterjedőben lévő új változatai sokkal veszélyesebbek lehetnek a társadalom egészére nézve, mint a korábbi mutációk. Olvassa el a témában írt korábbi cikkünket ide kattintva .

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Tökmag vagy mandula: melyik az egészségesebb? – Az egyikben kétszer több a magnézium
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +4 °C

Általában erősen felhős vagy borult lesz az ég, de az északi, északkeleti tájakon vékonyabb, szakadozottabb lesz a felhőzet. Többfelé várható ismétlődő jelleggel gyenge eső. Az északi, északkeleti szelet többfelé kísérik élénk, elsősorban a Nyugat-Dunántúlon, illetve a Bükk és Zempléni-hegység tágabb térségében erős lökések.A hőmérséklet kora délután 6 és 14, késő este 4, 9 fok között valószínű. A hét elején nem várható fronthatás, ebben a tekintetben kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!
kvíz
7 kérdésből kiderül, mennyire értesz az orvosok nyelvén – Nem mindenki megy át a teszten TSH-tól a PSA-ig – vajon tudod, mit jelentenek a leggyakoribb orvosi rövidítések? Teszteld az ismereteid kvízünkkel, és derítsd ki, hány kérdésre tudod a helyes választ!