Megvan az ebola elleni gyógyszer

Két kellően hatékonynak bizonyult gyógyszert választott ki az Egészségügyi Világszervezet (WHO) az ebola leküzdésére kifejlesztett gyógyszerek közül, így ezentúl csak ezeket alkalmazzák a járványos betegség kezeléséhez.

Mennyi embert fenyeget az ebola? A választ korábbi cikkünkben találja!

A WHO a 2018 novemberében Kongóban kitört ebolajárvány miatt indította el négy ebolagyógyszer hatékonyságának vizsgálatát. Ennek eredményeként választották ki a két - REGN-EB3 és mAb114 nevű - hatóanyagot, amelyek a többinél hatékonyabbnak bizonyultak. Ezentúl csak ezt a két szert használják a kezelésekhez, mivel akár 90 százalékos túlélési arányt is el lehet érni általuk, ha korai stádiumban megkezdik a kezelést.

ebola, ebolajárvány, ebola elleni védőoltás, ebola elleni gyógyszer, gyógymód
Az ebola hányással, hasmenéssel és vérzéssel járhat. Fotó: 123rf

Az ebola vírusa a fertőzött testnedveivel, vérével való közvetlen kontaktus útján fertőz. A kórokozót fertőzött denevérek és főemlősök is terjeszthetik. A betegség lázzal, izomfájdalommal, fáradtsággal, hányással, súlyos fejfájással, gyengeséggel, hasmenéssel, hasi fájdalmakkal, indokolatlan vérzéssel jár. A fertőzöttel való kontaktus után 2-21 nap alatt alakul ki a betegség. A Kongói Demokratikus Köztársaságban már 1866 halálos áldozata van a járványnak.

Tovább terjedhet az ebola

Nemzetközi vészhelyzetet hirdetnek a Kongói Demokratikus Köztársaságban tomboló ebolajárvány miatt - döntött az Egészségügyi Világszervezet (WHO) vészhelyzeti bizottsága. A WHO emellett felszólította a szomszédos országokat, hogy növeljék készültségüket az esetek felismerésére és kezelésére, mert a járvány átterjedhet más országokba is.

A járvány egyelőre csak regionális, nem pedig globális fenyegetést jelent - hangsúlyozta Robert Steffen, a bizottság vezetője. A WHO történetében ez az ötödik alkalom, hogy nemzetközi vészhelyzetet hirdettek. A döntés értelmében a szervezet nemzetközi ajánlásokat fogalmaz meg, valamint pénzügyi támogatások is elérhetővé válnak a járvány sújtotta térség számára.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Hasnyálmirigy-gyulladás: ez segít meggyógyulni magyar kutatók szerint – Mutatjuk, min kell változtatni
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Általában kissé felhős, száraz idő várható, de a Dunántúlon lehetnek felhősebb körzetek is - elsősorban a nyugati megyékben. Gyenge vagy mérsékelt lesz a légáramlás. Késő este -5 és +6 fok között alakul a hőmérséklet, elsősorban a kevésbé felhős északkeleti országrészben, esetleg északnyugaton fagyhat. Anticiklon alakítja időjárásunkat, fronthatás ma sem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Édeset, sósat vagy savanyút kívánsz? 6 kérdésből kiderül, mit üzen a tested A csoki, a chips vagy a savanyúság után sóvárogsz? Emögött nemcsak megszokás vagy stressz állhat, bizonyos esetekben tápanyaghiány, hormonális változások vagy életmódbeli tényezők is szerepet játszhatnak.
7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!