Mégsem reménykedhetünk a nyájimmunitásban?

Az antitestek mennyisége gyorsan csökken a fertőzést követően, így a gyógyultakat is rövid időn belül újra megfertőzheti a koronavírus.

A koronavírus ellen termelt antitestek szintje "egészen gyorsan" csökken a megfertőződést követően - állapították meg brit szakemberek. Az Imperial College London kutatói szerint a pozitív ellenanyagtesztet produkáló emberek száma 26 százalékkal csökkent június és szeptember között Nagy-Britanniában. Az immunitás a jelek szerint gyengül, így fennáll a kockázata, hogy a gyógyult emberek ismét megfertőződhetnek a vírussal.

Koronavírus: gyógyulás után eddig tart az immunitás A koronavírus-fertőzéssel kapcsolatban az egyik legfontosabb kérdés, hogy vajon mennyi ideig védettek az újrafertőződéssel szemben a gyógyult páciensek. Egy új kutatás szerint akár fél évig is jelen vannak a szervezetben az immunitást biztosító antitestek, a védettség viszont nem ennyi ideig tart. Kattintson a részletekért!

A tünetmentes eseteknél az antitestek száma is gyorsan csökken

Angliában eddig több mint 350 ezer emberen végeztek ellenanyagtesztet a REACT-2 tanulmány részeként. A június vége és július eleje közötti időszakban elvégzett első teszteléskor ezer emberből nagyjából 60-nál észleltek antitesteket. A szeptemberi második körben azonban már csak 44-nél embernél. "Az immunitás egészen gyorsan gyengül, mindössze három hónappal vagyunk az első tesztelés után, és már most 26 százalékos csökkenést mutattunk ki az antitestekben" - mondta Helen Ward professzor, a tanulmány egyik készítője. Általában azoknál csökkent gyorsabban az antitestek szintje, akik tünetmentesen vészelték át a COVID-19-et, a különböző korcsoportok esetében pedig a 65 éven felülieknél csökkent legjobban az antitestek mennyisége.

A szociális távolságtartás továbbra is az egyik legfontosabb fegyverünk a vírus elleni harcban. Fotó: Getty Images
A távolságtartás továbbra is az egyik legfontosabb fegyverünk a vírus elleni harcban. Fotó: Getty Images

Az igazolt újrafertőzöttek száma viszont még mindig rendkívül alacsony. A kutatók szerint ennek az lehet az oka, hogy az immunitás csupán a márciusi-áprilisi tetőzés óta kezdett csökkenni.

A szakemberek szerint a második fertőzés enyhébb lehet az elsőnél, még ha az immunitás csökkent is, mivel a szervezetnek kell, hogy legyen egy "immunemléke" a vírussal való első találkozásról, azaz tudnia kell, hogyan védekezzen ellene.

Wendy Barclay professzor szerint az antitestek gyors fogyatkozása miatt nem feltétlenül kérdőjeleződik meg a jelenleg klinikai vizsgálatoknak alávetett vakcinajelöltek hatékonysága. "Egy jó oltóanyag jóval hatékonyabb lehet a természetes immunitásnál" - jegyezte meg a szakember.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Tökmag vagy mandula: melyik az egészségesebb? – Az egyikben kétszer több a magnézium
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +6 °C

Döntően erősen felhős vagy borult lesz az ég. Elszórtan várható akár ismétlődő jelleggel csepergés, kisebb eső, csupán kis mennyiség eshet. Az északi, északkeleti szelet többfelé kísérik élénk, elsősorban a Nyugat-Dunántúlon, illetve északkeleten erős lökések.Késő este 4, 9 fok között alakul a hőmérséklet. A hét elején nem várható fronthatás, ebben a tekintetben kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!
kvíz
7 kérdésből kiderül, mennyire értesz az orvosok nyelvén – Nem mindenki megy át a teszten TSH-tól a PSA-ig – vajon tudod, mit jelentenek a leggyakoribb orvosi rövidítések? Teszteld az ismereteid kvízünkkel, és derítsd ki, hány kérdésre tudod a helyes választ!