Még mindig nem tűnt el a lepra

A lepra nem az, aminek gondoljuk - ez a lepra elleni harc világnapjának mottója 2020-ban. A Világ Lepraszervezeteinek Szövetsége (ILEP) idén már 66. éve hívja fel a figyelmet arra, hogy sokan az információhiány, a félreértések és az ősi babonák miatt szenvednek még ma is egy olyan betegségtől, amelynek már el kellett volna tűnnie.

A leprának ma már elő sem szabadna fordulnia, a hivatalos statisztikák mégis azt mutatják, hogy átlagosan minden második percben diagnosztizálnak leprafertőzést. Az érintettek ötöde gyermek. A betegség megállítását az nehezíti meg a legjobban, hogy még mindig számtalan tévhit kering a leprával kapcsolatban.

A betegség előfordulási helyszínén ma is a legnagyobb szégyennek tartják a leprát , holott ez csak egy kórokozó a sok közül. Az emberek félelmetesen fertőzőnek gondolják, pedig az emberiség 95 százaléka alapvetően immunis ellene. Ráadásul a legtöbben azt gondolják, hogy a lepra gyógyíthatatlan, holott már létezik gyógyszer, amellyel nyomtalanul gyógyítható a betegség. Halálosnak tartják, pedig leprában nem lehet meghalni. Örökletes betegségnek tartják, pedig a fertőzött szülőknek makkegészséges gyermeke születik.

lepra, fertőző betegségek, lepra elleni harc, lepra elleni küzdelem világnapja,
Még ma is számtalan tévhit terjed a lepráról. Fotó: Lepramisszió

A betegek félnek a gyógyszertől

Mókusok terjesztették a halálos betegséget - kattintson ide!

Az érintettekre nehezedő előítéletek és a környezetük lehúzó ereje miatt meg sem akarják hallani a jó hírt, a gyógyulás lehetőségét. A betegek jobban félnek a gyógyszertől, mint az elhanyagolt betegség életre szóló következményeitől. Ezért inkább rejtegetik a betegséget, ahelyett, hogy felfednék. A betegek megoldhatatlan problémaként kezelik a leprát, holott a gyógyszer eltávolítja a kórokozókat.

A civilizált világban már régóta nem fordul elő a betegség, többek között Magyarországon sem. Azonban világszerte ma is évente több mint 10 ezer új megbetegedést regisztrálnak - elsősorban Indiában, Brazíliában, Nigériában és Indonéziában. Érintett továbbá Kongó, Banglades, Etiópia is. Azonban ezeknél a számoknál sokkal több leprás él a világban, ám sokan rejtőzködnek vagy olyan távoli vidékeken élnek, ahol rájuk sem lehet találni.

A lelki gyógyulás is fontos

A lepra testi gyógyítása hihetetlenül egyszerű, a lelki következmények azonban rendkívül súlyosak. A lepraszervezetek átfogó segítségnyújtással próbálják felszámolni az érintett helyszíneken a leprabetegség okait és a következményeit. A Lepramisszió Magyarországról is komoly szűrőprogramokkal, a mielőbbi diagnózis felállításával, gyógyszerezéssel, műtétekkel, rehabilitálással, felvilágosítással, valamint jogvédelemmel, oktatással és életkezdő támogatásokkal segít Indiában, Kongóban és Etiópiában a betegeknek és családtagjaiknak.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

A felhős részeken is a fátyolfelhőzet levonulását követően derült, száraz idő várható. Hajnalra kevés helyen átmenetileg pára, ködfoltok képződhetnek. Gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 4 és 10 fok között alakul, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabban fekvő részeken ennél pár fokkal enyhébb lehet a reggel. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.