Majomhimlő: nagy változás jön a vakcináknál

Kisebb mennyiségben, bőrbe beadva is elegendő antitest képződik a majomhimlő ellen az Imvanex oltóanyag hatására – közölte az Európai Gyógyszerügynökség (EMA).

Azok szervezete, akik intradermális, azaz bőrbe adott injekcióként kapták a himlő elleni Imvanex vakcinát, hasonló mennyiségű antitestet termelt, mint azoké, akik szubkután, azaz a közvetlenül a bőr alatti kötőszövetbe kapták az oltóanyagot – hozta nyilvánosságra vészhelyzeti munkacsoportja (ETF) vizsgálati eredményeit az EMA. Mivel az intradermális oltáshoz csak az oltóanyag egyötöde szükséges a szubkután injekcióhoz képest, a módszer sokkal több ember beoltását teszi lehetővé a rendelkezésre álló vakcinakészlettel. Mindazonáltal az intradermális oltás esetében nagyobb a bőrirritáció kockázata mellékhatásként.

majomhimlő, oltás, vakcina, Jynneos, Imvanex
Az Egyesült Államokban már intradermálisan adják be a majomhimlő elleni védőoltást. Fotó: Getty Images

Ajánlásában az Európai Unió gyógyszerfelügyeleti hatóságának szerepét betöltő ügynökség úgy fogalmazott: a nemzeti hatóságok ideiglenes intézkedésként dönthetnek úgy, hogy az Imvanex oltóanyagot intradermális injekcióként, alacsonyabb dózisban alkalmazzák a veszélyeztetettek védelme érdekében. Sztella Kiriakídisz, az Európai Bizottság egészségügyért felelős biztosa rendkívül fontosnak nevezte az EMA döntését, mivel ötször annyi ember beoltását teszi lehetővé a rendelkezésre álló vakcinakészlettel. „Az új módszer több veszélyeztetett és egészségügyi dolgozók számára biztosít hozzáférést a védőoltáshoz” - tette hozzá.

Mint azt korábban megírtuk, az Egyesült Államok Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatala (FDA) szintén úgy határozott a közelmúltban, hogy takarékossági okokból megváltoztatja a majomhimlő elleni védőoltás felhasználási módját. Az FDA egy 2015-ben publikált klinikai tanulmány eredményeire támaszkodva döntött úgy, hogy – akárcsak az EMA – a vakcinák intradermális alkalmazását javasolja.

Új nevet keres az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a majomhimlőnek, és rendhagyó módon bárki küldhet be ötletet egy erre a célra létrehozott platformon.

Az Európai Gyógyszerügynökség június végén kezdte meg a dániai székhelyű Bavarian Nordic biotechnológiai vállalat – Jynneos és Imvanex néven is forgalmazott – himlő elleni oltóanyagának folyamatos felülvizsgálatát annak érdekében, hogy a vakcina használatát kiterjessze az emberek majomhimlővel szembeni védelmére is. Az Imvanex jelenleg nagyon korlátozottan érhető el az Európai Unióban. Az Európai Bizottság június közepén kötött szerződést a Bavarian Nordic vállalattal a vakcinaszállításáról. A megállapodás június végétől elérhetővé teszi az oltóanyagokat valamennyi uniós tagállam, valamint Norvégia és Izland számára.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Nagyrészt derült idő várható, de a nyugati határ közelében előfordulhatnak felhősebb körzetek is. Foltokban pára, köd képződhet. Csapadék nem lesz. A Dunántúlon helyenként az éjszaka második felében élénkülhet meg olykor a keleti, északkeleti szél.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire -5 és +1 fok között alakul, de a hidegre hajlamos helyeken ennél néhány fokkal hidegebb, míg a magasabban fekvő helyeken, illetve a nagyvárosok belsejében kissé enyhébb lehet a reggel. Anticiklon határozza meg az orvosmeteorológiai helyzetet, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!