Majomhimlő: aggasztóan kevés az oltóanyag

Az Egyesült Államokban a készletek szűkössége miatt az eredeti vakcinadózis ötödével oltják a kockázati csoportba tartozókat majomhimlő ellen, miközben az Európai Gyógyszerügynökség szintén hasonló takarékossági lépést fontolgat. Egyelőre nem ismert, hogy a módosítás kihatással lehet-e az oltás hatékonyságára.

Világszerte mintegy 80 olyan országban jelent már meg május eleje óta a majomhimlő, ahol egyébként nincs jelen endemikusan a fertőzés. A Reuters hírügynökség szerdai összesítése szerint ezekből az országokból mindeddig több mint 31 ezer megbetegedést jelentettek a járványkitörés során, illetve Spanyolország két, Brazíliában és Indiában egy-egy beteg elhunyt. A vírussal szemben jelenleg egyetlen jóváhagyott oltóanyag van forgalomban: a dániai székhelyű Bavarian Nordic biotechnológiai vállalat Jynneos nevű vakcinája. A cég rendelkezésre álló készletei ugyanakkor egyelőre meglehetősen szűkösek.

Majomhimlő elleni oltást adnak be egy férfinak a Los Angeles-i Obregon Parkban létesített oltóponton 2022. augusztus 10-én
Majomhimlő elleni oltást adnak be egy férfinak Los Angelesben augusztus 10-én. Fotó: MTI/EPA/Etienne Laurent

Mint azt a Reuters írja, kedden az Egyesült Államok Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatala (FDA) takarékossági okokból úgy határozott, hogy megváltoztatja az oltás felhasználási módját. Egyrészt az eredetileg egyetlen dózisként gyártott ampullák tartalmát ötfelé osztják szét, másrészt a csökkentett adagot a bőr alatti zsírszövet helyett az oltakozók bőrrétegei közé fecskendezik be. Az eljárást korábban más vakcinák kapcsán már tesztelték, beleértve például a járványos gyermekbénulás és a sárgaláz elleni oltást. A majomhimlő esetében viszont korlátozott a lépés helyességét alátámasztó tudományos bizonyítékok száma.

„Az Európai Gyógyszerügynökségnél (EMA) meg fogjuk vitatni a dóziskímélő eljárás lehetőségét” – árulta el a szervezet szóvivője a Reuters kérdésére. Hozzátette, a szabályozó hatóság a gyártócéggel és az Európai Unió tagállamainak nemzeti hatóságaival egyaránt egyeztetni fog a követendő stratégiáról. A Bavarian Nordic nem kívánt reagálni az FDA lépésére, míg az Egészségügyi Világszervezet inkább vakcinakísérleteket szorgalmaz további adatgyűjtés céljából.

Az FDA egy 2015-ben publikált klinikai tanulmány eredményeire hivatkozva döntött a takarékossági intézkedés mellett. Ennek alapján a dóziscsökkentés nem veszélyezteti a vakcina biztonságosságát és hatékonyságát. Eközben egyes kormányok Európában is igyekeznek lépéseket tenni annak érdekében, hogy a meglévő oltóanyagkészletek minél tovább kitartsanak. Az Egyesült Királyságban például a két oltáson alapuló oltási sor helyett átmenetileg csupán egyetlen dózist adnak a kockázati csoportba tartozóknak, hogy minél nagyobb tömegeknek biztosíthassanak legalább bizonyos mértékű védettséget a fertőzéssel szemben.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Tökmag vagy mandula: melyik az egészségesebb? – Az egyikben kétszer több a magnézium
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +4 °C

Általában erősen felhős vagy borult lesz az ég, de az északi, északkeleti tájakon vékonyabb, szakadozottabb lesz a felhőzet. Többfelé várható ismétlődő jelleggel gyenge eső. Az északi, északkeleti szelet többfelé kísérik élénk, elsősorban a Nyugat-Dunántúlon, illetve a Bükk és Zempléni-hegység tágabb térségében erős lökések.A hőmérséklet kora délután 6 és 14, késő este 4, 9 fok között valószínű. A hét elején nem várható fronthatás, ebben a tekintetben kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!
kvíz
7 kérdésből kiderül, mennyire értesz az orvosok nyelvén – Nem mindenki megy át a teszten TSH-tól a PSA-ig – vajon tudod, mit jelentenek a leggyakoribb orvosi rövidítések? Teszteld az ismereteid kvízünkkel, és derítsd ki, hány kérdésre tudod a helyes választ!