Majomhimlő: Horvátországban is megjelent

Már Horvátországban is diagnosztizálták a majomhimlő első fertőzöttjét – közölte a Jutarnji List című horvát napilap pénteken.

Újabb szomszédunknál jelent meg a majomhimlő , ezúttal Horvátországban. A vírust egy férfi szervezetében mutatták ki, aki korábban Olaszországban és Spanyolországban is járt. A laboratóriumi vizsgálatokat csütörtökön végezték el, ezek mutatták ki a fertőzést.


majomhimlő
Május óta már 39 országban azonosították a majomhimlőt. Fotó: Getty Images

Jó állapotban van

A páciens állapota jó, enyhe tünetei vannak, és jelenleg karanténban tartják. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint egyébként május óta már 39 országban azonosították a majomhimlőt – ezek közül csak hét országban honos a vírus. Világszerte több mint 1600 bizonyított, valamint 1500 feltételezett esetet regisztráltak.

A magyar és európai helyzet

Magyarországon már hat fertőzöttről tudnak, a betegek valamennyien 20-40 év közötti férfiak. Június 15-én pedig Hans Kluge, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) európai regionális igazgatója úgy nyilatkozott , „a vírus terjedésének góca továbbra is Európában van”.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Nagyrészt derült idő várható, foltokban pára, köd képződhet. Csapadék nem lesz. Hazánk északkeleti felén késő estig, a Dunántúlon helyenként az éjszaka második felében élénkülhet meg olykor a keleti, északkeleti szél.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire -5 és +1 fok között alakul, de a hidegre hajlamos helyeken ennél néhány fokkal hidegebb, míg a magasabban fekvő helyeken, illetve a nagyvárosok belsejében kissé enyhébb lehet a reggel. Anticiklon határozza meg az orvosmeteorológiai helyzetet, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!