Koronavírus: újabb három beteg elhunyt itthon

Az elmúlt 24 óra folyamán újabb 36 személynél mutattak ki új típusú koronavírus-fertőzést Magyarországon.

Érdemes-e gumikesztyűben vásárolni, hogy ezáltal is megóvjuk magunkat a fertőzés kockázatától? Részletek itt.

Mint a koronavirus.gov.hu oldalon megjelent kormányzati tájékoztatóból kiderül, ezzel a járvány hazai berobbanása óta immár 3509 főre emelkedett a COVID-19-betegek összesített száma. Vasárnap reggelig három beteg elhunyt a fertőzés következtében, így a halálos áldozatok száma már eléri a 451 főt. A vírust mind ez idáig 1396-an győzték le a hivatalos adatok szerint, ők tehát azok, akiket gyógyultnak tekinthetünk.

Szent László Kórház, koronavírus, COVID-19, pandémia, világjárvány
Védőfelszerelést viselő orvos lát el egy beteget a fővárosi Szent László Kórházban május 8-án. Fotó: MTI/Árvai Károly/kormany.hu

Jelenleg 1662 aktív koronavírus-fertőzött van az országban, 56 százalékuk Budapesten és Pest megyében. Közülük kórházban ápolnak 562 beteget, illetve 47-en szorulnak gépi lélegeztetésre.

Mint azt korábban megírtuk , hétfőtől tovább enyhülnek a járvány miatti korlátozó intézkedések mind vidéken, mind a fővárosban. A budapesti változásokról a szombati nap folyamán született döntés, amiről Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter közölt részleteket. Néhány alapvető óvintézkedés betartása mellett immár szabadon látogathatóak a közterületek, parkok, szabadtéri játszóterek, üzletek és vendéglátóhelyek.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -3 °C

Általában derült lesz az ég, de a Dunántúlon délnyugat felől növekszik a felhőzet. Nyugaton, délnyugaton előfordulhatnak erősen felhős vagy borult körzetek, időszakok, arrafelé hajnaltól kisebb csapadék is kialakulhat, néhol akár átmeneti lefagyás sem kizárt. Az ország túlnyomó részén viszont száraz marad az idő. Helyenként párássá válhat a levegő, főleg az Alföldön foltokban köd is képződhet. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -6 és 0 fok között alakul, de a fagyzugokban alacsonyabb, míg a magasabban fekvő helyeken, vízpartok mentén, illetve a felhősebb tájakon egy-két fokkal magasabb értékeket is mérhetünk. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!