Koronavírus: tovább súlyosbodhat a brit helyzet

Még a tetőzés szakaszában jár a koronavírus-járvány Nagy-Britanniában, ezért egyelőre várni kell a vírus terjedésének megfékezését célzó korlátozások enyhítésével - emelte ki Dominic Raab külügyminiszter, aki az éppen lábadozó Boris Johnson miniszterelnök helyett látja el a kormányfői feladatokat.

Már vannak kedvező jelek arra, hogy az emberek közötti érintkezést korlátozó intézkedések hatékonyak, mivel az új koronavírus-fertőzések és az újonnan kórházba kerülők számát jelző görbe kezd laposodni. Kezdünk nyerésre állni ebben a csatában - fogalmazott Raab. Hozzátette ugyanakkor, hogy a korlátozások enyhítése még nem jöhet szóba, ugyanis a három hete érvényben lévő intézkedések idő előtti feloldása egy újabb járványhullám kialakulásának veszélyével járna.

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus Anglia, koronavírus Nagy-Britannia, koronavírus Egyesült Királyság, koronavírus fertőzöttek száma, koronavírus halottak száma
Szájmaszkot viselő járókelő Manchesterben. Fotó: Getty Images

11 ezer felett az áldozatok száma

A keddi adatok szerint eddig csaknem 90 ezer koronavírus-fertőzöttet és több mint 11 ezer halálesetet regisztráltak az Egyesült Királyságban. "Ha a nagy-britanniai járvány áldozatainak számát sikerülne 20 ezer alatt tartani, az nagyon jó eredmény lenne" - jelentette ki Stephen Powis, a brit állami egészségügyi szolgálat (NHS) angliai orvosigazgatója.

A miniszterelnök még lábadozik

Koronavírus: a mellkasi fájdalom ekkor jelez fertőzést - részletek itt!

Ahogy már korábban is olvashatták a HáziPatika.com -on, a koronavírus-fertőzésen Boris Johnson miniszterelnök is átesett, aki egy hetet töltött kórházban, és három napig intenzív osztályon kezelték. Johnson vasárnap hagyhatta el a londoni St. Thomas kórházat, ahonnan a fővárostól 65 kilométerre északnyugatra lévő Chequersbe, a brit miniszterelnökök vidéki pihenőhelyére távozott. A kormányfő a Twitteren vasárnap este közzétett videoüzenetében arról beszélt, hogy semmi kétség nem fér ahhoz, hogy a St. Thomas kórház orvosai és ápolói megmentették az életét, hiszen kezelésének ideje alatt volt két nap, amikor bármerre eldőlhetett volna a sorsa.

A koronavírusból kigyógyult miniszterelnök állapotáról jelenleg annyit lehet tudni, hogy nem áll azonnal ismét munkába, egyelőre lábadozik.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

5 tipp, hogy könnyebb legyen az életed allergiásként (X)

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +8 °C

Estig a gomolyfelhő-képződés mellett még sok napsütésre számíthatunk, azonban az északi tájak fölé vastagabb felhőtömbök is besodródhatnak késő délutántól. Legfeljebb néhány helyen - főleg a Salgótarján-Nagykanizsa vonal mentén - fordulhat elő futó zápor. Az északi, északkeleti szél többfelé lesz élénk. A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 25 fok között alakul. Időjárási frontok nem okoznak ezen a napon kellemetlenséget.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra