Koronavírus: több mint 3 ezer haláleset világszerte

Hétfő reggelig mintegy 284 ezer újabb koronavírus-fertőzöttet regisztráltak a világ országaiban, míg a pandémia halálos áldozatainak száma 3400-zal emelkedett a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem adatai szerint.

Kiderült, milyen mellékhatások jelentkezhetnek 5-11 éves gyerekeknél a Pfizer-BioNTech-féle COVID-19 elleni vakcina beadását követően.

Mindez azt jelenti, hogy az új koronavírus (SARS-CoV-2) megjelenése óta immár 246,7 millió fertőzést mutattak ki világszerte. Érdemes azonban megjegyezni, hogy szakértők szerint a diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott a tesztek száma, valamint a nyilvántartás kritériumai is különböznek. A COVID-19-hez köthetően elhunytak száma kevés híján eléri az 5 milliót. A fertőzés ma 192 országban és régióban van jelen.

COVID-19-betegeket ápolnak a kelet-ukrajnai Kramatorszk egyik kórházában
COVID-19-betegeket ápolnak a kelet-ukrajnai Kramatorszk egyik kórházában. Fotó: MTI/AP/UNICEF/Jevhen Maloletka

A világjárványnak az Egyesült Államokban van a legtöbb fertőzöttje: közel 46 millió hétfőig. A halálos áldozatok száma 745,8 ezer. Indiában mintegy 34,3 millió fertőzöttet és 458,2 ezer halálos áldozatot, Brazíliában 21,8 millió fertőzöttet és 607,8 ezer halálos áldozatot jegyeztek fel eddig a hatóságok.

Ami Európát illeti, az Egyesült Királyságban 9,1 millióra emelkedett az igazolt fertőzések száma, 141 ezren pedig meghaltak COVID-19-ben. Oroszországban a fertőzöttek száma 8,38 millió, a haláleseteké pedig 234,2 ezer. Törökországban 8,03 millió fertőzöttet és 70,6 ezer halálesetet regisztráltak. Franciaországban 7,27 millió fertőzöttet és 118,6 halálos áldozatot tartanak nyilván.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 2020. március 11-én nyilvánította világjárványnak a koronavírus terjedését, amely a kínai Vuhan városából indult ki.

Egy olcsó és széles körben alkalmazott antidepresszáns jelentősen csökkentheti magas kockázatú pácienseknél a súlyos lefolyású COVID-19 kockázatát .

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -3 °C

Nagyrészt derült lesz az ég, de a délnyugati tájakon felhősödés kezdődik. Egyre többfelé válik párássá a levegő, főleg az Alföldön helyenként köd is képződhet. Csapadék nem lesz, a légmozgás is gyenge vagy mérsékelt marad.Késő estére -4 és +5 fok közé hűl le a levegő.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -6 és 0 fok között alakul, de a fagyzugokban alacsonyabb, míg a magasabban fekvő helyeken, vízpartok mentén, illetve a felhősebb tájakon egy-két fokkal magasabb értékeket is mérhetünk. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!