Koronavírus: mindenkinek jutna vakcina, sokan mégsem kérik

Már csaknem 19 millió dózisnyi koronavírus elleni vakcina érkezett Magyarországra. Ekkora mennyiségből csaknem a teljes lakosságot immunizálni lehetne, az átoltottsági arány azonban hetek óta nem akar nőni, és vannak olyanok is, akik a második oltásra már el sem mentek.

Már eddig is annyi vakcina érkezett Magyarországra, hogy szinte az összes lakost beolthatnák vele - a csecsemőket és a 100 év felettieket is beleértve -, ennek ellenére hetek óta alig emelkedik az oltott személyek száma. Naponta mindössze pár ezren döntenek úgy, hogy most már beoltatják magukat az új típusú koronavírus ellen - írta heti vakcinaösszegző cikkében a 24.hu. A múlt héten például országszerte csupán 27 ezren kaptak vakcinát, miközben korábban egyetlen nap alatt is képesek voltak ennyi embert beoltani - amikor még volt kit. Az oltási kedv tehát jelenleg nem áll túl fényesen, pedig a vakcinák továbbra is százezrével jönnek. Kedden például már a 33. szállítmányt kaptuk meg a Pfizertől - ez 215 ezer új adagot jelent a COVID-19 ellen kifejlesztett, német-amerikai oltóanyagból.

Csaknem 96 ezren nem kérték a második oltást

A koronavírus elleni védőoltás harmadik dózisa leginkább azoknak javasolt, akik idősek vagy gyenge immunrendszerrel rendelkeznek - hangsúlyozta Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora. Részletek itt .

A portál beszámolója szerint 95970 olyan emberről lehet tudni, akinek augusztus 1-jéig lett volna esedékes a második oltása, de nem jelent meg a megadott időpontban az oltóponton vagy a háziorvosánál. Persze ennek hátterében akár az is állhat, hogy az illető beteg volt a második oltás időpontjában, ezért nem kaphatta meg az injekciót. Előfordulhat továbbá, hogy valaki az első oltás után tapasztalt melékhatások miatt, vagy az azóta feltárt lehetséges szövődményektől tartva inkább kihagyta a második dózist. Azonban biztosan sokan vannak azok is, akik csak a védettségi igazolványra pályázak, amit az első oltás után meg is kaptak, így a második részoltásra már "nem volt szükségük" - természetesen a teljes koronavírus elleni védelemhez ettől még szükséges lenne a második adag is.

A helyzetet korábban azzal próbálták orvosolni, hogy Orbán Viktor miniszterelnök bejelentette : szankció vár arra, aki nem kéri a 2. oltást. Ez azt jelentette, hogy eldöntötték, akinek már lejárt a második dózis beadásának határideje és önhibájából nem ment el a megadott időpontra, azt törlik a védettek listájáról, vagyis érvénytelenítik a védettségi igazolványát. Ezt a szabályt június 10-én jelentették be, azóta azonban már szinte mindenhová mehetünk védettségi igazolvány nélkül is, szóval most már ezzel sem igazán lehet hatni azokra, akik elbliccelték a második dózist - és azokra sem, akik még az elsőt sem kapták meg.

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus elleni vakcina, koronavírus elleni védőoltás, koronavírus elleni oltás, koronavírus elleni oltóanyag
Beoltanak egy nőt a koronavírus-vakcina harmadik, emlékeztető adagjával. Fotó: MTI/Balázs Attila

Hogy áll a többi ország?

A 24.hu arra is kíváncsi volt, hogy vajon a többi európai ország hogyan áll a felhalmozott vakcina-készletekkel. Az Európai Betegségvédelmi és Járványügyi Központ (ECDC) adataiból kiszámolták, hogy melyik nemzet hány embernek tudná beadni az összes szükséges dózist a rendelkezésre álló oltóanyag-mennyiségből. Ezen a téren magasan Magyarország az első, ugyanis a 9,77 millió magyarból 9,725 milliót lehetne teljesen immunizálni a COVID-19 ellen, ami 99,6 százalékos átoltottsági arányt jelentene. Ha pedig csak a felnőtteket nézzük, akkor 120,7 százalékos átoltottságot érhetnénk el, tehát maradna bőven "felesleges" oltóanyag, ami például felhasználható a 3. oltásokra , amennyiben szükséges. Izland, Ciprus és Dánia is jól felkészült: ezekbe az országokba a lakosság háromnegyedének teljes beoltására elegendő vakcina érkezett eddig.

Van azonban 4 olyan ország is, ahol még a lakosok felét sem tudnák beoltani a készletből az új típusú koronavírus ellen: Litvánia, Szlovákia, Románia és Bulgária. Fontos megjegyezni ugyanakkor, hogy a képet némileg torzíthatja az, hogy Málta nem biztosít adatokat a leszállított vakcinakészletről, a felnőttek 85,6 százalékos átoltottsága alapján azonban valószínűsíthető, hogy ők sem állnak rosszul az oltóanyag-mennyiség tekintetében.

A jelenlegi átoltottságot nézve Magyarország most már az európai uniós átlag alatt áll. Az EU-ban ugyanis eddig a felnőttek 71,3 százaléka kapott legalább egy COVID-19 elleni oltást, nálunk viszont 66,7 százalék ez az arány. Ha szeretnénk elérni a jelenlegi uniós arányt, ahhoz még 370 ezer embert kellene beoltani. Közben Romániában és Bulgáriában még a felnőttek harmadát sem tudták immunizálni.

Koronavírus: mi kell a mutánsok elleni védelemhez? A válaszért kattintson ide!

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton esetleg zivatar is lehet. A nyugatias szelet az északi megyékben kísérhetik élénk, erős, záporok, zivatarok környékén esetleg viharos lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra