Koronavírus: plusz pénzt kapnak a pedagógusok

Több mint tízezer pedagógus részesül bruttó ötszázezer forintos egyszeri juttatásban - jelentette be Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere.

Június 2-ától, a koronavírus-helyzet javulásával lehetővé vált ugyan az egyéni vagy kiscsoportos foglalkozások megszervezése az iskolákban, hogy a gyerekek szükség esetén pótolni tudják a lemaradást, de a tanulók egy része - a leghátrányosabb településeken élők - nem tudták kellően elsajátítani a tananyagot.

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus oktatás, koronavírus tanítás, koronavírus tanár, koronavírus egyszeri juttatás
Plusz pénzt kapnak a pedagógusok. Képünk illusztráció, forrása: Getty Images

Több mint 6 milliárd forintot szánnak rá

A több mint hatmilliárd forintos programnak az a célja, hogy ezek a hátrányos helyzetben élő gyerekek be tudják hozni a lemaradást, és minél kevesebben hagyják el az iskolát végzettség nélkül. Emellett pedig a pedagógusok helyben és pályán maradását is támogatni szeretnék. A fenti célok elérésének érdekében született az a döntés, hogy a négyszáz hátrányos helyzetű településen dolgozó 10500 pedagógus és oktatást segítő kolléga egyszeri kiegészítő juttatást kap a hátrányos helyzetű diákok felzárkóztatásáért. A támogatás értéke fejentként bruttó 500 ezer forint.

Mire számíthatunk a tanévkezdés után?

A miniszter a koronavírus-járványról és a várható intézkedésekről is beszélt. Úgy fogalmazott, hogy a fertőzés a világ legtöbb részén rendkívül dinamikusan terjed. Mint mondta, Magyarország közvetlen környezetében is egyre nő a fertőzöttek száma, ez pedig rendkívüli veszélyt jelent az országra, mert az onnan idelátogatók magukkal hozzák a vírust.

Koronavírus: így lehet biztonságos a tanévkezdés - kattintson a részletekért!

Kiemelte továbbá, hogy az új típusú koronavírus elleni sikeres védekezés érdekében továbbra is készültségi állapotban kell maradni, ami azt jelenti, hogy folyamatosan figyelik a járvánnyal kapcsolatos összes körülményt, és ennek megfelelően, rendkívül gyorsan hozzák majd meg a szükséges intézkedéseket. Kitért arra is, hogy Magyarországon csak akkor kerül majd forgalomba az oltás, ha bizonyítják hatékonyságát és azt, hogy semmilyen káros hatása nincs az emberi szervezetre, például késői szövődményeket sem okoz.

Sokan azt várták, hogy a koronavírus-járvány eljelentéktelenítheti az oltásellenes mozgalmak erejét szerte a világon. Azonban nem ez történt, sőt pontosan az ellentéte zajlott le. A részletekért olvassa el társportálunk, az nlc.hu cikkét!

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
Azonnali, tartós és pusztító fájdalom: a legmérgezőbb emlős horror csípést okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +17 °C
Minimum: -1 °C

Napos idő várható gomolyfelhőkkel, amelyek szétterülnek. Emellett északkelet fölé érkezhet vastagabb felhőzet. Csapadék nem valószínű. Az északkeleti, északi szelet élénk lökések kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 19 fok között várható. Frontmentes időre számíthatunk, ugyanakkor a gyors napközbeni melegedés sokaknál kiválthat kellemetlen panaszokat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: a hüvely öntisztuló szerv. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a női testet! A női egészséggel kapcsolatban rengeteg félreértés és makacs tévhit kering. Kiszúrnád a leggyakoribbakat? Tedd próbára magad kvízünkben!
kvíz
Pattanásra fogkrém: hasznos vagy árt? – Itt a nagy bőrápolási kvíz! A bőrápolással kapcsolatban rengeteg tévhit kering, amelyek akár árthatnak is a bőrünknek. Mutatjuk, mi ezekből az igazság.