Koronavírus: így lehet biztonságos a tanévkezdés

A koronavírus-járvány hazai esetszámai az iskolakezdés és a hideg időjárás miatt emelkedhetnek majd, és ebben az esetben intézkedéseket kell majd hozni, de nem biztos, hogy ez bekövetkezik - véli Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház infektológiai osztályának főorvosa. Nézzük, mit javasol a szakember a kockázat csökkentéséhez.

A főorvos megemlített egy nemrégiben publikált angol tanulmányt , amely szerint Angliában az elmúlt időszakban már egymillió gyerek járt iskolába, és úgy tűnik, hogy az iskolákban nem magasabb a koronavírus-fertőzés veszélye, mint más helyeken. A szakember szerint ez jó hír, és azt jelenti, hogy még mindig jobb járványügyi szabályok betartása mellett oktatni, mint nem járatni iskolába a gyerekeket.

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus Magyarország, koronavírus járványhelyzet, koronavírus tanévkezdés, koronavírus iskolák, koronavírus tanulók, koronavírus diákok
Néhány egyszerű szabállyal jelentősen csökkenthető a fertőzésveszély. Fotó: Getty Images

Így csökkenthető a kockázat

A főorvos szerint az a legfontosabb, hogy a szülők ne engedjék iskolába beteg gyereket. De már az is segíthet megelőzni a koronavírus -fertőzést, ha csak az egyik szülő viszi a gyereket az intézménybe, és ha a más osztályokba járók nem keverednek egymással. Fontos továbbá, hogy a tanárok tartsanak távolságot a gyerekektől, vagy viseljenek maszkot.

Magyarországon még jó a helyzet

Az egy nappal korábbinál háromszor több embernél, hetvenhárom magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 5288-ra nőtt a Magyarországon beazonosított fertőzöttek száma. A további részletekért kattintson ide!

Az infektológus szerint egyébként Magyarországon még alacsonynak számít az új koronavírus-fertőzöttek napi száma, ugyanis tízes nagyságrendben mozog. Ezzel szemben más országokban százával, vagy akár ezrével betegednek meg az emberek. Megemlítette továbbá, hogy a magyarországi új fertőzöttek egy része is olyan külföldi állampolgár, aki a koronavírus-járvány szempontjából veszélyesebb országból érkezett, ezért szigorítani kell az olyan országból érkezők belépését, ahol folyamatosan emelkedik a fertőzöttek száma.

A KFC lecseréli 64 éves szlogenjét a koronavírus-járvány miatt - a részletekért olvassa el társportálunk, az nlc.hu cikkét!

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
Azonnali, tartós és pusztító fájdalom: a legmérgezőbb emlős horror csípést okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +17 °C
Minimum: -1 °C

Napos idő várható szétterülő gomolyfelhőkkel, emellett északkelet fölé érkezhet vastagabb felhőzet. Csapadék nem valószínű. Az északkeleti, északi szelet élénk lökések kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 19 fok között várható. Késő estére 6 és 12 fok közé hűl le a levegő. Frontmentes időre számíthatunk, ugyanakkor a gyors napközbeni melegedés sokaknál kiválthat kellemetlen panaszokat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: a hüvely öntisztuló szerv. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a női testet! A női egészséggel kapcsolatban rengeteg félreértés és makacs tévhit kering. Kiszúrnád a leggyakoribbakat? Tedd próbára magad kvízünkben!
kvíz
Pattanásra fogkrém: hasznos vagy árt? – Itt a nagy bőrápolási kvíz! A bőrápolással kapcsolatban rengeteg tévhit kering, amelyek akár árthatnak is a bőrünknek. Mutatjuk, mi ezekből az igazság.