Koronavírus: otthon keresik fel az oltatlan időseket

Növelni kell a lakosság átoltottságát, ezért két korcsoportnak szerveznek oltási akciót - közölte György István, az országos oltási munkacsoport vezetője.

Aggasztó hírek érkeznek a turistacélpontnak számító országokból a különböző vírusvariánsok terjedéséről -mondta el György István a közmédiának nyilatkozva. Kifejtette, mind a 65 év felettieknek, mind a 12-15 éveseknek oltási akciót szerveznek.

Itthon a 12-15 évesek közül csak 60 ezren oltatták be magukat. Fotó: illusztráció, Getty Images
Itthon a 12-15 évesek közül csak 60 ezren oltatták be magukat. Fotó: illusztráció, Getty Images

Itthon már 20 felett van azok száma, akiknél a koronavírus delta variánsát azonosították, két embernél pedig a gamma (brazil) variánst is kimutatták. "Akik külföldi utat terveznek, csak akkor induljanak el, ha mindkét oltást megkapták" - hangsúlyozta. Hozzátette, érdemes figyelemmel kísérni a külügyminisztérium konzuli szolgálatának internetes felületét, ahol országra lebontva megtalálhatók a beutazási feltételek.

Új helyszíneken lehet oltás

A magyar lakosság átoltottságát növelni kell, hiszen hárommillió felnőtt még nem kérte a koronavírus elleni védőoltást. A 60 évesek 82 százaléka, a 65 év felettiek 85 százaléka kapott már koronavírus elleni védőoltást, de utóbbi korcsoportban is 470 ezren vannak olyanok, akik még nem védettek - ismertette György István. Ezért az időseket háziorvosok, önkéntes orvosok, egyetemisták fogják személyesen felkeresni, akik az országos munkacsoport által kiállított igazolvánnyal igazolják magukat. Az oltás pedig megtörténhet otthon is vagy a rendelőben.

Új oltóanyagot kezdenek tesztelni a koronavírus ellen - információ ide kattintva olvasható!

Míg Magyarországon a 16-18 évesek 46 százaléka már védettnek tekinthető, a 12-15 évesek 394 ezer fős korosztályából csak 60 ezren éltek az oltás lehetőségével, ami a korosztályhoz tartozók 15 százaléka. Iskolakezdés előtt, augusztus 30-31-én - fő szabályként - minden iskolában lesz lehetőség a gyerekek oltására; az iskolaorvos vagy oltócsoportok fognak dolgozni. A szülő az iskolában írásban regisztrálhatja majd a gyereket, aki utána ott meg is kapja az oltást, de ehhez kell a szülői beleegyező nyilatkozat is, részletezte György István. A szülőktől azt kérte, használják ki a nyarat, és még az iskolakezdés előtt adassák be gyermekeiknek a koronavírus elleni védőoltást.

Itthon lehetőség nyílik a harmadik oltás felvételére. Orvosi kérdés, hogy ki, mikor, milyen vakcinát kapjon harmadik oltásként, de a Nemzeti Népegészségügyi Központ készített egy ajánlást is erre, mondta az oltási munkacsoport vezetője. A harmadik dózisra mind a háziorvosnál, mind az oltópontokon be lehet jelentkezni, ahol "orvosi konzultáció" fogja eldönteni, hogy milyen oltást kapjon a jelentkező.

Ez a vakcina a delta variáns ellen kevésbé hatékony? Részletek ide kattintva !

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Tökmag vagy mandula: melyik az egészségesebb? – Az egyikben kétszer több a magnézium
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +4 °C

Döntően erősen felhős vagy borult lesz az ég, de az északkeleti tájakon vékonyabb, szakadozottabb lehet a felhőzet. Többfelé várható jellemzően kisebb mennyiséget adó, időszakos eső. Az északkeleti megyékben a legkisebb a csapadék esélye. Az északias szelet többfelé élénk, elsősorban az Nyugat-Dunántúlon és a Bükk, Zempléni-hegység tágabb térségében erős lökések is kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 6 és 14 fok között valószínű. A hét elején nem várható fronthatás, ebben a tekintetben kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!
kvíz
7 kérdésből kiderül, mennyire értesz az orvosok nyelvén – Nem mindenki megy át a teszten TSH-tól a PSA-ig – vajon tudod, mit jelentenek a leggyakoribb orvosi rövidítések? Teszteld az ismereteid kvízünkkel, és derítsd ki, hány kérdésre tudod a helyes választ!