Koronavírus: óriási a baj a szomszédban

Romániában több mint 1900 koronavírusos beteg várja a kórházak betegfelvételi osztályain, hogy ágy szabaduljon fel számukra - nyilatkozta hétfőn a sajtónak Lucian Bode belügyminiszter, aki kritikusnak nevezte a romániai egészségügyi helyzetet.

Egyelőre nem tartják indokoltnak a szigorítást itthon.

Már korábban is bemutatta a helyi sajtó, ahogy a román kórházak előtt sorban állnak a mentők arra várva, hogy otthagyhassák a beszállított pácienseket, az osztályokon pedig sok esetben csak egy szék jut a súlyos állapotban levő koronavírusos betegeknek. A kórházakban jelenleg várakozó betegek közül mintegy háromszáznak intenzív terápiás ágyra lenne szüksége. Romániában naponta átlagosan 15 ezer ember fertőződik meg koronavírussal és mintegy háromszázan halnak meg a kór következtében.

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus járványhelyzet, koronavírus világjárvány,
COVID-19-es pácienst tolnak be a mentők a bukaresti Bagdasar-Arseni kórház koronavírus-részlegként működő intenzív osztályára. Fotó: MTI/AP/Andreea Alexandru

Több ország is a segítségükre sietett

Számos európai ország és az Egészségügyi Világszervezet (WHO) is segíti Romániát, ahol koronavírusos betegek tömegei rohamozták meg egészségügyi ellátórendszert. A katasztrófavédelmi államtitkár, Raed Arafat beszámolója szerint hogy Olaszország 5200 monoklonális antitestdózist küldött Romániának, a héten pedig további 12 700 adagot kapnak Németországtól. Dániából nyolc oxigénkoncentrátor és 15 szállítható lélegeztetőgép érkezett pénteken.

A WHO 200 oxigéndúsítót ajánlott fel, Svájc bukaresti nagykövetének közbenjárására pedig a svájci gyártó 5670 flakon, tocilizumab hatóanyagú gyógyszert szállított Romániának. Bukarest Magyarországtól, Hollandiától és Lengyelországtól is kapott műszaki és gyógyszersegítséget.

Ukrajnában elkezdik a 14 év fölöttiek oltását

Hamarosan elkezdik a 14 és 18 éves közötti korosztály COVID-19 elleni beoltását Ukrajnában. Az ehhez szükséges dokumentumokat az egészségügyi minisztérium már elkészítette - közölte Oleh Ruban, a fogyasztóvédelmi szolgálat kijevi részlegének igazgatója. A tisztségviselő azt azonban nem tudta megmondani, hogy pontosan mikortól indulhat el ennek a korosztálynak az immunizálása.

Mutatjuk, mikor számítunk koronavírus-gyanús betegnek.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Tökmag vagy mandula: melyik az egészségesebb? – Az egyikben kétszer több a magnézium
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +6 °C

Többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, de átmeneti vékonyodások, szakadozások főleg keleten, északkeleten lehetnek a felhőzetben. Elszórtan továbbra is előfordulhat csepergés, kis mennyiségű eső. Az északi, északkeleti szelet a Nyugat-Dunántúlon és északkeleten időnként élénk, erős lökések kísérik.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 4 és 8 fok között alakul, de a szélvédett, kevésbé felhős északkeleti tájakon pár fokkal hidegebb is lehet. A hét elején nem várható fronthatás, ebben a tekintetben kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!
kvíz
7 kérdésből kiderül, mennyire értesz az orvosok nyelvén – Nem mindenki megy át a teszten TSH-tól a PSA-ig – vajon tudod, mit jelentenek a leggyakoribb orvosi rövidítések? Teszteld az ismereteid kvízünkkel, és derítsd ki, hány kérdésre tudod a helyes választ!