Koronavírus: négy lépésben fékezhetjük meg a járványt

Egyre inkább felerősödik a koronavírus-járvány negyedik hulláma Magyarországon. A helyzet elharapódzásának megelőzése érdekében a Magyar Orvosi Kamara (MOK) a lakosság által megtehető óvintézkedések betartására hívta fel a figyelmet.

A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) szerint a 60 százalék körüli átoltottság nem elegendő ahhoz, hogy megakadályozzuk a negyedik hullám súlyos felfutását.

"Már a nyár végén emelkedtek a koronavírusos esetszámok, ez a tendencia azóta is folytatódik, súlyosbodik. Az új, delta variáns a korábbi mutációknál gyorsabban és agresszívebben terjed" - mutatott rá csütörtökön kiadott közleményében a MOK. A kamara hangsúlyozta, hogy az alábbi négy lépés együttes alkalmazásával jelentősen lelassíthatjuk a vírus terjedését, elejét véve ezáltal a súlyos járványhelyzet kialakulásának.

MOK, Magyar Orvosi Kamara, koronavírus, COVID-19, negyedik hullám, óvintzékedések, maszkviselés, távolságtartás, kézmosás, védőoltás, vakcina

"Csak közös erővel, a fenti pontok együttes alkalmazásával csökkenthetjük a vírus terjedését! Tegyük meg ezt a minimumot azért, hogy ne álljon le ismét az ország" - nyomatékosította a MOK. Emellett kormányzati intézkedéseket is sürget az országos szervezet a védettségi igazolvány kiterjedt használata érdekében.

"Mindenkinek mondom, hogy a harmadik oltás felér egy életbiztosítással " - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában péntek reggel.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Tökmag vagy mandula: melyik az egészségesebb? – Az egyikben kétszer több a magnézium
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +4 °C

Döntően erősen felhős vagy borult lesz az ég, de az északkeleti tájakon vékonyabb, szakadozottabb lehet a felhőzet. Többfelé várható jellemzően kisebb mennyiséget adó, időszakos eső. Az északkeleti megyékben a legkisebb a csapadék esélye. Az északias szelet többfelé élénk, elsősorban az Nyugat-Dunántúlon és a Bükk, Zempléni-hegység tágabb térségében erős lökések is kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 6 és 14 fok között valószínű. A hét elején nem várható fronthatás, ebben a tekintetben kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!
kvíz
7 kérdésből kiderül, mennyire értesz az orvosok nyelvén – Nem mindenki megy át a teszten TSH-tól a PSA-ig – vajon tudod, mit jelentenek a leggyakoribb orvosi rövidítések? Teszteld az ismereteid kvízünkkel, és derítsd ki, hány kérdésre tudod a helyes választ!