Koronavírus: nagy a nyomás, enyhítés jöhet a szomszédban

Egyre nagyobb a nyomás a szlovén kormányon, hogy enyhítsen a koronavírus-járvány megfékezésére hozott szigorításokon, illetve feloldjon néhány olyan, az üzletekre, a síközpontokra és a szolgáltatásokra vonatkozó korlátozást, amelyek elhagyása kevésbé kockázatos. Közben viszont kiderült, hogy ingyenes és önkéntes lesz az új típusú koronavírus elleni védőoltás az országban.

A kereskedelmi ágazat szlovén képviselői a kormánnyal folytatott tárgyalásokon kiemelték, hogy a több mint egy hónapja tartó lezárások miatt 750 millió euró forgalomtól estek el, és csaknem tízezer embert kell elbocsájtaniuk. A síközpontok is arra figyelmeztettek, hogy amennyiben a helyzet nem változik, a téli szezon elmaradása rájuk nézve is katasztrofális következményekkel járhat. A kormány egyébként a múlt héten fogadta el azt az ütemtervet, amely szerint enyhítenek majd a koronavírus-járvány miatt korábban bevezetett korlátozásokon. Ebben mennyiségi sávokat határoztak meg a napi új esetek, valamint a kórházban kezelt betegek számára vonatkozóan.

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus Szlovénia, koronavírus járványhelyzet, koronavírus korlátozások, koronavírus védekezés, koronavírus elleni vakcina
Egyre nagyobb a nyomás a szlovén kormányon, hogy enyhítsen a szigorításokon.Képünk illusztráció, forrása: Getty Images

December 19-én jöhetnek az első enyhítések

Járványügyi szakemberek szerint az új típusú koronavírus jelenlegi reprodukciós rátája mellett december 19-e után jöhetnének csak az első enyhítések, ekkor kinyithatnának a fodrász- és szépségszalonok. Január másodika után pedig megkezdhetnék működésüket az óvodák, és elkezdődhetne a tantermi oktatás az általános iskolák első három osztályában. A lakhelyelhagyási és az éjszakai kijárási tilalmat viszont csak február elején oldanák fel. A derűlátóbb előrejelzések szerint pedig, ha a reprodukciós ráta a jelenlegi egyről 0,7 alá csökkenne, akkor akár már január elején megszűnhet a korlátozások zöme.

Ingyenes és önkéntes lesz az oltás

Ingyenes és önkéntes lesz a koronavírus elleni védőoltás Szlovéniában. Az ingyenes védőoltásra kivétel nélkül mindenki jogosult lesz, függetlenül attól, hogy rendelkezik-e egészségbiztosítással - közölte Doroteja Novak Gosaric, az egészségügyi minisztérium munkatársa. Első körben viszont az idősotthonok lakóit és az egészségügyben dolgozókat oltják be. A lakosság beoltása januárban kezdődhet meg a Pfizer és a BioNTech vakcinájával, amelyet 50 ezer embernek terveznek beadni. Létrehoznak majd egy külön alkalmazást, amelyen regisztrálni lehet, az oltóközpontokat pedig kórházakban alakítják ki - ismertette.

A kormány döntése szerint még decemberben megkezdődik a lakosság önkéntes tömeges koronavírus-tesztelése is. Az első, félmilliós szállítmány az antigén gyorstesztekből december 11-én érkezik meg az országba.

Az objektivitás oldja a szorongást: COVID-os gyógyulástörténeteket gyűjt az újságíró - a részletekért olvassa el társportálunk, az nlc.hu cikkét!

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

A dietetikus szerint ezt kell inni reggel a jó vércukorértékekért
vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
plank
Életkorod alapján eddig kellene tudnod tartani a planket – Így teszteld az edzettségi szinted
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vércukorszint
50 felett ezért emelkedhet meg a vércukorszint – Íme a lehetséges kiváltó okok
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +6 °C

Derült vagy fátyolfelhős lesz az ég, de a keleti, északkeleti tájakon kevés helyen még előfordulhatnak felhősebb körzetek. Hajnalra foltokban párásság, köd képződhet. Csapadék nem lesz. Az északi szél döntően gyenge vagy mérsékelt marad, de északkeleten élénk, akár egy-egy erős lökés is előfordulhat. A hőmérséklet hajnalban általában 1 és 7 fok között alakul, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont alá hűlhet le a levegő, míg a városokban és a szeles tájakon enyhébb lehet a hajnal. Vasárnap sem érvényesül fronthatás, továbbra is kedvező az orvosmeteorológia helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered képről, melyik gomba ehető? – Teszteld a gombásztudományod! Az ősz beköszöntével itt a gombaszezon is. Most tesztelheted, mennyire megbízhatóak az ismereteid, ha gombaszedésről van szó.
kvíz
Büdös, bizarr, mégis csemege: felismered a világ legfurcsább ételeit képről? Erjesztett hal, lárvás sajt, vérleves – a világ legbizarrabb ételei közül néhány még a legbátrabbakat is próbára teszi. Hányat ismersz fel?