Koronavírus: kiderült, miért fertőzőbb a brit mutáns

Az új típusú koronavírus brit mutációja könnyebben kapcsolódik az emberi sejtekhez, és nagyobb mennyiségben termelődik a fertőzöttek szervezetében. Ebből következik, hogy ürülni is több kórokozó fog, ezért fertőzőbb ez a variáns - ismertette Rusvai Miklós víruskutató.

Brit koronavírus-variáns: itthon is egyre gyorsabban terjed - kattintson!

A koronavírus nemrég azonosított új mutációja, a brit variáns körülbelül 70 százalékkal fertőzőbb, mint a korábbi változat. Ez pedig annak "köszönhető", hogy nagyobb mennyiségben termelődik a fertőzöttek szervezetében, így a betegek is nagyobb mennyiségben ürítik a kórokozót. Ugyanakkor ez nem jelenti azt, hogy súlyosabb tüneteket okozna - ismertette Rusvai Miklós. Egyébként a kutató szerint is elég valószínű, hogy a brit variáns állhat az utóbb napok kedvezőtlenebb hazai adatai mögött.

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus járványhelyzet, koronavírus világjárvány,
A brit variáns körülbelül 70 százalékkal fertőzőbb, mint a korábbi változat. Képünk illusztráció, forrása: Getty Images

Mi a helyzet a többi mutánssal?

Az új típusú koronavírus brazil és a dél-afrikai mutációiról szintén elmondható, hogy valamivel fertőzőbbek, mint az eredeti változat. Ezeknél azonban nagyobb változás ment végbe az úgynevezett tüskefehérjén is, ezért ellenük nem olyan hatékonyak a jelenleg forgalomban lévő oltások. - emelte ki a szakértő.

Az oltásokról

Mint mondta, a vakcinák eredeti variánssal szemben tapasztalt hatékonyságából 5-10 százalékot le kell vonni, hogy megkapjuk a brazil és a dél-afrikai mutánsok elleni hatékonysági arányt. Fontos kiemelni továbbá, hogy az oltóanyagok nem a megfertőződést akadályozzák meg, hanem azt, hogy a COVID-19 nevű betegség súlyossá váljon, illetve azt is, hogy a páciens belehaljon a fertőzésbe.

Koronavírus: "a brit mutáció végigsöpörhet a világon". A részletekért olvassa el korábbi cikkünket!

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +30 °C
Minimum: +15 °C

Túlnyomóan felhőtlen vagy derült, napos időben lesz részünk, de az északkeleti, keleti tájakon kevés fátyol- és gomolyfelhő lehet az égen. Csapadék nem lesz. Az északi, északkeleti szelet a Dunától keletre nagy területen kísérhetik élénk lökések, de az északkeleti megyékben egy-egy erős lökés is előfordulhat. A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 27 és 31 fok között alakul. Késő estére 16 és 25 fok közé hűl le a levegő. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.