Koronavírus: mit tudunk az omikron variánsról?

A közelmúltban felbukkant az új típusú koronavírus egy újabb variánsa, amelynek az Egészségügyi Világszervezet (WHO) az omikron nevet adta. A vírusváltozatot először Dél-Afrikában és Botswanában mutatták ki, rövid idő alatt azonban Európába és a világ több pontjára eljutott.

Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora szerint nem valószínű, hogy az omikron variáns egy hirtelen és erőteljes ötödik hullámot generáljon Magyarországon .

Hétfő reggelig Ausztráliában, Kanadában, Hongkongban, Izraelben, valamint Belgiumban, Hollandiában, Németországban, az Egyesült Királyságban, Franciaországban és Olaszországban is kimutatták már az omikron variánst koronavírus-fertőzöttek mintáiból - írta meg a Reuters hírügynökség. Az ATV Heti Naplójának nyilatkozó Jakab Ferenc, a Pécsi Tudományegyetem Szentágothai János Kutatóközpont, Virológiai Nemzeti Laboratórium vezetője szerint nem kétséges, hogy előbb-utóbb Magyarországon is megjelenik az új variáns. A szakember kifejtette, - mint az az európai járványügyi hivatal (ECDC) november 26-i összefoglalójában is olvasható - az eredeti törzshöz képest az omikron mintegy 50 mutációt hordoz, amiből 32 mutáció a vírus által az emberi sejtekbe jutáshoz használt tüskefehérjét érinti. Összehasonlításképpen, a jelenleg domináns delta variáns csupán 8 mutációt hordoz.

A koronavírus omikron variánsa a többi között már Ausztráliában is megjelent
A koronavírus omikron variánsa a többi között már Ausztráliában is megjelent. Fotó: Getty Images

Mások lehetnek az omikron variáns okozta tünetek

Az új variáns megjelenésének veszélyét a elsők között felvető dr. Angelique Coetzee, a Dél-afrikai Orvosi Szövetség (SAMA) vezetője először november 18-án vette észre saját praxisában, hogy hét koronavírusos betegnél valamelyest eltérő panaszok alakultak ki, mint ahogy az a delta variáns esetében jellemző. A szakember a Reutersnek kifejtette, a klinikájára érkező páciensek zöme enyhe tünetekkel kért segítséget aznap, és nem jelentkezett náluk sem szaglás- és ízlelészavar, sem számottevő légzési elégtelenség. A legtöbben egy-két napig tartó fáradtságra, végtagfájdalmakra és fejfájásra panaszkodtak csupán, a tesztek ugyanakkor igazolták náluk a koronavírus-fertőzés fennállását. "Sok delta variáns okozta megbetegedést láttunk a harmadik hullámban, és mindez nem illeszkedett a klinikai képbe" - árulta el dr. Coatzee, aki végül a különös esetek miatt riasztotta a dél-afrikai járványügyi hivatalt (NICD).

A WHO november 26-án vette fel az omikron, avagy a B.1.1.529 variánst a SARS-CoV-2 aggodalomra okot adó variánsainak listájára. Ezek közös jellemzője, hogy vagy fokozottan fertőzőképesek, vagy súlyosabb megbetegedést válthatnak ki, vagy ellenállóbbak az olyan járványügyi védekezési eszközökkel szemben, mint a közösségi óvintézkedések (maszkviselés, távolságtartás) és a vakcinák. A WHO által vasárnap közzétett összefoglaló szerint egyelőre nem tisztázott, hogy az omikron könnyebben terjed-e emberről emberre más variánsokhoz képest. Szintén nem ismert, hogy az omikron súlyosabb megbetegedést okoz-e. Bár Dél-Afrikában emelkedik a COVID-19 miatt kórházba kerülő betegek száma, ez azonban talán az emelkedő fertőzésszámoknak tudható be inkább, mintsem kifejezetten az omikron variánsnak.

Miért éppen omikron?

A WHO említett listáján jelenleg öt vírusvariáns szerepel: az omikron mellett a 2020 szeptemberében az Egyesült Királyságban felbukkant alfa, az először 2020 májusában Dél-Afrikában kimutatott béta, a 2020 novemberében Brazíliában azonosított gamma és a 2020 októberében Indiában feltűnt delta variáns. Mindezeken felül a szervezet a kevésbé veszélyes változatok között tartja számon az először 2020 decemberében Peruban észlelt lambda és a 2021 januárjában Kolumbiában észlelt mű variánst. Mint azt korábban megírtuk , a WHO idén nyáron jelentette be, hogy a stigmatizáció elkerülése érdekében a koronavírus variánsait a görög abécé betűi után nevezik el. Csakhogy a mű után a nű és a kszí következne a sorban, a WHO mégis az omikront választotta ezúttal. A Reuters megkeresésére a szervezet azt közölte, döntésük hátterében, miszerint átugranak két betűt, egyszerű gyakorlati okok állnak. Egyrészt a nű az angol kiejtés szerint könnyen összetéveszthető lenne a "new", azaz "új" kifejezéssel, másrészt a kszí egy gyakori családnév Kínában.

Omikron variánssal magasabb az újrafertőződés kockázata

A korai kutatási eredmények arra utalnak a WHO szerint, hogy az omikron variáns esetében magasabb az újrafertőződés veszélye, magyarán nagyobb valószínűséggel kaphatják el olyanok, akik korábban már átestek koronavírus-fertőzésen, ezáltal szervezetükben kialakult egy természetes védettség. A WHO mindazonáltal hangsúlyozza, hogy az erre vonatkozó információk köre egyelőre szűkös, és pontosabb képet majd az elkövetkező napok, hetek adatai adhatnak. Arra vonatkozóan is folynak egyelőre a vizsgálatok, hogy az omikron variáns terjedése mellett csökken-e a jelenleg alkalmazott védőoltások hatékonysága, a diagnosztikai tesztek pontossága, valamint a súlyos lefolyású COVID-19 ellátásában alkalmazott gyógyszeres kezelések hatékonysága.

Jelen helyzetben a WHO változatlanul az eddig is javasolt óvintézkedések betartását tanácsolja az emberek számára. A koronavírus terjedésének lassítása érdekében tartsunk távolságot másoktól, hordjunk az orrot és szájat eltakaró védőmaszkot. Kerüljük a zsúfolt, rosszul szellőző közösségi tereket, beltéren pedig a hideg őszi idő ellenére is szellőztessünk rendszeresen. Ügyeljünk az alapvető higiéniai szabályok betartására: mossunk kezet gyakran szappannal, és minden esetben zsebkendőbe vagy legalább a könyökhajlatunkba köhögjünk és tüsszentsünk. Végezetül a világszervezet mindenkinek a védőoltások felvételét ajánlja.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -3 °C

Általában derült lesz az ég, de a Dunántúlon délnyugat felől növekszik a felhőzet. Nyugaton, délnyugaton előfordulhatnak erősen felhős vagy borult körzetek, időszakok, arrafelé hajnaltól kisebb csapadék is kialakulhat, néhol akár átmeneti lefagyás sem kizárt. Az ország túlnyomó részén viszont száraz marad az idő. Helyenként párássá válhat a levegő, főleg az Alföldön foltokban köd is képződhet. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -6 és 0 fok között alakul, de a fagyzugokban alacsonyabb, míg a magasabban fekvő helyeken, vízpartok mentén, illetve a felhősebb tájakon egy-két fokkal magasabb értékeket is mérhetünk. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!