Koronavírus: mindenképpen megrendeznék a téli olimpiát

Kína szerint a koronavírus omikron változatának megjelenése ellenére sincs veszélyben a februári téli olimpia megrendezése Pekingben.

A Moderna vezérigazgatója szerint valószínű, hogy az omikron variáns ellen kevésbé hatékonyak a jelenlegi védőoltások, mint a koronavírus korábbi változataival szemben.

Ugyan akadhatnak kihívások az új variáns miatt, de továbbra is úgy készülnek, hogy a játékokat "simán és eredményesen" bonyolítják majd le - közölte kedden az ország külügyminisztériumának egyik szóvivője. A szervezők szigorú koronavírus-protokollal készülnek a február 4. és 20. között rendezendő olimpiára. Ennek része, hogy a sportolók csak a kijelölt buborékban tartózkodhatnak, külföldi szurkolók pedig nem érkezhetnek a játékokra.

Kína szerint az omikron variáns megjelenése sem veszélyezteti a pekingi téli olimpiát
Kína szerint az omikron variáns megjelenése sem veszélyezteti a pekingi téli olimpiát. Fotó: Getty Images

A világ legnépesebb országában tavaly óta szigorú intézkedésekkel próbálják elejét venni a járvány terjedésének. Kedden az illetékes hatóságok mindössze 21 új fertőzést jelentettek. A baltimore-i Johns Hopkins Egyetem adatai szerint mindeddig összesen valamivel több mint 111 ezer fertőzéses esetet, valamint 4849 halálesetet jegyeztek fel Kínában, ahonnan az új típusú koronavírus terjedése kiindult.

A koronavírus omikron variánsát először Dél-Afrikában és Botswanában mutatták ki november közepén, majd november 26-án vette fel azt az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a vírus aggodalomra okot adó változatainak listájára. Az új variáns Afrika mellett már más földrészeken, így Európában is több országban megjelent.

Kedd reggelig több mint 650 ezer új koronavírus-fertőzöttet regisztráltak világszerte.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
vércsoportok
Ez a legritkább vércsoport a világon – Nem véletlenül hívják aranyvérnek
halfogyasztás
Ez a legegészségtelenebb hal, mégis ezt veszik a legtöbben
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
női anatómia
Meglepően sok nő nem tudja, hány testnyílása van odalent
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +6 °C

Zavartanul napos, száraz időre számíthatunk. A délkeleti szelet elsősorban az Észak-Dunántúlon kísérhetik élénk, Sopron környékén olykor erős lökések.A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 26 fok között várható, a nyugati országrészben lesz a legmelegebb.Késő estére 10 és 17 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon alakítja időjárásunkat, így fronthatásra nem kell számítani, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered a stressz testi jeleit? – Bőrtünetek is árulkodhatnak a túlhajszoltságról Alvászavar, kimerültség, ingerlékenység – sokszor észre sem vesszük, hogy mindezek hátterében a stressz áll. Vajon mennyit tudsz arról, hogyan hat a szervezetünkre a mindennapi feszültség? Teszteld magad kvízünkkel!
kvíz
Kvíz: a hüvely öntisztuló szerv. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a női testet! A női egészséggel kapcsolatban rengeteg félreértés és makacs tévhit kering. Kiszúrnád a leggyakoribbakat? Tedd próbára magad kvízünkben!