Koronavírus: már tesztelik az izraeli vakcinát

Megkezdődött a Nesz Ciónában található biológiai kutatóintézet koronavírus ellen kifejlesztett vakcinájának klinikai tesztje Izraelben.

Elsőként a 26 éves, Szegev Harel nevű önkéntesnek adták be a COVID-19 elleni védőoltást, aki elővigyázatosságból egynapos megfigyelésre befeküdt a Tel-Aviv melletti Séba kórházba. Eredetileg egy 47 éves férfi lett volna a kísérlet első alanya, de az előzetes vizsgálatoknál kiderült, hogy szervezetében már található ellenanyag, tehát korábban átesett a fertőzésen anélkül, hogy tudomása lett volna róla.

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus elleni védőoltás, koronavírus elleni vakcina, koronavírus oltás, koronavírus oltóanyag, koronavírus Izrael, koronavírus vakcinateszt
Novemberben összesen nyolcvan, 18 és 55 év közötti önkéntest oltanak be.Képünk illusztráció, forrása: Getty Images

Kedden újabb embereket oltanak be

Vasárnap Harel mellett egy 34 éves orvostanhallgató is megkapta az oltóanyagot a kísérletben szintén résztvevő jeruzsálemi Hadassza kórházban. Kedden még négy embert beoltanak, de egyiküket csak placebóva. Novemberben a klinikai teszt első szakaszában összesen nyolcvan, 18 és 55 év közötti önkéntest oltanak be, részben valódi koronavírus -vakcinával, részben placebóval.

Decemberben indul a 2. szakasz

Koronavírus: csak így lesz elérhető a vakcina Európában - kattintson!

A második szakaszban decembertől mintegy ezer, 18 és 85 év közötti önként vállalkozó kapja meg a kísérleti védőoltást nyolc kórházban. Ha minden rendben halad, akkor a tesztelés harmadik szakaszában már 30 ezren vehetnek részt 2021 április-májusában. Mindezzel párhuzamosan a védelmi minisztérium már megkezdi az új típusú koronavírus elleni oltóanyag tömegtermelését. Engedélyezés és sikeres tesztelés várhatóan a jövő év második félében olthatják tömegesek az izraelieket és a palesztinokat.

Az oltást egyébként Brilifenak nevezték el, a héber briut - vagyis egészség - és az angol life - vagyis élet - szavak összevonásával. Izrael eközben a várhatóan hamarabb elkészülő külföldi oltóanyagokból is vásárolni szeretne. A megrendelt vakcinákkal - megérkezésük esetén - a veszélyeztetett lakossági csoportokat oltanák majd be.

Egy nap alatt 2,5 millió embert leteszteltek Szlovákiában - az eredményért olvassa el társportálunk, az nlc.hu cikkét!

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +30 °C
Minimum: +17 °C

Derült, napos, száraz idő várható. Az északi, északkeleti szelet nagy területen kísérhetik élénk, főképp a Tiszántúlon erős lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 27 és 33 fok között várható. Késő estére általában 18 és 23 fok közé csökken a hőmérséklet. Gyenge hidegfront érkezik kedden, így a lehűlésre érzékenyek kellemetlenségeket tapasztalhatnak.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.