Koronavírus: magyar oltóanyaggyár létesül

Magyarország célja, hogy önellátó legyen az oltóanyag-előállításban - hangoztatta Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere, miután a hazai oltóanyaggyártás létrehozásának elősegítésében való együttműködésről írt alá megállapodást a Debreceni Egyetem (DE) és a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) képviselője.

A mostani járvány is ráirányította a figyelmet a védőoltások fontosságára, és az önellátás kérdése a járványban felerősödött, hiszen Kína egy időre kiesett a gyógyszeralapanyagok, gyógyászati eszközök szállításából, nehéz helyzetbe hozva ezzel a világ országait - mondta Kásler Miklós a pénteki sajtótájékoztatón. Kiemelte, a védőoltásokkal kapcsolatos kutatások, az ipari háttér kiépítése, és a tudásközpont létrehozása nemzeti érdek.

Kudarcot vallott a koronavírus elleni gyógyszer Nagy reményt fűztek a remdesivir nevű gyógyszerhez, amelyet a COVID-19 kezelésére szántak, ám az első kísérletek során nem bizonyult hatásosnak. Részleteket itt olvashat.

Az emberi erőforrások minisztere hozzátette azt is, hogy a Debreceni Egyetem évek óta dolgozik a hazai oltóanyaggyártás megvalósításán, előkészületek vannak az infrastruktúra kiépítésére. A mostani megállapodást gyümölcsözőnek nevezte: az NNK a kutatási hátteret biztosítja, az egyetem pedig a tudásbázist, a kutatások vezetését és az ipari szereplők bevonásával az oltóanyagok gyártását. Majd kitért arra, hogy a magyarországi védőoltási rendszer világszínvonalú: jelenleg 12 betegség ellen kötelezően oltanak, az átoltottság pedig több mint 98 százalék, és évente nagyságrendben 10 milliárd forintot fordít ezekre a kormány.

A magyarországi kötelező védőoltások rendszere világszínvonalú. Fotó: Getty Images
A magyarországi kötelező védőoltások rendszere világszínvonalú. Fotó: Getty Images

Müller Cecília országos tisztifőorvos ehhez kapcsolódóan azt mondta, a védőoltásoknak kiemelt szerepe van az elsődleges megelőzésben. Kívánatosnak nevezte, hogy Magyarország függetlenedni tudjon a világpiactól, és a hazai vakcinaelőállítással folyamatos legyen az ellátás. Úgy fogalmazott, büszkének kell lenni arra, hogy járványügyi szempontból Magyarország Európa legfelkészültebb országa, naprakész adatokkal európai szintű járványügyi figyelőrendszert működtet.

Szilvássy Zoltán, a DE rektora kiemelte, mind a gyógyszergyártás , mind az oltóanyaggyártás nagy hagyományokra tekint vissza Magyarországon. Mint mondta, az egyetem - ipari partnereivel - azért vállalkozott egy nemzeti oltóanyaggyár létrehozására, mert az elmúlt években egy sajátos rutint szerzett az iparági szereplőkkel való együttműködésben. "A misszió nem kisebb, mint a Magyarországon alkalmazott kötelező és ajánlott védőoltások előállítása" - emelte ki a rektor, hozzátéve: egy ország számára stratégiai jelentőségű, ha egyik legnagyobb egyeteme és a magyar tulajdonú oltóanyaggyár együtt tud működni.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +1 °C

Délnyugaton maradnak tartósan felhős körzetek, és elsősorban a Dunántúlon pára és foltokban köd képződik, másutt jellemzően derült időre számíthatunk. Csapadék nem várható. Az északi, északkeleti szél gyenge vagy mérsékelt lesz.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -3 és +3 fok között alakul, de a szélvédett, kevésbé felhős északi völgyekben ennél hidegebb is valószínű. A hét közepén sem érvényesül fronthatás, továbbra is frontmentes időben lehet részünk.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!