Koronavírus: kiderült, mennyire hatékonyak az oltások

A Pfizer/BioNtech, a Moderna és az AstraZeneca COVID-19 elleni oltóanyaga 90 százalékkal csökkenti a súlyos megbetegedés és az elhalálozás kockázatát az 50 éven felüliek körében - derült ki az eddigi legszéleskörűbb, 22 millió ember adatait feldolgozó franciaországi tanulmányból.

Immár az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) is javasolja az emlékeztető oltás beadását egyes csoportok számára. Az ajánlás az mRNS-vakcinákra terjed ki.

Franciaországban a Pfizer/BioNtech, a Moderna és az AstraZeneca vakcinája mellett a Janssen is forgalomban van, de ez utóbbit később és kisebb mértékben kezdték használni, ezért a nemrég megjelent, átfogó tanulmányban még nem szerepelnek ennek hatékonyságára vonatkozó adatok. "A beoltottak esetében kilencszer kisebb a veszélye annak, hogy kórházba kerülnek vagy meghalnak a koronavírus okozta fertőzés szövődményeiben, mint azok esetében, akik nem vették fel az oltást" - mondta el az AFP hírügynökségnek a kutatást vezető Mahmoud Zureik epidemiológus, aki szerint a franciaországi eredmények megerősítik az Izraelben, az Egyesült Királyságban és az Egyesült Államokban végzett, korábbi vizsgálatokat.

Újabb vizsgálatok szerint a COVID-19 elleni oltások 90 százalékos hatékonysággal védenek a súlyos megbetegedéstől
A COVID-19 elleni oltások 90 százalékos hatékonysággal védhetnek a súlyos megbetegedéstől. Fotó: MTI/Komka Péter

A franciaországi kutatás az eddigi legszélesebb körű a világon, miután 11 millió beoltott és 11 millió nem beoltott személy adatait hasonlították össze az ötven év felettiek korosztályából az oltási kampány 2020. december 27-ei kezdete és 2021. július 20-a közötti időszakban. A tanulmány megállapítása szerint az oltás második adagjának beadását követő 14. naptól a kórházba kerülés veszélye 90 százalékkal kisebb, mint a be nem oltottak esetében. Hasonló mértékű a kockázatcsökkenés az elhalálozást illetően is azok esetében, akik kórházba kerülnek. A betegség súlyos formájával szembeni védettség ráadásul nem csökkent az oltást követő öt hónapban sem.

A Franciaországban jelenleg domináns delta variánssal szembeni hatékonyságot külön vizsgálták a szakemberek, miután az csak június 20-án, a tanulmány záró dátuma előtt egy hónappal terjedt el az országban. Az első adatok szerint a 75 éven felüliek esetében 84 százalékos, az 50 és 74 év közöttieknél pedig 92 százalékos a három vizsgált oltás hatékonysága a delta variánssal szemben. Jóllehet "az egy hónapos periódus nagyon rövid az oltások e variánsra gyakorolt valós hatásának megállapításához" - hangsúlyozták a kutatók a tanulmányban.

Izraeli adatok szerint a COVID-19 elleni emlékeztető oltás kevesebb mellékhatást okoz , mint az alapvető oltássorozat.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -3 °C

Nagyrészt derült lesz az ég, de a délnyugati tájakon felhősödés kezdődik. Egyre többfelé válik párássá a levegő, főleg az Alföldön helyenként köd is képződhet. Csapadék nem lesz, a légmozgás is gyenge vagy mérsékelt marad.Késő estére -4 és +5 fok közé hűl le a levegő.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -6 és 0 fok között alakul, de a fagyzugokban alacsonyabb, míg a magasabban fekvő helyeken, vízpartok mentén, illetve a felhősebb tájakon egy-két fokkal magasabb értékeket is mérhetünk. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!