Koronavírus: kevesebb az áldozat Olaszországban

Ötszázhuszonötre csökkent az utóbbi egy nap alatt az új típusú koronavírus-fertőzés halálos áldozatainak száma, ez a legalacsonyabb halálozás március 19-e óta.

Olaszországban vasárnap 525 áldozatot követelt a koronavírus -járvány, ez alacsonyabb az egy nappal ezelőtti 681-hez és az ezt megelőző 766-hoz képest. Március 19. óta most haltak meg legkevesebben egy nap alatt. A diagnosztizált fertőzöttek száma viszont az utóbbi huszonnégy óra alatt 2972-re emelkedett a szombati 2886-hoz és a pénteki 2339-hez képest.

Koronavírus: enyhül a nyomás a nyugati országokon Olaszországban csökkent az új halálesetek, Spanyolországban az új fertőzések száma, Németországban tartósnak tűnik a koronavírus-járvány lassulása. Az Európai helyzettel az alábbi cikkünkben foglalkoztunk!

Kötelező a szájmaszk viselése az utcákon

A jelenleg diagnosztizált fertőzöttek száma túllépte a 91 ezret: ebből több mint 28 ezer beteg szorul kórházi kezelésre, valamivel kevesebben mint négyezren intenzív osztályon. A gyógyultak száma túllépte a 21 ezret. A gyógyultakat és halottakat is számolva a diagnosztizált fertőzöttek száma elérte a 128 948-t.

Angelo Borrelli, a polgári védelem vezetője szerint folyamatosan csökken a kórházba szállítottak és intenzíven kezeltek száma. Hozzátette, hogy hetek óta először nem volt szükség a kórházi betegek más tartományba történő áthelyezésére Lombardiából, mivel a csökkenő számok miatt elegendő hely van a kórházakban. Silvio Brusaferro a Közegészségügyi Hivatal (Iss) felelőse szerint az adatok azt mutatják, hogy a járványgörbe elérte a tetőzést, és csökkenésnek indult. "Maradjatok továbbra is otthon" - üzente az olaszoknak. Megjegyezte, hogy az április 13-ig tartó kijárási korlátozás lejárta után megkezdődhet az úgynevezett "második fázis", de ez nem jelenti az óvintézkedések teljes feladását.

Koronavírussal fertőződött beteget visznek mentőautóhoz Rómában. Fotó: MTI/EPA/ANSA/Angelo Carconi
Koronavírussal fertőződött beteget visznek mentőautóhoz Rómában. Fotó: MTI/EPA/ANSA/Angelo Carconi

A gócpont Lombardia kormányzója bejelentette, hogy hétfőtől 3,3 millió szájmaszkot osztanak szét ingyen. Ebből 300 ezret a gyógyszertárakban, a többit a városok különböző pontjain. Attilio Fontana tartományi elnök arra kérte a lakosokat, azok vegyenek át szájmaszkot, akik eddig még nem tudtak beszerezni. Akinek továbbra sem jut, azok sállal, kendővel takarják el orrukat, szájukat. Az 1,3 milliós Milánóban 900 ezer szájmaszkot osztanak szét. Ezzel egy időben kötelező lesz a szájmaszk használata az utcákon. Aki szájmaszk nélkül tartózkodik az utcán, azt 400 euró (több mint 140 ezer forint) bírságra ítélik. Ugyanezt bevezették Toszkánában is.

Olaszország többi részén nem kötelező a továbbra is nehezen beszerezhető szájmaszk használata. Ugyanakkor a nyitva tartó üzletek többségébe nem engednek be szájmaszk és védőkesztyű nélkül.

A húsvéti ünnepek és a rendkívüli jó idő miatt tovább szigorították az ellenőrzéseket. Helikopterekkel, drónokkal és telefoncellás ellenőrzéssel igyekeznek megakadályozni, hogy az olaszok vidéki házaikba menjenek el. Az MTI tudósítóját a virágvasárnapi munkavégzés közben, a Vatikánig tartó kevesebb mint hét kilométeres távolságon négyszer ellenőrizték a római rendőrségi pontokon.

Dunakeszin a termelői kispiac olyat tesz, amit az egész világ másolhatna - az nlc.hu cikkéből kiderül, hogyan működik a "karanténpiac".

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

5 megoldás a magas reggeli vércukorszintre – Így lenne érdemes kezdeni a napot
Hányszor normális pisilni egy nap? – Mutatjuk, mikor jelezhet gondot
D-vitamin
Sokan rosszkor szedik a D-vitamint – ez az ideális időpont a szakértők szerint
testszag
6 szag, amellyel a test jelzi a betegséget – Ha ezt érzed, irány az orvos!
tojás
Kiderült, hogy a legjobb tojást enni – Nem a rántotta és nem a tükörtojás a legegészségesebb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +31 °C
Minimum: +13 °C

Nyugat, délnyugat felől megnövekszik a felhőzet, de ezzel együtt is várható napsütés - a legtöbb a Tiszántúlon. A nap második felében kissé növekvő eséllyel lehet számítani - főképp az északnyugati tájakon - kisebb esőre, záporra, illetve zivatarra, ám várhatóan az ország nagyobb része szárazon marad. Nagy területen élénk, a Dunántúlon és a középső tájakon helyenként erős lesz a déli, délnyugati szél. A zivatarokat viharos széllökések is kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 29 és 35 fok között várható. Késő estére általában 20 és 25 fok közé hűl le a levegő. Ma melegfronti hatásra számíthatunk.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Melyik szervünk szűr meg naponta 180 liternyi folyadékot? Teszteld, mennyit tudsz az emberi testről! Minden szervünk nélkülözhetetlen szerepet játszik szervezetünk működésében, mégis számos meglepő érdekességet kevesen ismernek velük kapcsolatban.
kvíz
Milyen panaszokat okozhat a krónikus álmatlanság? Teszteld tudásodat! Mennyit tudsz az alvászavarok tüneteiről? Válaszolj 11 kérdésünkre, és kiderül!