Koronavírus: enyhül a nyomás a nyugati országokon

Olaszországban csökkent az új halálesetek, Spanyolországban az új fertőzések száma, Németországban tartósnak tűnik a koronavírus-járvány lassulása.

Bár még mindig rengeteg áldozata van a koronavírusnak Nyugat-Európában, néhány országon enyhült a nyomás. Olaszországban 525 halálos áldozatok követelt vasárnap a COVID-19 járvány, ami március 19-e óta a legalacsonyabb szám. Az újonnan diagnosztizált fertőzöttek száma viszont ismét megközelítette a háromezret. A diagnosztizált fertőzöttek száma az utóbbi 24 óra alatt 2972-re emelkedett a szombati 2886-hoz és a pénteki 2339-hez képest, és az összes fertőzött száma - beleértve a gyógyultakat és a haláleseteket is - elérte a 128 948-at.

Koronavírus: már 38 áldozat Magyarországon Már 744 fertőzöttet diagnosztizáltak Magyarországon. Elhunyt négy idős idős beteg is, így a vírusnak eddig összesen 38 áldozata van. Kattintson a részletekért!

A mulandó helyett a valóban lényeges meglátását sürgette Ferenc pápa az egyház történetének legelső interneten közvetített virágvasárnapi miséjén, amelyet a hívőkkel teli Szent Péter tér helyett a teljesen üres szent Péter-bazilikában mutatott be. Ferenc pápa kijelentette, az új koronavírus-járvány teremtette tragikus napokban arra kell figyelni, ami valóban komolynak számít, a lényegtelennel való felesleges törődés helyett. "Fedezzük fel ismét, hogy az élet értelme a szolgálatban rejlik" - mondta Ferenc pápa. Kijelentette, mások szolgálata, szeretete, megbocsátása, gondozása, a családban éppúgy mint a társadalomban, "árat követel", és néha igazi via crucisnak (keresztútnak) tűnhet, de a szolgálat útja vezet győzelemre.

Javul a helyzet Spanyolországban

Spanyolországban eddig több mint 130 ezer koronavírus-fertőzöttet regisztráltak, ugyanakkor már negyedik napja folyamatosan csökken az új esetek száma - derült ki a spanyol egészségügyi minisztérium vasárnap közzétett adataiból. A SARS-CoV-2 vírus okozta megbetegedésbe 674-en haltak bele az elmúlt 24 órában, ez a szám tíz nap óta először van hétszáz alatt. A járvány kezdete óta a napi halálozás csütörtökön volt a legmagasabb, 950-en hunytak el. Összesen már 12418-an veszítették életüket.

A vasárnap ismertetett legfrissebb adatok szerint egy nap alatt több mint hatszázzal emelkedett ugyan az új típusú koronavírus okozta betegség nagy-britanniai halálos áldozatainak száma, de ez jelentős csökkenés az egy nappal korábbi 703-hoz képest. Egy tekintélyes londoni járványtani professzor szerint már vannak bizonyos jelek arra, hogy a korlátozó intézkedések lassítják a járvány terjedését. Az állami egészségügyi szolgálat (NHS) vasárnap délutáni tájékoztatása szerint szombat estig 4934-en haltak meg Nagy-Britanniában a SARS-CoV-2 nevű vírus okozta Covid-19 járványban. Ez azt jelenti, hogy a szombat este zárult 24 órában 621 beteg halt meg.

Tartósnak tűnik a koronavírus-járvány lassulása Németországban az igazolt fertőzöttek számának alakulásáról vasárnap megjelent adatok alapján. A nemzeti tudományos akadémia szerepét betöltő Leopoldina (Leopoldina - Nationale Akademie der Wissenschaften) javaslata szerint húsvét után fokozatosan vissza lehet vonni a társadalom és a gazdaság működését takaréklángra állító korlátozásokat. Németországban a Johns Hopkins egyetem adatai szerint vasárnap este 97 351 igazolt fertőzöttet és 1479 halálesetet tartottak nyilván.

Kocogó a párizsi Szajna-parton a koronavírus-járvány idején. Fotó: MTI/AP/Christophe Ena
Kocogó a párizsi Szajna-parton a koronavírus-járvány idején. Fotó: MTI/AP/Christophe Ena

Franciaországban több mint 200 ezer, a koronavírus-járvány miatt kényszerszabadságon lévő ember jelentkezett idénymunkásnak a mezőgazdasági tárca felhívására. A francia gazdaság évtizedek óta több ezer külföldi idénymunkást alkalmaz a földeken, akik a karatnénszabályok és a határlezárások miatt idén nem jöhetnek Franciaországba. Az országban vasárnap este 90 863 fertőzöttet és 7588 halálesetet tartanak számon.

A vasárnap kora-délutáni hivatalos adatok szerint Romániában jelentősen csökkent az új fertőzöttek és halottak száma az elmúlt 24 órában. Az elmúlt napon 251-gyel nőtt az országban jegyzett fertőzések száma, mely immár 3864-re emelkedett, a halottak száma vasárnap 148 volt. A Csanádpalota-Nagylak autópálya-határátkelőhelyen tájékozódott a határátlépés körülményeiről vasárnap délután Marcel Vela román belügyminiszter. A vele tartó újságíróknak elmondta: rendkívül fontosnak tartja, hogy zökkenőmentes legyen az áruszállítás, ezért mindent megtett a várakozási idők csökkentése érdekében.

Moszkvában az elmúlt nap alatt 536 fővel nőtt és elérte a 3893 a koronavírus-fertőzöttek száma. Országos szinten a fővároson kívüli növekedés 122 fő, az igazoltan fertőzöttek száma 5389. Vasárnapra 45 beteg halt meg, míg a gyógyultak száma 355 volt. Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője elmondta, hogy Vlagyimir Putyin legkevesebb még egy hétig távmunkában dolgozik majd.

Dél-Ázsiában a regisztrált fertőzöttek száma vasárnapra megközelítette a hétezret. Noha ez a szám alacsonyabb, mint az Egyesült Államokban, Kínában, Spanyolországban és Olaszországban regisztráltaké, egészségügyi hatóságok attól tartanak, hogy a növekedés a fertőzöttek számában súlyos terheket róna a mintegy 1,9 milliárd embernek otthont adó térség egészségügyi ellátórendszereire.

Vasárnap este az igazolt fertőzöttek száma 1 237 420, a haláleseté 67 260, a gyógyultaké pedig 252 944 volt szerte a világban a Johns Hopkins egyetem honlapján található összesítés szerint.

A második világháború utáni nyugat-európai újjáépítést szolgáló Marshall-tervhez hasonló nagyszabású gazdaságfejlesztési program szükséges a koronavírus-járvány miatt válságba süllyedt Európai Unió (EU) megerősítéséhez - írta az Európai Bizottság elnöke a Welt am Sonntag című vasárnapi német lapban. Ursula von der Leyen vendágkommentárja alapján az elképzelés mindenekelőtt a 2021-ben kezdődő hétéves ciklusra szóló közös költségvetés újratervezését jelenti.

A brit nemzet legyőzi az új koronavírus okozta járványt, ha megőrzi egységét és elszántságát. Ezt üzente vasárnapi televíziós beszédében II. Erzsébet királynő. Bővebben erről az nlc.hu cikkében is olvashatunk!

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Az átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, helyenként erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra