Koronavírus: két francia iskolát is be kellett zárni

Alig két nappal azután, hogy ismét kötelezővé tették az iskolába járást Franciaországban, már be is zártak két párizsi általános iskolát. A lépésre elővigyázatosságból volt szükség, az intézményekben ugyanis koronavírusos eseteket tártak fel. Járványgóc azonban egyik helyen sem alakult ki.

Kedden bezárták a főváros 12. kerületében található, 180 tanulót fogadó Lamoriciere iskolát, miután 3 koronavírus -fertőzéses esetet tártak fel. Azt nem hozták nyilvánosságra, hogy a betegek a diákok vagy a tanárok közül kerültek-e ki. A bezárás addig van érvényben, amíg az egészségügyi vizsgálatok le nem zárulnak, és a hatóságok nem döntenek a további szükséges intézkedésekről.

Egy másik általános iskolát, a 4. kerültben található Renard-t pedig szerda délelőtt zárták be, miután a 200 tanulót fogadó intézményben is találtak 1 fertőzöttet. Az iskola július 7-e előtt biztosan nem nyit ki. A regionális hatóságok szerint nem tudni több olyan iskoláról a párizsi régióban, ahol kimutatták volna bárkinél a COVID-19-et. Franciaország egyébként eddig csaknem 198 ezer igazolt esetről adott hírt, az áldozatok száma pedig már a 30 ezerhez közelít.

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus Európa, koronavírus iskola, koronavírus Franciaország
Két francia iskolát is be kellett zárni a koronavírus terjedése miatt.Képünk illusztráció, forrás: Getty Images

Jelentős enyhítéseket terveznek a britek

A koronavírus-járvány megfékezését célzó, három hónapja elrendelt korlátozások eddigi legjelentősebb enyhítési intézkedéscsomagját jelentette be Boris Johnson brit miniszterelnök. Ennek részként a jövő hét végén Angliában kinyithatnak a vendéglátóhelyek, a szállodák, a múzeumok és a turistalátványosságok, valamint lazítani lehet az emberek közötti kötelező távolságtartást előíró szabályt is. A brit kormány megítélése szerint jelenleg nem fenyeget olyan második fertőzési hullám, amely maga alá gyűrhetné a brit állami egészségügyi szolgálatot (NHS). A szakemberek ugyanakkor elengedhetetlennek nevezték az ország megfelelő felkészítését a koronavírus-járvány esetleges második hullámára. A britek egyébként eddig több mint 308 ezer igazolt esetről és 43 ezer halottról számoltak be.

Ausztria is tovább lazít

A maszkviselés kötelezővé tétele jelentősen lelassítja az új típusú koronavírus terjedését - bizonyították be a német kutatók. A teljes cikkért kattintson ide!

Júliustól Ausztriában is tovább enyhítenek az új típusú koronavírus terjedése miatt elrendelt korlátozásokon. Ennek értelmében jövő szerdától már a pincérek számára sem lesz kötelező a szájmaszk viselése - továbbra is viselni kell viszont a maszkot a tömegközlekedési eszközökön, az egészségügyi intézményekben, illetve azoknál a szolgáltatóknál, ahol nem lehetséges a legalább egy méteres távolság megtartása. Emellett a vendéglátóhelyek az eddigi reggel 6 óra helyett már 5 órakor kinyithatnak, és ismét üzemelhetnek az önkiszolgáló büfék. A kisebb éjszakai bárokban pedig júliustól ismét lehetőség lesz a pultnál történő italmérésre.

Eltörlik továbbá a legfeljebb 100 fős zárt rendezvények kötelező zárási időpontját is, augusztustól pedig már 200 fős esküvőket is lehet rendezni. Ausztriában egyébként eddig több mint 17 ezer koronavírus-fertőzöttet regisztráltak és 693-an vesztették életüket a járványhoz köthetően.

A fertőzöttek egészen kis százaléka rendkívül sok embernek adhatja tovább a koronavírust - a részletekért olvassa el társportálunk, az nlc.hu cikkét!

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +30 °C
Minimum: +15 °C

Sok napsütésre számíthatunk a nagyrészt felhőtlen vagy kissé fátyolfelhős égbolt mellett, így csapadék sem lesz. Az északi, északkeleti szelet nagy területen kísérhetik élénk lökések, de az északkeleti megyékben egy-egy erős lökés is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 32 fok között alakul, míg késő estére 18 és 25 fok közé hűl le a levegő. Gyenge hidegfrontra készülhetnek szerdán az arra érzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.