Koronavírus: jön a belélegezhető vakcina

A koronavírus-járvány kirobbanása óta világszerte lázas munka folyik a védőoltás kifejlesztése érdekében. Az amerikai, brit és hongkongi kutatócsoportok azonban egy új fajta megoldás kidolgozásával is kísérleteznek.

Egyszerűbb tárolás és felhasználás jellemzi majd a belélegezhető vakcinákat, amelyek a koronavírus közösségi terjedésének megállításában is nagy szerepet játszhatnak majd. Ezek a készítmények ugyanis a kórokozó orrban történő szaporodását is megakadályozzák majd - számolt be róla a Bloomberg .

Kihasználják a nyálkahártya előnyeit

Nem mindenkire jelent ugyanolyan mértékű kockázatot az új típusú koronavírus, hiszen nem lehet tudni előre, hogy kinél mennyire lesz súlyos a betegség - figyelmeztetett Müller Cecília országos tisztifőorvos. További részletek itt .

Mint tudjuk, az orrot, a torkot és tüdőszövetet nyálkahártya borítja. A belélegezhető vakcinák feljesztői pedig épp ennek előnyeit igyekeznek kihasználni. A nyálkahártyában ugyanis nagy mennyiségű immunprotein termelődik (IgA), amely segíti a szervezet légúti betegségek elleni védekezését. Ezt a pajzsot megerősítve pedig megakadályozható, hogy a fertőzések - például a COVID-19 - elérje a tüdők mélyebb részeit.

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus elleni oltóanyag, koronavírus védekezés, koronavírus megelőzés
Az asztmások által használt eszközök segítségével lélegezhető be ez ellenszer.Képünk illusztráció, forrása: Getty Images

Jobb, mint az injekció

Az emberek nem szeretnek injekciót kapni - világított rá egy fontos szempontra Frances Lund, az Alabamai Egyetem immunológusa. A legtöbb éppen készülő oltóanyagból ráadásul valószínűleg nem is lesz elég egyetleg adag, így a védelem érdekében több tűszúrásra is fel kell készülnünk lelkileg. A belélegezhető vakcina azonban egy új dimenziót nyit azok számára, akik félnek a tűtől. Az új típusú koronavírus elleni szer ugyanis egyszerűen, az asztmások által használt inhaláló eszközök, illetve orrspray segítségével belélegezhető - fecskendők, tűk és szúrások nélkül.

Ígéretesnek tűnik

A Washingtoni Egyetem egyik kutatója, Michael Diamond egyébként már augusztusban sikeres kísérleteket végzett egerekkel. Azt látta, hogy a belélegzett koronavírus-ellenszer erős immunválaszt váltott ki az állatok szervezetében, főként az orrban és a légutakban. Ez pedig megakadályozta, hogy a kórokozó megtelepedjen és szaporodásnak induljon.

A várakozások szerint hamarosan embereken is tesztelhetik majd a készítményt. A hongkongi kutatók pedig a belélegezhető vakcina egy olyan változatát szeretnék kifejleszteni, amely a koronavírus és az influenza ellen egyaránt védelmet nyújt.

A járványszakértő még rosszabbodni fog a koronavírus-helyzet - a részletekért olvassa el társportálunk, az nlc.hu cikkét!

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Tökmag vagy mandula: melyik az egészségesebb? – Az egyikben kétszer több a magnézium
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +4 °C

Általában erősen felhős vagy borult lesz az ég, de az északi, északkeleti tájakon vékonyabb, szakadozottabb lesz a felhőzet. Többfelé várható ismétlődő jelleggel gyenge eső. Az északi, északkeleti szelet többfelé kísérik élénk, elsősorban a Nyugat-Dunántúlon, illetve a Bükk és Zempléni-hegység tágabb térségében erős lökések.A hőmérséklet kora délután 6 és 14, késő este 4, 9 fok között valószínű. A hét elején nem várható fronthatás, ebben a tekintetben kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!
kvíz
7 kérdésből kiderül, mennyire értesz az orvosok nyelvén – Nem mindenki megy át a teszten TSH-tól a PSA-ig – vajon tudod, mit jelentenek a leggyakoribb orvosi rövidítések? Teszteld az ismereteid kvízünkkel, és derítsd ki, hány kérdésre tudod a helyes választ!