Koronavírus: így védik meg az idősotthonok lakóit

Folyamatosan szállítják a fővárosi idősotthonokba az új típusú koronavírus elleni vakcinákat, de emellett a vidéki intézményekben is több száz veszélyeztetett személynek adják be a napokban a harmadik, emlékeztető dózist.

Újabb hatvankét önkormányzati, egyházi és magánfenntartású idősotthonba szállított mintegy 4 ezer adag, a harmadik oltás beadásához szükséges koronavírus -vakcinát a Budapest Főváros Kormányhivatala szerdán. Az emlékeztető vakcinázás egyébként augusztus 1-je óta folyamatosan zajlik, és a mintegy 200 fővárosi idősotthon jelentős részébe már eljuttatták az oltóanyagot Sára Botond kormánymegbízott tájékoztatása szerint. Elmondása alapján az intézmények többségében meg tudják oldani a vakcina beadását. Azokban a kisebb létesítményekben pedig, ahol nincs saját orvos, a kormányhivatal szervezi meg az oltást.

Több százan kapnak 3. oltást a héten

Az elmúlt napokban is több idősotthonban jártak már az oltócsoportok, hogy a harmadik dózissal megerősítsék a veszélyeztetett korcsoport védettségét. Nézze meg korábbi fotó-összefoglalónkat!

Közben az is kiderült, hogy Bács-Kiskun megye intézményeiben mintegy 620 fő immunizálása van betervezve a hétre. Ebből a kecskeméti Margaréta Idősek Otthonában 51 ellátott kapta meg szerdán a harmadik oltását. Az otthon háziorvosa, Czipott Gabriella arról számolt be, hogy az intézményben lakó idősek első és második oltását a Pfizer új típusú koronavírus ellen kifejlesztett vakcinájával végezték, a harmadik oltást megelőzően pedig az otthonban élők választhatták ki, hogy melyik oltóanyagot kérik. A többség maradt az amerikai oltóanyagnál, az ötvenegy emberből tízen viszont a Sinopharm-vakcinát kérték harmadik dózisként.

A Tiszavasvári Liptay Elza Szociális és Gyermekvédelmi Központ idős és fogyatékos lakóinak oltása is megkezdődött már a koronavírus elleni vakcina harmadik adagjával. Szerdán és csütörtökön Pfizer-vakcinával oltják a lakókat a háziorvosok. A 204 lakóból amúgy 180-an kapták meg mindkét oltást januárban, és csak csekély mellékhatásokat tapasztaltak - ismertette Makkai Andrásné, az intézmény vezetője. Azt is elárulta, hogy az intézmény négy lakója hunyt el a koronavírus miatt, nekik azonban más akut betegségük is volt - közölte. A kormányzat és egyes szakértők ajánlása szerint egyébként a harmadik oltást elsősorban az időseknek, a valamilyen krónikus betegségben szenvedőknek, illetve a legyengült immunrendszerűeknek érdemes beadatni.

Az idősotthonok lakóinak ismételt vakcinázását természetesen fotók is megörökítették. Az alábbiakban betekintést nyerhetünk a folyamatba. Máthé Zoltán, Ujvári Sándor és Vajda János képeiből válogattunk.

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus elleni vakcina, koronavírus elleni védőoltás, koronavírus elleni oltás, koronavírus elleni oltóanyag
Akkumulátorról üzemeltethető speciális hűtőládákban szállítják ki idősotthonokba az oltóanyagokat a fővárosi kormányhivatal parkolójából. Fotó: MTI/Máthé Zoltán

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus elleni vakcina, koronavírus elleni védőoltás, koronavírus elleni oltás, koronavírus elleni oltóanyag
A Margaréta Otthon idős lakói várakoznak az oltásra. Fotó: MTI/Ujvári Sándor

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus elleni vakcina, koronavírus elleni védőoltás, koronavírus elleni oltás, koronavírus elleni oltóanyag
A kecskeméti intézményben 51 idős személyt oltottak be szerdán. Fotó: MTI/Ujvári Sándor

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus elleni vakcina, koronavírus elleni védőoltás, koronavírus elleni oltás, koronavírus elleni oltóanyag
Az érintettek a Pfizer-vakcinát kapták emlékeztető adagként. Fotó: MTI/Ujvári Sándor

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus elleni vakcina, koronavírus elleni védőoltás, koronavírus elleni oltás, koronavírus elleni oltóanyag
A Kornisné Liptay Elza Szociális és Gyermekvédelmi Központban is sor került szerdán az emlékeztető oltások beadására. Fotó: MTI/Vajda János

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus elleni vakcina, koronavírus elleni védőoltás, koronavírus elleni oltás, koronavírus elleni oltóanyag
Ez a férfi is a tiszavasvári intézmény lakójaként kapta meg a harmadik dózist. Fotó: MTI/Vajda János

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus elleni vakcina, koronavírus elleni védőoltás, koronavírus elleni oltás, koronavírus elleni oltóanyag
Az érintetteket környékbeli háziorvosok oltották be a helyszínen. Fotó: MTI/Vajda János

Számos tévhit kering a közösségi médiában és különböző fórumokon a koronavírus elleni oltóanyagokkal kapcsolatban, ami sokakat arra sarkallhat, hogy ne vegyék fel az oltást. Lássuk, mely mítoszokkal érdemes leszámolni - kattintson ide!

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Szellemszéklet: mit jelent pontosan? – Ezt üzeni vele a szervezet
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
kakukkfű
Nem hinnénk, de ezt teszi a kakukkfű a szervezetünkkel – Minden konyhában ott lenne a helye
fogyás
Fél mázsát fogyott Barbara - elárulja a titkát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +2 °C

Nagyrészt derült, napos, száraz idő várható. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.Késő estére általában 4 és 10 fok közé hűl le a levegő. A hidegfront levonulása után nyugodtabb, frontmentes, de hűvösebb légtömeg alakítja az időjárást.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: az UV-sugárzás a felhőkön is áthatol. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! A napsugárzás egyszerre nélkülözhetetlen és veszélyes: szükségünk van rá a D-vitamin-termeléshez, ugyanakkor komoly egészségügyi kockázatokat is hordozhat. Kvízünkből megtudhatod azt is, milyen tévhitek élnek vele kapcsolatban az emberek fejében.
kvíz
Kvíz: felismered képről az emberi szerveket? – Teszteld az anatómiai tudásod! Mennyire vagy jártas az anatómiában? Felismernéd képek és pozíciójuk alapján az emberi belső szerveket? Tedd próbára tudásod kvízünk segítségével!