Koronavírus: így segíthet a génszerkesztés

Génszerkesztéssel gátolták az új koronavírus terjedését emberi sejtekben laboratóriumi kísérletek során ausztrál kutatók, akik remélik, hogy a módszer kipróbálása hamarosan állatkísérletekben is megkezdődhet.

Mesterségesen kialakított, az emberre ártalmatlan vírussal vennék fel a küzdelmet az új koronavírus ellen amerikai kutatók. Részletek itt.

A kutatók a CRISPR genetikai ollót használták a koronavírus emberi sejtekben való terjedésének sikeres megakadályozására. A kutatók remélik, hogy kísérleteik elvezetnek új, szájon át szedhető antivirális szerek kifejlesztéséhez. Eredményeikről a Nature Communications című tudományos folyóiratban közzétett tanulmányukban számoltak be.

Génszerkesztési eljárás hozhat áttörést a koronavírus-pandémia elleni küzdelemben
Génszerkesztési eljárás hozhat áttörést a koronavírus-pandémia elleni küzdelemben. Fotó: Getty Images

A genetikai olló alkalmazása lehetővé teszi a tudósok számára, hogy megváltoztassák a DNS-szekvenciákat és módosítsák a gének működését. A kedden megjelent tanulmány szerzői a CRISPR-Cas13b enzimet használták, amely a releváns RNS-szekvenciákhoz kötődik az új koronavíruson és széthasítja a vírus replikálódásához szükséges genomot emberi sejtekben.

A kutatócsoport olyan genetikai ollót alkotott, amely képes felismerni a SARS-CoV-2-vírust - mondta el Sharon Lewin, a fertőzéseket és immunitást kutató melbourne-i Peter Doherty Intézet kutatója az AFP francia hírügynökségnek. "Amikor felismeri a vírust, a CRISPR-enzim aktiválódik és széthasítja a vírust. A vírus több részét is célba vettük - a nagyon stabil részeket, amelyek nem változnak és a nagyon változókat is -, és minden esetben nagyon jól működött a genetikai olló a vírus feldarabolásában" - magyarázta.

A módszer sikeresen megállította a vírus terjedését a koronavírus Nagy-Britanniában 2020-ban megjelent alfa variánsa esetében. Bár számos oltást kifejlesztettek már a COVID-19 ellen, a betegség elleni gyógykezelések viszonylag korlátozottak és csak részben hatékonyak. Lewin hozzátette, hogy még évekbe telik, hogy széles körben elérhető gyógyszert fejlesszenek ki a CRISPR genetikai olló használatával. Ám hangsúlyozta, hogy az eszköz hasznosnak bizonyulhat a COVID-19 gyógyításában.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

A pára- és ködfoltok megszűnése, feloszlása után döntően napos idő várható gomolyfelhőkkel, azonban a gomolyok szétterülve átmenetileg felhősebb időszakokat okozhatnak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 24 fok között várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!