Koronavírus: így készülnek az új tanévre a szomszédban

Románia táblagépek és mobilvécék beszerzésével készül az új tanévre, emellett pedig a beltéri vendéglátóhelyek megnyitását is tervezi a kormány. Közben Horvátországot egyre több ország bírálja a túl enyhe intézkedései miatt.

Románia 175 millió eurónyi vissza nem térítendő európai uniós támogatást fordít táblagépek, egészségügyi felszerelések és mobilvécék beszerzésére, hogy a koronavírus-járvány közepette kezdődő új tanévben a hátrányos helyzetű diákok számára is megteremtse a megfelelő higiéniai, illetve távoktatási feltételeket. Az összeg nagyobbik, 100 millió eurós részéből az online oktatáshoz szükséges táblagépek és más elektronikai eszközök beszerzését támogatják mintegy félmillió rászoruló diák számára. Emellett 50 millió eurót fordítanak védőmaszkok és fertőtlenítőszerek beszerzésére, 25 millió euróból pedig kézmosási lehetőséget is biztosító mobilvécéket vásárolnak azoknak az iskoláknak, amelyekben továbbra sincs vezetékes víz. Az erre fordítandó összeg körülbelül ötezer mobilvécé felszerelésére elegendő.

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus szomszéd, koronavírus járványhelyzet, koronavírus halottak száma, koronavírus fertőzöttek száma, koronavírus iskola, koronavírus diákok, koronavírus tanítás, koronavírus tanév
A hátrányos helyzetű diákoknak is biztosítják s higiéniai, illetve távoktatási feltételeket.Képünk illusztráció, forrása: Getty Images

Megnyithatnak a beltéri vendéglátóhelyek

Romániában egyébként a múlt héten csökkent először az újonnan diagnosztizált koronavírus-fertőzöttek száma, a kormány pedig azt fontolgatja, hogy engedélyezi a vendéglátóhelyek beltéri részeinek megnyitását - jelentette be Ludovic Orban miniszterelnök. "Most már azt mondhatjuk, megállítottuk a járvány gyorsulását" - állapította meg a kormányfő, arra utalva, hogy a több hónapos növekvő tendencia után most először fordult elő Romániában, hogy az előző hetinél kevesebb megbetegedést regisztráltak: míg augusztus 10-e és 16-a között 8693, addig augusztus 17-e és 23-a között 8044 új fertőzést diagnosztizáltak az országban. A románok összesen csaknem 80400 igazolt fertőzöttet és 3367 halottat tartanak számon.

Sorra hagyják el Horvátországot a turisták

Nem hitt a koronavírus létezésében, amíg felesége bele nem halt - a részletekért kattintson ide!

Bár csökkent Horvátországban az azonosított koronavírus-fertőzöttek száma, az országot mégis több tízezer külföldi turista hagyta el a hétvégén, miután országaik szigorításokat vezettek be Horvátországgal szemben. Ausztria, Olaszország és Nagy-Britannia negatív koronavírus-tesztet kér a hazaérkezőktől, Szlovénia két hét kötelező karantént rendelt el az onnét érkezők számára, amely nem váltható ki negatív PCR-teszttel, Németország pedig két tengerparti megyére adott ki utazási figyelmeztetést. A szlovén kormányszóvivő, Jelko Kacin elmondása szerint a Szlovéniába behurcolt fertőzések többsége Horvátországból származik. "Ha Horvátország nem tesz valamit azért, hogy javítson a járványhelyzetén, senki más nem tud neki segíteni ebben" - hangsúlyozta.

Az új típusú koronavírus állítólag főként a tengerparti éjszakai szórakozóhelyeken terjed, és a fiatalok a legfőbb terjesztők. A válságstáb már korábban elrendelte, hogy az éjszakai szórakozóhelyek és bárok csak éjfélig tarthatnak nyitva, hétfőtől pedig Split-Dalmát megyére is bevezettek szigorításokat. A horvátok egyébként eddig 8311 igazolt megbetegedésről és 173 áldozatról számoltak be.

További hírek a szomszédból

Több mint két hónap után először csökkent száz alá a napi új fertőzöttek száma Szerbiában. Az ország eddig összesen több mint 30700 koronavírusos beteget és 701 halottat vett nyilvántartásba. Ausztria 25700 igazolt esetről és 733 elhunytról, Szlovákia 3452 megbetegedésről és 33 halálesetről, míg Szlovénia 2686 fertőzöttről és 133 áldozatról adott hírt keddig. Ukrajnában pedig már csaknem 111 ezer embert fertőzött meg és 2362 életet követelt az új kór.

Koronavírusos lett öt résztvevő a Szent István Egyetem gólyatáborában - a részletekért olvassa el társportálunk, az nlc.hu cikkét!

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Hasnyálmirigy-gyulladás: ez segít meggyógyulni magyar kutatók szerint – Mutatjuk, min kell változtatni
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Általában napos, száraz idő várható, de a Dunántúlon lehetnek felhősebb körzetek is - elsősorban a nyugati megyékben. Alapvetően gyenge vagy mérsékelt lesz a légáramlás, csupán Sopron környékén élénkülhet meg időnként a délies irányú szél. Kora délután 8 és 12 fok közötti értékeket mérhetünk. Késő este -5 és +6 fok között alakul a hőmérséklet, elsősorban a kevésbé felhős északkeleti országrészben, esetleg északnyugaton fagyhat. Anticiklon alakítja időjárásunkat, fronthatás ma sem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Édeset, sósat vagy savanyút kívánsz? 6 kérdésből kiderül, mit üzen a tested A csoki, a chips vagy a savanyúság után sóvárogsz? Emögött nemcsak megszokás vagy stressz állhat, bizonyos esetekben tápanyaghiány, hormonális változások vagy életmódbeli tényezők is szerepet játszhatnak.
7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!