Koronavírus: így döntsük el, megyünk-e társaságba

A koronavírus világszerte új erőre kapott, és bár itthon szerencsére még nem olyan rossz a helyzet, mint tavasszal volt, az óvatosság, a szabályok betartása mindennél fontosabb. Kifejezetten igaz ez a különféle társas összejövetelek esetében. Lássuk, hogyan dönthetjük el, hogy el merjünk-e menni az ilyen eseményekre.

Dr. Hansa Bhargava gyermekgyógyász saját bevallása szerint az utóbbi időben rengeteg kérdést kap azzal kapcsolatban, mennyire biztonságos a jelenlegi - egyébként egyre romló - helyzetben társasági életet élni. Mint hangsúlyozta, mivel minden szituáció más és más, nincsenek egyértelmű válaszok. Mindenkinek magának kell tudnia, mekkora kockázatot vállal be, és természetesen azt sem szabad elfelejtenie, hogy a döntésnél nemcsak a saját, hanem a szerettei érdekeit is figyelembe kell vennie. Lehet, hogy valaki elkapja a koronavírust, ám a szervezete könnyen legyőzni azt, viszont ha mindeközben a vele egy háztartásban élő nagymamát is megfertőzi, akkor már nagyon veszélyessé válhat a dolog.

Az ember társas lény, így természetes, hogy igényeljük, hogy időről időre közösségben legyünk. Az utóbbi hónapok megszorításai, az izoláció, a karantén után ráadásul még nagyobb a kapcsolódás iránti vágy. Nem baj tehát, ha - legalábbis egyelőre - nem szeretnénk teljesen elzárkózni a világ elől. De hogyan dönthetjük el, hogy el merjünk-e menni a különféle társas összejövetelekre, és ha ott vagyunk, mire célszerű figyelnünk? Dr. Bhargava úgy vélekedik, mielőtt határozunk, mindenképpen tegyük fel magunknak a következő öt kérdést, a válaszok alapján ugyanis könnyebb lesz okosan felmérni a kockázatot.

Nehéz eldönteni, mikor biztonságos társaságban, és mikor nem.
Nehéz eldönteni, mikor biztonságos társaságban, és mikor nem. Fotó: Getty Images

5 kérdés, ami segíthet

Kinti vagy benti esemény lesz? Az új koronavírus főleg a köhögés, tüsszentés, beszéd során a szánkból távozó nyálcseppecskék útján terjed, így fontos a megfelelő távolság megtartása. Ez sokkal egyszerűbben megvalósítható, ha szabadban megrendezett találkozóról van szó, kint ráadásul kisebb a veszély, hogy a vírus átjusson egyik emberről a másikra.

Koronavírus: hogyan értessük meg magunkat maszkban? A maszkviselés a koronavírus-járvány miatt egyre több helyen kötelező, és amellett, hogy sokan légszomjra panaszkodnak, egyesek azért nem szívlelik e védőeszköz használatát, mert nem értik, mit mond a másik ember, vagy épp nem tudják megértetni magukat. Vannak azonban technikák, amelyekkel könnyíthetünk a maszkviselés okozta kommunikációs problémákon. Részletek itt .

Viselnek-e majd az emberek maszkot? A maszk segít a fertőzés terjedésének csökkentésében, hiszen megakadályozza, hogy a szánkból kirepülő nyálcseppecskék másokhoz is elérjenek. Nem mellesleg annak kockázatát is redukálja, hogy mi magunk megbetegedjünk. Dr. Bhargava azt tanácsolja, ha az eseményt bent rendezik meg, érdemes előre megtudakolni, elvárás-e a maszkviselés.

Mennyien lesznek? Minél több ember gyűlik össze, annál nagyobb a fertőzés kockázata, így ha úgy értesültünk, hogy túl sokan lesznek az adott eseményen, inkább ne menjünk el. Egy kis összejövetelen, a megfelelő biztonsági szabályok megtartásával már nagyobb biztonsággal vehetünk részt.

Mennyi ideig tart majd? Minél tovább maradunk egy adott eseményen, annál nagyobb a veszélye, hogy ha valaki fertőzött, akkor mi is elkaphatjuk tőle, a vírusnak ugyanis több ideje marad a terjedésre. Dr. Bhargava mindig figyel arra, hogy maximum egy órát maradjon a különféle összejöveteleken, és igyekszik a szabadban bonyolítani a találkozásokat (a megfelelő óvintézkedések megtartása mellett).

Az emberek figyelnek-e majd a biztonsági szabályokra? Sajnos ezt az esemény előtt lehetetlen megmondani, sejtéseink, prekoncepcióink azonban lehetnek a témával kapcsolatban, amiknek valószínűségét érdemes alaposan megrágni, átgondolni. Sőt, amennyiben baráti, családi összejövetelről van szó, jó előre megbeszélhetjük a többiekkel, hogy mindenki legyen óvatos, tartsa a távolságot, és ha megoldható, maszkot is viseljen.

Ne feledjük: semmi olyat nem kell megtennünk, amit nem szeretnénk, vagy nem érezzük elég biztonságosnak. Nem szégyen, ha saját magunk és/vagy szeretteink érdekében inkább a telefon vagy a videóchat mellett döntünk a személyes találkozás helyett. Az óvatosság jelen helyzetben (is) kifizetődőbb, mint a nemtörődöm viselkedés.

Koronavírus: Karácsony Gergely fél és fokozott fegyelmezettségre int - hogy egészen pontosan mire kér Budapest főpolgármestere, az kiderül az nlc.hu cikkéből.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

banán
Nem hinnénk, de ezt teszi a banán a szervezetünkkel
hizlaló ételek
Ettől a gyümölcstől híznak a legtöbben – sokan nem is gondolnák
Ecet helyett így tüntesd el a vízkövet: pár perc alatt szinte magától leválik a vízforralóról
hasnyálmirigyrák
Hasnyálmirigyrák első jelei: a hátfájás és az étvágytalanság is árulkodó lehet
magas vérnyomás
Új ajánlást adtak ki a kardiológusok: így változik a vérnyomáskezelés
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +11 °C
Minimum: -1 °C

Nyugat felől vastagodó frontális felhőzet érkezik, és halad kelet felé, a Dunántúlon gyenge eső is előfordulhat belőle. A keleti, északkeleti harmadban viszont sok napsütés várható a fátyol- és gomolyfelhők mellett. Az északkeleti, keleti szél csak helyenként élénkül meg a Tiszántúlon.A legmagasabb nappali hőmérséklet 6 és 14 fok között valószínű, Sopronnál lesz a leghűvösebb.Késő estére 1 és 8 fok közé hűl le a levegő. Pénteken újabb hidegfront vonul át az országon, amely tovább fokozhatja a tavasz eleji, amúgy is szeszélyes időjárás hatásait.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: a csont erősebb, mint a beton. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Válaszolj 14 kérdésünkre, és kiderül, mennyit tudsz az emberi test elképesztő titkaiból!
kvíz
Kvíz: honnan kapta nevét a HIV-vírus? – Teszteld, mennyire ismered az orvosi rövidítéseket Az egészségügyben számos kifejezés helyett csak rövidítések, betűszavak honosodtak meg a mindennapi szóhasználatban. Mennyire ismered ezeket? Teszteld a tudásod!