Koronavírus: "gyakorlatilag nincs esély a felszámolására"

Noha egyre többet tudunk az új koronavírusról és az általa okozott megbetegedésről, orvosok és kutatók szerint nem nagyon van rá esély, hogy végleg "kipusztítsuk".

Gyakorlatilag nulla az esélye annak, hogy a koronavírust sikerül felszámolni, és végleg eltűnik az Egyesült Királyságból, a világból - idézte az Independent című brit lap Chris Whitty angol tiszti főorvost, aki a brit miniszterelnöki sajtótájékoztatón beszélt a pandémia "jövőjéről".

pandémia
Az új koronavírus ragaszkodó típus, jó darabig velünk maradhat. Fotó: Getty Images

Whitty elmondta: állítását arra a tényre alapozza, hogy eddig csak egyetlen fertőző betegséget, a himlőt sikerült maradéktalanul felszámolni egy "fenomenálisan hatékony vakcina" segítségével, de ehhez is több száz év kellett. A SARS-CoV-2 vírus valószínűleg nem ilyen, vagyis a jövőben továbbra is veszélyt jelent majd, újra és újra lesznek járványgócok és tömeges fertőzések .

Ez egyébként egybevág a pandémiával kapcsolatos legvalószínűbb prognózissal: számos kutató és szakember magyarázta már el a korábbi, fertőző betegségekkel kapcsolatos tapasztalatok ismeretében, hogy az új koronavírus valószínűleg még jó darabig velünk marad. És ha a világjárvány idővel vissza is szorul, a COVID-19 endémiás betegségként egy-egy területen ezután is felüti majd a fejét. Vagyis előbb-utóbb meg kell tanulnunk együtt élni vele, és a lehető leghatékonyabban védekezni ellene.

A tény, miszerint az emberek zöme valamilyen mértékben továbbra is fogékony a fertőzésre, azt jelenti, hogy egy ideig még bőven elegendő forrásra tud támaszkodni az új koronavírus (SARS-CoV-2) - fogalmaz a The Conversation oldalán megjelent cikkében Hans Heesterbeek, az Utrechti Egyetem elméleti epidemiológusa. A szakember szerint a helyzeten az sem változtatna érdemben, ha a Föld bizonyos részein, közösségeiben esetleg sikerülne elérni a nyájimmunitást. Részletek!

Ugyanígy vélekedik Sir Patrick Vallance brit orvos, tudós, klinikai farmakológus. Mint mondta, a fertőzés főleg télen bukkanhat majd fel, és a SARS-CoV-2 sok más vírushoz hasonlóan évszázadokig, "keringő" vissza-visszatérő vírussá válhat. "Sajnos a valódi felszámolására gyakorlatilag nincs esély" - tette hozzá.

A legtöbb, amit ebben a helyzetben tehetünk, ha beoltatjuk magunkat az elérhető koronavírus elleni vakcinák valamelyikével. Az első eredmények alapján ezek mindegyike képes megakadályozni a halálos kimenetelű, vagy nagyon súlyos megbetegedést. Emellett mások, elsősorban a még be nem oltottak védelmében továbbra is fontos az eddigi óvintézkedések betartása. Vagyis akkor is viseljünk maszkot nyilvános helyeken, tartsuk az ajánlott távolságot, és ügyeljünk az alapvető higiéniára, ha már megkaptuk az oltást.

A Magyarországon jelenleg elérhető vakcinákról korábbi cikkünkben olvashat.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
Egyetlen rossz szokás miatt veszíthetünk sok izmot 50 felett – Ezt tanácsolja a szakértő
demencia
Éjszakánként ennyit kell aludni, hogy csökkenjen a demencia kockázata – Se a kevesebb, se a több nem jó
magas vércukorszint
50 felett ezért emelkedhet meg a vércukorszint – Íme a lehetséges kiváltó okok
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +3 °C

Keleten egyre többfelé befelhősödik az ég, és csepergő eső is előfordulhat arrafelé. Másutt derült idő várható, de ezeken a tájakon foltokban pára, köd képződhet. A légmozgás gyenge vagy méréskelt lesz.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 0 és +5 fok között várható, de a derült fagyzugokban 0 fok alá is hűlhet a levegő, a felhősebb keleti tájakon pedig pár fokkal enyhébb lesz a reggel. Nem érvényesül markáns fronthatás, ugyanakkor a magasban hidegebb levegő áramlik térségünkbe.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Büdös, bizarr, mégis csemege: felismered a világ legfurcsább ételeit képről? Erjesztett hal, lárvás sajt, vérleves – a világ legbizarrabb ételei közül néhány még a legbátrabbakat is próbára teszi. Hányat ismersz fel?
kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!