Koronavírus: ezt üzenik a szakértők a szülőknek

Ha a gyerekek koronavírus elleni védelme a kérdés, akkor a hazai szakértők szerint egyértelműen a védőoltás beadatása az egyetlen jó válasz. Jakab Ferenc virológus például úgy véli, hogy semmi sem rosszabb, mint a koronavírus-fertőzés, illetve annak szövődményei, Havasi Katalin, a Házi Gyermekorvosok Egyesületének (HGYE) elnöke pedig azt üzente a még kételkedő, "kiváró" szülőknek, hogy a vírus nem vár - akkor sem, ha egy gyerekről van szó.

"Mi, gyermekorvosok azt szeretjük, hogyha a gyermekeket minél több meg tudjuk betegségtől óvni, és az egyetlen biztos védelmet a védőoltás jelenti" - nyilatkozta az RTL Klub Híradójának Havasi Katalin, a Házi Gyermekorvosok Egyesületének (HGYE) elnöke. Mint mondta, a védőoltás csak minimális kockázatot jelent ahhoz képest, amit az élő vírus okozta fertőzés jelenthet a gyerekekre nézve, ezért ő azt javasolja a már oltható korú gyerekek szüleinek, hogy ne várjanak tovább a döntéssel, oltassák be gyermekeiket. A vírus sem vár, hanem folyamatosan terjed - hangsúlyozta.

A szakember felhívta a figyelmet arra is, hogy még a nagyon enyhe, akár tünetmentes lefolyású betegség után is kialakulhat az a bizonyos "rettegett sokszervi gyulladás", ami Amerikában eddig majdnem 6 ezer gyereket érintett. Fennáll továbbá a hosszú COVID veszélye is, amellyel Magyarországon jelenleg is több száz gyerek küzd.

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus járványhelyzet, koronavírus Magyarország,
A vírus nem vár - akkor sem, ha egy gyerekről van szó.A kép illusztráció, forrása: Getty Images

"Ha tehetjük, védjük meg őket"

Az 5-11 éveseknek kifejlesztett védőoltással kapcsolatban Havasi Katalin úgy fogalmazott, "a dózis kicsi, a védettség viszont nagy". A 12 éven aluliak körében feljegyzett nemzetközi tapasztalatok szerint a vakcina ebben a korosztályban is biztonsággal alkalmazható, valamint hatékonyan megvédi a gyerekeket a korai és a késői szövődményektől egyaránt. A gyerekorvos kiemelte továbbá, hogy az immunhiányos, a tüdőbeteg, illetve az elhízott vagy túlsúlyos gyerekeket nagyon fontos lenne mielőbb beoltatni, náluk ugyanis egy egészséges gyermekhez képes jóval nagyobb a súlyos lefolyású COVID-19 kialakulásának kockázata. Hozzátette, ahhoz, hogy a társadalom egésze fellélegezhessen és megszűnjön a járványhelyzet - amikor hónapról hónapra azt kell figyelni, hogy mit zárnak be és kinek kell otthon maradnia -, ki kell alakulnia a nyájimmunitásnak, ez pedig csak a gyerekek beoltásával együtt érhető el.

Az új típusú koronavírus szennyvízből kimutatható, átlagos koncentrációja az előző hetekhez képest enyhébb mértékben, de továbbra is emelkedést mutat. Két városban már kifejezetten magas koncentrációt mértek, és az adatok további romlást jeleznek előre.

"Semmi sem rosszabb, mint a fertőzés"

"Teljesen érhető, hogy minden szülő aggódik a gyermekéért, de pontosan ezért mondom azt, hogy semmi sem rosszabb, mint a koronavírus-fertőzés" - ezt már Jakab Ferenc virológus mondta , szintén az RTL Klub Híradójának. A szakember szerint a gyermekek oltása mindig egy nagyon kényes kérdés, és mivel a felnőtt populációban is elég nagy az ellenállás, az oltást elutasító szülők gyermekeinek immunizálását sem lesz könnyű elérni. Ez viszont azért problémás, mert jelenleg az oltatlan gyermekközösségben a legnagyobb a megfertőződés rizikója - mutatott rá a szakértő, aki szerint járványügyi és egészségmegőrzési szempontból nagyon fontos lenne a kiskorú gyerekek beoltása, ehhez azonban szükséges a szülők engedélye.

A járvány elejétől kezdve azt hangoztatják a szakértők, hogy a gyerekek ritkábban fertőződnek meg, illetve könnyebben átvészelik a fertőzést. Jakab Ferenc szerint ez részben most is így van, a jelenleg terjedő delta vírusvariáns azonban "tud furcsaságokat okozni", például akár súlyosabb klinikai tüneteket is előidézhet a gyerekeknél.

A virológus szerint bonyolítja a helyzetet, hogy az iskolások és óvodások könnyen átadják egymásnak a koronavírus-fertőzést , ugyanis az osztályokban és a csoportokban nehezebb betartatni az olyan járványügyi megelőző intézkedéseket, mint a távolságtartás, a maszkviselés vagy a létszám korlátozása. Éppen ezért a gyerekek beoltása kiemelt szerepet játszana a járvány megfékezésében. “Nem az a kérdés, hogy biztonságos és megbízható-e az oltóanyag, hanem az, hogy mikor és mennyit adjunk” - vélekedett Jakab Ferenc.

Egyre több fővárosi önkormányzat szervez ingyenes koronavírus-tesztelést, hogy a fertőzöttek kiszűrésével kontroll alatt tarthassák a kór terjedését. Egy hazai szakértő szerint azonban a jelenlegi helyzetben a tesztelési kapacitás növelése és a kontaktkutatás már nem elegendő a járvány kordában tartásához, inkább szigorításokra lenne szükség .

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +14 °C

Kelet felé halad a frontfelhőzet és a gyengülő csapadékzóna, amely mögött délnyugat felől csökken a felhőzet, kisüt a nap. Ezt követően gomolyfelhők képződnek, amelyekből néhol kialakulhat zápor, egy-egy zivatar sem kizárt. Délután, késő délután keleten is felszakadozik, csökken a felhőzet. A déli, délnyugati szél többfelé élénk, helyenként erős lesz. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 19 és 25 fok között valószínű, inkább csak helyenként lehet ennél kissé hűvösebb. Késő este 13 és 18 fok között alakul a hőmérséklet. Időjárásunkat egyelőre egy mediterrán ciklon gyengülő hidegfrontja határozza meg.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra