Koronavírus: erre számítanak a belga szakértők

Belgiumban a szakértők előrejelzései szerint pár hét múlva már nem lesz a koronavírus-járványhoz köthető haláleset.

A belga kormány szakértő szóvivője, Yves Van Laethem víruskutató szerint a koronavírus-járvány halálos áldozatainak napi száma folyamatosan csökken, így már látják a fényt az alagút végén. A szakember szerint a tömeges elhalálozások időszakának már vége.

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus Belgium, koronavírus Hollandia, koronavírus járványhelyzet, koronavírus halottak száma, koronavírus fertőzöttek száma
Maszkot viselő utan a Brüsszeli reptéren. Fotó: Getty Images

Eddig több mint 9 ezren haltak meg

Belgiumban eddig több mint 60 ezer embert fertőzött meg és 9663 áldozatot szedett az új típusú koronavírus . A halálozási arány azonban kimagaslóan magasnak mondható egy 11,5 millió lakost számláló országban. A szakértő ezzel kapcsolatban úgy nyilatkozott, hogy a belga kormány arra törekedett, hogy a lehető legőszintébben kommunikálja az adatokat, mivel a lakosságnak tudnia kellett, hogy mekkora veszéllyel néz szembe. "A számadatok átláthatósága része volt a járványkezelési stratégiánknak. Mindenkinek meg kellett tudnia, milyen kemény ellenséggel harcolunk" - jelentette ki. Belgiumban egyébként az elmúlt 24 óra leforgása alatt 55 új fertőzöttet és 4 halálesetet rögzített a közegészségügyi szolgálat.

Hollandiában is javul a helyzet

A szomszédos Hollandiában három egymást követő napon enyhén emelkedett, ám kedden már újra csökkent az intenzív osztályon fekvő koronavírus-fertőzöttek száma. Jelenleg 78 személy van életveszélyes állapotban. “Az intenzív részlegen ápoltak számának csökkenése egyértelműen azt mutatja, hogy egyre kevesebb ember fertőződik meg koronavírussal ” - vélekedett Ernst Kuipers, a hollandiai ápolószövetség elnöke. Azt is hozzátette, hogy az intenzív ellátási rendszerben már elég kapacitás áll rendelkezésre több beteg ápolására is.

Az országban június eleje óta már mintegy 113 ezer koronavírustesztet végeztek el, amelyeknek eddig 1,7 százaléka volt pozitív. A fertőzés megjelenése óta pedig már több mint 49 ezer igazolt esetről és 6 ezer halottról számoltak be.

Futurisztikus szkafandert mutattak be a koronavírus ellen - a részletekért olvassa el társportálunk, az nlc.hu cikkét!

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Hasnyálmirigy-gyulladás: ez segít meggyógyulni magyar kutatók szerint – Mutatjuk, min kell változtatni
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Általában napos, száraz idő várható, de a Dunántúlon lehetnek felhősebb körzetek is - elsősorban a nyugati megyékben. Alapvetően gyenge vagy mérsékelt lesz a légáramlás, csupán Sopron környékén élénkülhet meg időnként a délies irányú szél. Kora délután 8 és 12 fok közötti értékeket mérhetünk. Késő este -5 és +6 fok között alakul a hőmérséklet, elsősorban a kevésbé felhős északkeleti országrészben, esetleg északnyugaton fagyhat. Anticiklon alakítja időjárásunkat, fronthatás ma sem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Édeset, sósat vagy savanyút kívánsz? 6 kérdésből kiderül, mit üzen a tested A csoki, a chips vagy a savanyúság után sóvárogsz? Emögött nemcsak megszokás vagy stressz állhat, bizonyos esetekben tápanyaghiány, hormonális változások vagy életmódbeli tényezők is szerepet játszhatnak.
7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!