Koronavírus: "egy 25 éves honfitársunkat vesztettük el tegnap"

Az elmúlt napon 91-en haltak meg itthon a koronavírus-fertőzéssel összefüggésben. Köztük a legfiatalabb elhunyt 25 éves, a legidősebb pedig 95 éves volt - közölte Müller Cecília országos tisztifőorvos a járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs keddi sajtótájékoztatóján.

Bárhogy is küzdenek az egészségügyi dolgozóink, vannak olyan egészségügyi állapotok, amelyek esetén nem lehet megmenteni a koronavírus-fertőzéssel is érintett beteget - hangsúlyozta a tisztifőorvos. Kiemelte ugyanakkor a vérplazmaadás fontosságát, a betegségen már átesett személyek ugyanis az antitesttel teli vérplazmájukkal javíthatják a súlyos állapotú fertőzöttek gyógyulási esélyeit. Közölte továbbá, hogy igazoltan vannak olyan személyek, akik az első hullám során már átélték a betegséget, most azonban ismét megfertőződtek.

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus Magyarország, koronavírus járványhelyzet, koronavírus magyar áldozatok, koronavírus veszély, koronavírus kockázat
Nagyon fontos, hogy fegyelmezetten betartsuk a járványügyi szabályokat.Képünk illusztráció, forrása: Getty Images

Rendkívüli terhelés alatt az egészségügy

Emlékeztetett arra is, hogy a koronavírus-járvány miatt rendkívüli terhelésnek van kitéve az európai egészségügy, és nincs ez másként Magyarországon sem. Ezért nagyon fontos, hogy a lakosság fegyelmezetten betartsa a járványügyi szabályokat, így ugyanis nemcsak lassíthatjuk a kór terjedési ütemét és csökkenthetjük a betegek számát, hanem az egészségügyre nehezedő nyomást is mérsékelhetjük. Erre azért van szükség, hogy a járvány végéig működőképes maradjon az ellárórendszer.

Bővül a tesztelési kapacitás

Koronavírus: most dől el, milyen lesz a karácsony - kattintson a részletekért!

A tisztifőorvos megemlítette, hogy a tesztelési kapacitást folyamatosan bővítik, az eljárásrend azonban nem változott. Ez azt jelenti, hogy ezentúl is a háziorvos rendeli el a tesztet, a koronavírus-gyanús személytől viszont már nemcsak otthonában, hanem a szűrőbuszok egyikében is levehetik mintát az Országos Mentőszolgálat munkatársai.

Vannak még szabályszegők

A tájékoztatón elhangzott az is, hogy a rendőrök továbbra is ellenőrzik és biztosítják az új típusú koronavírus terjedésének megfékezését célzó intézkedések betartását. Az elmúlt napon több mint 300 személy ellen kellett intézkedniük azért, mert a szabályszegők nem vagy nem megfelelően viselték a maszkot. Emellett 7 napos üzletbezárás elrendelésére, valamint kutyasétáltatás közben a megengedett 500 méteres körzet elhagyása miatti büntetésre is volt példa. Ezekről Kiss Róbert, az ügyeleti központ vezetőhelyettese beszélt.

Márciusban kapta el a vírust, de még mindig küzd az egészségéért - a részletekért olvassa el társportálunk, az nlc.hu cikkét!

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A párásság és ködfoltok feloszlását többórás, keleten sok napsütés követi. Emellett csak kevés gomolyfelhő képződik, ugyanakkor észak, északnyugat felől átmenetileg több helyen is megnövekszik, helyenként meg is vastagszik a fátyolfelhőzet. Csapadék nem lesz. A délies szél csupán a Fertő tágabb térségében élénkülhet meg, máshol gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 21 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 7 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.