Koronavírus: eddig 113 ezren kaptak oltást itthon

Szombat reggelig újabb 1438 esetben igazoltak új típusú koronavírus-fertőzést az elvégzett tesztek Magyarországon. Ezzel egyidejűleg COVID-19 következtében meghalt 87 beteg.

Egy friss hazai felmérés szerint a magyarok többsége a védőoltástól várja a koronavírus-járvány megfékezését. Részletek itt.

Mint az a kormányzati tájékoztató oldal legfrissebb jelentéséből kiderül, a SARS-CoV-2-vírus hazai megjelenése óta immár meghaladja a 350 ezer főt a regisztrált fertőzöttek száma, míg a járvány halálos áldozatainak száma 11 264-re emelkedett. Jelenleg több mint 112 ezer aktív fertőzöttet tartanak nyilván, közülük 4408 beteget kórházban ápolnak, 328-an vannak lélegeztetőgépen.

Koronavírus elleni védőoltást kap egy egészségügyi dolgozónak a Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórházban január 10-én
Koronavírus elleni védőoltást kap egy egészségügyi dolgozónak a kaposvári kórházban január 10-én. Fotó: MTI/Varga György

A jelentés hozzáteszi, hogy eddig közel 130 ember beoltásához elegendő oltóanyag jutott el az országba, a legutóbbi szállítmány még kedden érkezett. A vakcinák zömét már be is adták, közel 113 ezren kapták meg eddig a védőoltást. Az oltás ütemének felgyorsítása érdekében a kormány keleti vakcinák beszerzéséről is tárgyal. Magyarország eddig 19,7 millió adag nyugati vakcinát kötött le különböző gyártóknál (Pfizer-BioNTech, Moderna, AstraZeneca, Janssen, Curevac). Ezekből jelenleg csak a Pfizer-BioNTech és a Moderna vakcinája rendelkezik az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) engedélyével.

Továbbra is érvényben vannak a korlátozások

A koronavírus-járvány lassítása és a kórházak teljesítőképességének megóvása érdekében továbbra is érvényben vannak az eddigi védelmi intézkedések, illetve február 1-ig érvényben is maradnak. Magán és családi rendezvények 10 főig megtarthatóak, amibe a 14 év alattiak nem számítanak bele. Temetés legfeljebb 50 fővel tartható meg. Esküvők lakodalom nélkül tarthatóak meg, azonban az eseményen csak meghatározott személyek vehetnek részt.

Este 8 óra és reggel 5 óra között is kijárási tilalom van érvényben. Az üzletek - a gyógyszertárak és a benzinkutak kivételével - este 7 óráig maradhatnak nyitva és utána a kijárási tilalom lejártával, tehát leghamarabb reggel 5 órakor nyithatnak ki. A rendeletben nem említett szolgáltatók és szolgáltatások (például fodrász, masszőr, személyi edző) a szokott rendben működhetnek a kijárási tilalom szabályai mellett.

Minden gyülekezés tilos. Az éttermek vendéget nem fogadhatnak, vendégnek ott csak az étel elvitele céljából lehet tartózkodni. A szállodák turistákat nem fogadhatnak, csak üzleti, gazdasági vagy oktatási célból érkezett vendégeket. Mindennemű rendezvény megtartása tilos, ide értve a kulturális eseményeket is. A sportmérkőzéseket zárt kapuk mögött kell megtartani. A szabadidős létesítmények használata tilos, beleértve különösen a fitnesztermeket, fedett uszodákat, múzeumokat, könyvtárakat, mozikat és állatkerteket, korcsolyapályákat.

Egy friss amerikai kutatás szerint magunk is nagyban hozzájárulhatunk a koronavírus elleni vakcinák hatékony működéséhez. Hogy miként, arról ide kattintva olvashat bővebben.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Késő este 16 és 28 fok közötti értékek valószínűek. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.