Koronavírus: csökkenteni kell az egészségügy terhelését

A kórházi kezelésre és gépi lélegeztetésre szoruló fertőzöttek száma még mindig igen magas. A járványügyi szabályoknak ezért továbbra is nagyon fontos szerepe van a koronavírus-járvány megfékezésében.

A korábban kihirdetett járványügyi intézkedések legfőbb célja, hogy lassítsuk az új típusú koronavírus terjedését, illetve biztosítsuk az egészséügyi ellátórendszer működőképességének fennmaradását - hangsúlyozta Galgóczi Ágnes, a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) járványügyi osztályvezetője a járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs pénteki sajtótájékoztatóján. A szakember egyúttal arra kért mindenkit, hogy továbbra is tartsuk be a maszviseléssel, távolságtartással és egyéb korlátozásokkal kapcsolatos szabályokat.

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus Magyarország, koronavírus járványhelyzet, koronavírus egészségügy, koronavírus egészségügyi dolgozók, koronavírus operatív törzs
A területi közigazgatásban dolgozókat tesztelték kedden Debrecenben.Fotó: MTI/Balázs Attila

Elindult a regisztráció

A héten elindult Magyarországon a vakcina-előjegyzés, tehát már jelezhetjük a koronavíus -oltás iránti igényünket - emlékeztetett Galgóczi Ágnes. Mint mondta, a regisztrációra online, az erre a célra létrehozott oldalon nyílik lehetőség, illetve még az év végéig mintegy 2 millió idős embernek kézbesítik Müller Cecília országos tisztifőorvos tájékoztatólevelét, amely egy regisztráció űrlapot, és egy - ingyenes visszaküldést biztosító - válaszborítékot is tartalmaz. A postázás a mai napon megkezdődött - jelentette ki.

Az emberek többsége csak elképzelni tudja, hogy milyenek most a mindennapok a frontvonalban. Ebbe engednek némi betekintést a koronavírus-fertőzötteket ellátó osztályokról készült képek - nézze meg őket itt és itt !

A járványügyi osztályvezető arra is felhívta a figyelmet, hogy a koronavírus-fertőzés megelőzéséért a szabályok betartása mellett az egészségügyi állapotunk karbantartásával is sokat tehetünk. Fontos, hogy ügyeljünk a változatos, vitamindús étkezésre, és ne hanyagoljuk el a testmozgást se - javasolta, ugyanakkor hozzátette, hogy a csapatsport továbbra is tiltott.

Van, aki még mindig nem hord maszkot

A tájékoztatón elhangoztt továbbá, hogy a koronavírus-járvány megfékezése érdekében bevezetett maszkviselési szabályok megszegése miatt az elmúlt napon 187, szeptember 21-e óta pedig már több mint 12400 emberrel szemben kellett intézkednie a rendőrségnek. Erről Gál Kristóf, Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szóvivője beszélt.

Tavasz óta mindenki maszkot varr, ami egyfelől talán jó, de rengeteg negatív hatása is van a varrónők szerint - a részletekért olvassa el társportálunk, az nlc.hu cikkét!

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A kevés gomolyfelhő és az észak, északnyugat felől érkező, helyenként meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett legalább többórás napsütésre van kilátás csapadék nélkül. A délies szél főként az Alpokalján megélénkülhet, máshol általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 22 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.