Koronavírus: a szomszédban is mérlegelik a harmadik oltást

A tervek szerint már szeptemberben nagyszabású kutatás indul Szlovákiában a lakosság COVID-19 elleni védettségének felmérése céljából. A vizsgálat eredményei megalapozhatják a harmadik oltás bevezetését.

Magyarországon eddig 266 ezren vették fel az augusztus óta elérhető harmadik oltást COVID-19 ellen.

"A kutatás célja, hogy kiderítse, a beoltott vagy oltatlan személyek, illetve azok, akik már átestek a koronavírus-fertőzésen, milyen mértékben védettek a COVID-19-cel szemben" - írja Kiss Balázs, az InfoRádió pozsonyi tudósítója. A cikk szerint Vladimír Lengvarsky, a szlovák egészségügyi minisztérium tárcavezetője úgy véli, fontos számba venni az emlékeztető oltással kapcsolatos lehetőségeket, és az őszi felmérés eredményei alapján születhet döntés, hogy pontosan kik és milyen kritériumok mentén kaphatnak harmadik vakcinadózist.

Szlovákiában előbb felmérik a lakosság védettségét, mielőtt döntenének a harmadik oltás kérdésében
Szlovákiában előbb felmérik a lakosság védettségét, mielőtt döntenének a harmadik oltás kérdésében. Fotó: Getty Images

Eközben Boris Klempa, a Szlovák Tudományos Akadémia Virológiai Intézetének kutatója a harmadik oltás mihamarabbi jóváhagyását szorgalmazza. A szakember sem tartja ugyanakkor indokoltnak, hogy mindenkit automatikusan beoltsanak. Ehelyett úgy foglalt állást, inkább az orvosokra kellene bízni, hogy megítéljék, legyengült immunrendszerű vagy más okból súlyosan veszélyeztetett pácienseik közül kiknek ajánlják a védettség felfrissítését.

Szlovákiában a jövő héttől immár 14 járást sorolnak a fertőzéskockázat szempontjából éberségi fázisba a korábbi 9 helyett. Az érintett járásokban szigorodnak a járványügyi szabályok, így például jelentős korlátozások vonatkoznak a tömegrendezvényekre, éttermekre, fitnesz- és wellnessközpontokra, továbbá az esküvőkre és halotti torokra.

Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, a WHO főigazgatója szerint lelkiismeretlenség, hogy egyes országokban már az emlékeztető oltást adják be, amikor a világ más részein még az emberek nagy része védtelen a COVID-19-cel szemben .

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Hasnyálmirigy-gyulladás: ez segít meggyógyulni magyar kutatók szerint – Mutatjuk, min kell változtatni
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Általában napos, száraz idő várható, de a Dunántúlon lehetnek felhősebb körzetek is - elsősorban a nyugati megyékben. Alapvetően gyenge vagy mérsékelt lesz a légáramlás, csupán Sopron környékén élénkülhet meg időnként a délies irányú szél. Kora délután 8 és 12 fok közötti értékeket mérhetünk. Késő este -5 és +6 fok között alakul a hőmérséklet, elsősorban a kevésbé felhős északkeleti országrészben, esetleg északnyugaton fagyhat. Anticiklon alakítja időjárásunkat, fronthatás ma sem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Édeset, sósat vagy savanyút kívánsz? 6 kérdésből kiderül, mit üzen a tested A csoki, a chips vagy a savanyúság után sóvárogsz? Emögött nemcsak megszokás vagy stressz állhat, bizonyos esetekben tápanyaghiány, hormonális változások vagy életmódbeli tényezők is szerepet játszhatnak.
7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!