Koronavírus: "a járvány felemésztette Milánót"

Nagyon hosszú és nehéz fázisnak nevezte az új koronavírus-fertőzés lassulása után következő időszakot Giuseppe Sala milánói polgármester. Úgy véli, egész Európa korlátozások között fog élni, amíg nem találnak oltóanyagot.

Giuseppe Sala kijelentette, hozzá kell szokni, hogy angol kifejezéssel "stop&go" lesz a mindennapi életünk. Ez azt jelenti, hogy amint lehetséges, fokozatosan enyhítenek majd az óvintézkedéseken, de rögtön ismét szigorítják azokat, ha a járványgörbe újra felfelé ível. Így fogunk élni, amíg nem találunk vakcinát a vírusra .

Két koronavírus elleni védőoltás klinikai tesztelése kezdődött meg Ausztráliában az Egészségügyi Világszervezet (WHO) jóváhagyásával. Részletek itt.

Az 1,3 millió lakosú észak-olaszországi város első embere azt mondta, nem tudja, milyen szempontok szerint engedik majd ismét ki az utcára a lakosokat: mérlegelni kell, hogy az idősebbek esetében, ami akár hatvan év felettieket is jelenthet, mikor oldják fel a kijárási korlátozást. Emlékeztetett, hogy Olaszországban a diagnosztizált fertőzöttek hetven százaléka férfi, így nem zárta ki, hogy a női dolgozókat előbb alkalmazhatnák a hivatalokban.

Milánó, Lombardia, Olaszország, koronavírus, COVID-19, világjárvány, kijárási tilalom
Néptelen a Dóm tér Lombardia székhelyén, Milánóban április 1-jén. Fotó: MTI/EPA-ANSA/Andrea Fasani

Sala szerint a mintegy 10 ezer diagnosztizált beteget regisztráló Milánót sikerült megvédeni a Lombardia tartomány többi részén pusztító erővel fertőző járványtól. Elismerte, hogy az első napokban ő sem ismerte fel a helyzet veszélyességét, ezért buzdította a milánóiakat, hogy ne zárkózzanak be, hanem sétálással vegyék birtokukba a várost. Mostanra úgy véli, az egy hónapja tartó kijárási korlátozás "felemésztette" a korábban örökmozgó Milánót. Naponta több száz segítségkérő üzenetet kap a munka nélkül maradt, elkeseredett emberektől.

Kijelentette, az egészségügyi járványt gazdasági járvány követi máris Olaszország eddigi egyik leggazdagabb városában. A milánói önkormányzat tulajdonában levő városi tömegközlekedés forgalma 90 százalékkal esett vissza, ami ugyanekkora bevételkiesést is jelent. Az elsők között bezárt Scala operaház hetente egymillió eurót veszít, a milánói ingatlanpiac máris összeomlott, amiként a járvány előtt intenzív vásárszervezési tevékenység is. A legnagyobb kár azonban a kis- és közepes vállalkozásokat érte, amelyek többsége talán újra sem fog indulni.

Stabil a járványgörbe Olaszországban

Továbbra is hétszáz felett van az új típusú koronavírus-járványban naponta elhunytak száma Olaszországban. Az összes haláleset az elmúlt 24 órában kis híján elérte a 14 ezer főt - közölte az olasz polgári védelmi hatóság csütörtök esti tájékoztatóján. A halottak száma 760 volt a szerdán bejelentett 727 és a keddi 837 haláleset után. Az azonosított fertőzöttek száma a szerdai 2937-ről 2477-re csökkent, de magasabb a kedden mért 2107-nél. A gyógyultakat és a halottakat is beleszámolva az eddig azonosított fertőzöttek száma meghaladja a 115 ezret. A járványban eddig meghalt orvosok száma 66-ra emelkedett, a fertőzött egészségügyi dolgozóké túllépte a tízezret.

Angelo Borrelli, az olasz polgári védelem vezetője hangsúlyozta, hogy a járványgörbe napok óta stabil adatokat mutat jelentős csökkenés nélkül. Ezzel egy időben viszont minimálisra csökkent az intenzív osztályra utaltak száma: az utóbbi egy napban egész Olaszországban 18 beteg szorult intenzív kezelésre. "Jobb, ha óvatosan olvassuk az adatokat, napról napra értelmezve őket, különben a túlzott optimizmus a korlátozó intézkedések túl korai feloldásához vezethet" - figyelmeztetett Borrelli.

Alig két hét alatt több mint 8 ezer maszkot varrt meg egy önkéntesekből álló csapat Orosházán. Munkájukról bővebben olvashat az nlc.hu cikkében .

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

Alapvetően derült, csapadékmentes idő lesz. Hajnalra foltokban párásság, köd képződhet. Gyenge marad a légmozgás, sőt zömmel szélcsend várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabb térszíneken enyhébb lesz a reggel. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!