Koronavírus: a járvány a pénztárcánkra is hatással volt

Eltérően alakultak a magyar fiatalok költései a koronavírus-járvány idején. A megkérdezettek 18 százalékának emelkedtek a kiadásai az elmúlt hónapokban, 36 százalékuk azonban csökkenést tapasztalt - derült ki az egyik magyar bank és biztosító reprezentatív felméréséből.

Az Ifjúsági Index elnevezésű, reprezentatív felmérésbe 300 főt vontak be, mindannyian 19 és 29 év közöttiek voltak. A válaszok alapján elmondható, hogy a 19-25 éveseknél átlagosan 39 ezer forinttal, a 26-29 évesek körében pedig átlagosan 49 ezer forinttal estek vissza a kiadások az új típusú koronavírus magyarországi megjelenése utáni időszakban. A területi bontás azonban jelentős eltéréseket mutat: a kiadások emelkedését a nyugati országrészben élők 7 százaléka, a keleti régiókban lakó fiatalok 20 százaléka, a fővárosban és környékén lakóknak pedig 25 százaléka jelezte. A nők 25 százaléka, a férfiaknak viszont csak 12 százaléka számolt be arról, hogy a vizsgált időszakban többet költött, mint korábban.

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus Magyarország, koronavírus fiatalok, koronavírus költség, koronavírus vásárlás
Ruhákra, szórakozásra és utazásra kevesebb pénz jutott. Képünk illusztráció, forrása: Getty Images

Erre költöttünk többet

Koronavírus: fertőzöttet találtak a pápai idősotthonban - a részletekért kattintson ide!

Az Ifjúsági Indexből az is kiderült, hogy a megkérdezett fiatalok 30 százalékának élelmiszerekre szánt költései, 27 százalékának egészségügyi kiadásai, 17 százalékának pedig a lakhatással összefüggő költései emelkedtek meg. A felmérést végző bank és biztosító azonban pozitívumként értékelte, hogy a fiatalok 13 százaléka a koronavírus okozta helyzetben sem feledkezett meg a megtakarításairól, és ezen időszak alatt is növelni tudták félretett vagyonukat. Ugyanakkor a válaszadók 33 százaléka jelezte, hogy kevesebbet takarított meg ezekben a hónapokban, mint korábban.

Ezen tudtunk spórolni

A felmérés arra is kitért, hogy a fiatalok az életük mely területein költöttek kevesebbet a vizsgált időszakban. A válaszadók ezzel kapcsolatban úgy nyilatkoztak, hogy elsősorban a szórakozásra, a ruházati és műszaki cikkekre, valamint az utazásra szánt költségeikből vettek vissza. Ez persze érthető, hiszen a koronavírus-járvány miatt bevezetett kijárási korlátozásoknak ez várható következménye volt.

Ez vár ránk, ha most utazunk Görögországba - a részletekért olvassa el társportálunk, az nlc.hu cikkét!

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +29 °C
Minimum: +12 °C

Felhőtlen lesz az ég, csapadék kizárt. Az északkeleti, keleti szelet a Dunától keletre még az éjféli órákig élénk, északkeleten olykor erős lökések kísérhetik, majd a legtöbb helyen mérséklődik a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 10 és 18 fok között várható, de a hidegre hajlamos helyeken ennél több fokkal alacsonyabb, míg a nagyobb városokban, vízpartok közelében, magasabban fekvő helyeken kissé magasabb értékeket is mérhetünk. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.