Koronavírus: a cél, hogy szezonális járvánnyá szelídüljön

Sok országban már nem a fertőzöttek, hanem a kórházban ápoltak számára koncentrálnak.

Bár a fertőzőbb vírusváltozatok okozhatnak meglepetéseket, a magas átoltottság miatt a fertőzöttek jelentős részénél nem alakul ki súlyos lefolyás. Nagy előrelépés lehet, ha az influenzához hasonlóan szezonális járvánnyá szelídülne a COVID-19 . Ez a fejlett országokban az őszre várható - írja a napi.hu a Bloomberg cikke alapján.

A fertőzöttek helyett a kórházban ápoltak számán a fókusz

A koronavírus-járvány elmúlt több mint egy éve alatt meglehetősen megszokott forgatókönyv szerint zajlott a járványhullámok fellángolása, és az azokra adott kormányzati reakciók is. Az eredeti, majd később a fertőzőbb mutációk nyomán megjelentek a fertőzések, azok száma emelkedni kezdett, majd néhány hetes késéssel a kórházban ápoltak száma is meredeken megugrott. Erre válaszul a különböző kormányok előbb-utóbb ugyanazt a választ adták: korlátozásokat vezettek be, bezárták az iskolákat és az emberek közötti kontaktusok számának csökkentésére hozott más intézkedésekkel próbáltak úrrá lenni a járványon.

lezárás, koronavírus, Budapest
Pillanatkép a budapesti korlátozások idejéről. Fotó: Getty Images

A Bloomberg szerint, ahogy egyre több országban egyre magasabb átoltottságot érnek el, úgy látszik megtörni a kapcsolat a fertőzések száma és a későbbi halálesetek között, ezért egyre több országban a döntéshozók most inkább a kórházban ápoltak számára koncentrálnak, ez válik az elsődleges mérőszámmá a korlátozó intézkedések bevezetésének mérlegelésénél. Elképzelhető, hogy abba a helyzetbe kerülünk, amikor csak ez számít - mondta Jennifer Nuzzo, a Johns Hopkins University koronavírus elemzéssel foglalkozó kutatóközpontjának járványügyi szakértője.

Az influenzavírusok több törzse is kipusztulhatott a járvány miatt A koronavírus-járvány miatti korlátozó intézkedések az influenzavírus terjedését is hatékonyan gátolták. Egy friss jelentés szerint bizonyos vírustörzsek teljesen el is tűnhettek emiatt. Kattintson!

Az oltási kampányok hozhatnak fordulatot

Segítségükkel a COVID-19 világjárvány helyett szezonális járvánnyá szelídülhet az influenzához hasonlóan, és a politikai döntéshozók célja pontosan ez lenne. A célunk, hogy ezzel a vírussal is úgy éljünk együtt, mint az influenzával - mondta Matt Hancock brit egészségügyi miniszter. A tudósok szerint ha ez megtörténne, az komoly mérföldkő volna. A hivatalos adatok szerint világszerte mintegy 3,8 millió ember halálát okozhatta a COVID-19 , míg az influenza évente mintegy 650 ezer emberéletet követel. Ezt a határt a mostani ismeretek szerint őszre, talán télre lehetne átlépni az oltási kampányoknak köszönhetően, és utána a járvány fellángolásait az influenzaszezonéhoz hasonló intézkedésekkel kellene kezelni - mondta Nuzzo.

Azt sem szabad azonban figyelmen kívül hagyni, hogy mindez csak a fejlett országokra igaz. A fejlődő országok egy jelentős részében az oltások hiánya miatt egyelőre ez beláthatatlan távolságban van.

Koronavírus: a határok mentén élők is kaphatnak nálunk oltást - olvassa el cikkünket !

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
vércsoportok
Ez a legritkább vércsoport a világon – Nem véletlenül hívják aranyvérnek
halfogyasztás
Ez a legegészségtelenebb hal, mégis ezt veszik a legtöbben
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
női anatómia
Meglepően sok nő nem tudja, hány testnyílása van odalent
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +6 °C

Zavartanul napos, száraz időre számíthatunk. A délkeleti szelet elsősorban az Észak-Dunántúlon kísérhetik élénk lökések.Késő estére 10 és 17 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon alakítja időjárásunkat, így fronthatásra nem kell számítani, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
„Menstruáció alatt nem lehet teherbe esni.” Igaz vagy hamis? – Teszteld magad kvízünkben! Bár a szexualitás az életünk egyik természetes része, a termékenységgel és a fogamzásgátlással kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Nézzük, te mennyire vagy képben ezekkel!
kvíz
Kvíz: felismered a stressz testi jeleit? – Bőrtünetek is árulkodhatnak a túlhajszoltságról Alvászavar, kimerültség, ingerlékenység – sokszor észre sem vesszük, hogy mindezek hátterében a stressz áll. Vajon mennyit tudsz arról, hogyan hat a szervezetünkre a mindennapi feszültség? Teszteld magad kvízünkkel!