Koronavírus: a briteknél a fertőzöttek sem mennek karanténba

Megszűnik csütörtöktől Angliában az elkülönítési kötelezettség azok számára is, akiknek koronavírus-tesztje pozitív - jelentette be hétfőn Boris Johnson brit miniszterelnök. Hozzátette, a kormány új stratégiája szerint meg kell tanulni együtt élni a vírussal úgy, hogy ez ne járjon az egyéni szabadságjogok korlátozásával.

Dr. Szlávik János infektológus főorvos szerint lassan enyhül a hazai koronavírus-járvány ötödik hulláma .

E stratégia jegyében a brit kormány a koronavírus-járványhoz kötődő összes hazai jogi korlátozást megszünteti, és ennek jegyében szűnik meg február 24-től az az előírás is, amely elkülönítésre kötelezi azokat, akiknek koronavírus-szűrési lelete pozitívnak bizonyul - közölte Johnson. Megszűnik emellett a gyakorlatszerű kontaktkutatás is, és azoknak sem kell a továbbiakban elkülönítésbe vonulniuk, akik koronavírus-fertőzöttekkel kerültek közeli kapcsolatba és nincsenek teljes körűen beoltva a koronavírus ellen.

London, metró, koronavírus, járvány, maszkviselés
A brit kormány új stratégiája szerint immár korlátozások nélkül kell együtt élni a koronavírussal. Fotó: Getty Images

Ajánlás formájában a kormány április 1-ig még azt javasolja a koronavírus-fertőzötteknek, hogy maradjanak otthon, de utána az emberek személyes felelősségérzetére bízza, hogy miként cselekszenek, ugyanúgy, ahogy az influenzásokat is arra kéri, hogy legyenek tekintettel másokra. Johnson bejelentette azt is, hogy április 1-től megszűnik az ingyenes koronavírus-szűrés lehetősége a tünetmentesek és a tüneteket észlelők számára egyaránt. Attól az időponttól csak a legidősebb korosztályok tagjai és a kockázati csoportokba tartozók végeztethetnek költségmentesen koronavírus-tesztet.

A brit kormányfő az ingyenes tesztelés beszüntetését azzal indokolta, hogy az Egyesült Királyság honosította meg a világ nagy országai közül a legkiterjedtebb koronavírus-szűrési programot, de ez hatalmas költségekkel járt. A tesztelési és kontaktkutatási programra fordított kiadások a 2020-2021-es pénzügyi évben meghaladták a brit belügyminisztérium teljes költségvetését, a tesztelések a jelenlegi pénzügyi év eddigi szakaszában már 15,7 milliárd fontba kerültek, és csak januárban, az omikron koronavírus-variáns okozta fertőzési hullám tetőzésének idején 2 milliárd fontot fordított a költségvetés a szűrési program finanszírozására. A brit egészségügyi minisztérium adatai szerint a koronavírus-járvány kezdete óta eddig csaknem 470 millió koronavírus-szűrést végeztek az Egyesült Királyságban.

Az idősek már kaphatnak negyedik oltást

Tavasztól elkezdik a koronavírus elleni oltás negyedik dózisának beadását az időseknek és az egészségi okokból veszélyeztetett lakossági csoportoknak az Egyesült Királyságban - ezt már Sajid Javid brit egészségügyi miniszter jelentette be. Közölte, a negyedik oltási dózis alkalmazását a brit kormány mellett működő független oltásügyi vegyesbizottság (Joint Committee on Vaccination and Immunisation, JCVI) javasolta, és ő elfogadta az ajánlást. A JCVI hétfői állásfoglalásának megfelelően a negyedik vakcinaadagokat a 75 év feletti korosztálynak, az idősotthonok lakóinak és az egészségi okokból kockázati csoportokba tartozó 12 évnél idősebbeknek ajánlják fel.

A negyedik dózist a célcsoportokon belül azok kaphatják, akiknek a harmadik, emlékeztető oltási adagot legalább hat hónappal korábban beadták. Sajid Javid szerint ismert, hogy a COVID-19-cel szembeni immunitás idővel gyengülni kezd, és a kormány ebből a meggondolásból döntött úgy, hogy tavasszal elkezdik a negyedik, újabb emlékeztető dózisok beadását a veszélyeztetettebb lakossági csoportoknak. A brit egészségügyi minisztérium hétfőn ismertetett legfrissebb adatai szerint a koronavírus elleni oltás első, második és harmadik adagjából eddig összesen 139,5 milliót adtak be országszerte, és az Egyesült Királyság teljes felnőtt népességének 66,1 százaléka, vagyis közel kétharmada mindhárom vakcinadózist megkapta.

Világszerte közel 1,7 millió új fertőzöttet regisztráltak közép-európai idő szerint kedd reggelig.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
Szellemszéklet: mit jelent pontosan? – Ezt üzeni vele a szervezet
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
fahéj
Nem hinnénk, de ezt teszi a fahéj a szervezetünkkel
kakukkfű
Nem hinnénk, de ezt teszi a kakukkfű a szervezetünkkel – Minden konyhában ott lenne a helye
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +17 °C
Minimum: +6 °C

Alapvetően napos idő lesz többnyire kevés fátyol- és gomolyfelhő mellett. Utóbbiakból több az északkeleti tájakon lehet, de arrafelé is legfeljebb egy-egy helyen fordulhat elő futó zápor, másutt nem lesz csapadék. Az északnyugati, északi szelet sokfelé kísérik erős, elsősorban északkeleten, az Észak-Dunántúlon és a hegyekben olykor viharos lökések. Délutántól fokozatosan veszít erejéből a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható.Késő este többnyire 2 és 12 fok közé hűl le a levegő. Ezen a napon egyértelműen hidegfronti hatás érvényesül, amely jelentős terhelést róhat a szervezetre.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
„Gyakran vagyok szomjas. Betegséget jelezhet?” – Teszteld magad tünetkvízünkben! Teszteld magad: te mindig tudod, mikor kell orvoshoz fordulni?
kvíz
Felismered a bolhafertőzés tüneteit házi kedvencednél? Ha felelős állattartó szeretnél lenni, mindig oda kell figyelned kedvenced egészségére. Ehhez pedig nem árt, ha ismered az egyik leggyakoribb probléma, a bolhafertőzés jeleit. Most letesztelheted, mennyit tudsz a témáról!