Minden alkalommal, amikor az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) lemásoltatja magát egy megfertőzött emberi sejttel, fennáll a lehetőség, hogy valamilyen mutáció jöjjön létre, némiképp megváltoztatva az újonnan képződő vírus, avagy variáns tulajdonságait. Figyelembe véve, hogy milyen sok a fertőzött jelenleg a világban, könnyű belátni, hogy bizony bőven akad alkalma a vírusnak a mutációkra. Hozzátartozik ehhez persze, hogy a legtöbb mutáció alig vagy egyáltalán nem befolyásolja a koronavírus fertőzőképességét, sem pedig azt, hogy milyen valószínűséggel okoz súlyos megbetegedést. Sőt, sok esetben ezek a mutációk inkább hátrányt jelentenek, így az érintett variánsok hamar el is tűnnek. Ritkán előfordulhat azonban, hogy egy mutáció fertőzőbbé, agresszívabbá teszi a SARS-CoV-2-t, és ez utóbbi esetek miatt kell leginkább aggódnunk - írja a The Conversation oldalán megjelent cikkében Christian Yates, a Bath-i Egyetem biomatematikusa.
Az eddigi korlátozások is kevesek lehetnek
A világjárvány megjelenésével több tudományos fogalom is bekerült a közbeszédbe, így sokat olvashattunk, hallhattunk az elmúlt egy évben az alap reprodukciós rátáról, avagy R0 értékről. A koronavírus esetében ez annyit tesz, hogy egy teljes mértékig védtelen populációban minden új fertőzött átlagosan három másik embernek adja tovább a fertőzést. A reprodukciós ráta tehát 3, ha viszont egy új variánsra azt mondjuk, hogy 70 százalékkal fertőzőbb, úgy az említett mutató egyszeriben 5 körülire emelkedik. A járványügyi védekezés keretében hozott intézkedések célja elsősorban a reprodukciós ráta csökkentése, magyarán a járvány lassítása. Ebből a szempontból az 1 a kritikus érték, hiszen ez alatt már a fertőzések számának csökkenéséről beszélhetünk. Ha azonban a különböző korlátozások segítségével sikerül is 1-re csökkenteni a koronavírus-fertőzés reprodukciós mutatóját, az új variáns esetében ugyanezek a korlátozások csak 1,7-es értékig szorítanák azt vissza.
Mit jelent ez a gyakorlatban? Maradjunk az Egyesült Királyság példájánál. Tavaly tavasszal a brit kormányzat szigorú lezárásokat rendelt el, aminek eredményeképpen nagyjából 0,6-os értékre sikerült lecsökkenteni a fertőzés terjedésének ütemét. Ha azonban már akkor is az új, B.1.1.7 jelű variáns cirkulált volna, tehát a kórokozó 70 százalékkal fertőzőbb lett volna, úgy kérdéses, hogy ugyanezek az intézkedések elég hatékonynak bizonyultak-e volna.
Árnyalja a képet, hogy az új variáns megjelenésével mind újabb és újabb tudományos becslések jelennek meg arra vonatkozóan, hogy vajon mennyivel fertőzőbb, mint a korábbi változat. A londoni London School of Hygiene & Tropical Medicine egyetem egy január elején megjelent, tudományos impaktfaktorral rendelkező folyóiratban ugyanakkor még nem publikált tanulmánya szerint az új variáns 50-70 százalékkal terjedhet gyorsabban. Az angol közegészségügyi hivatal (Public Health England) újabb becslései pedig már 30-50 százalékos eltérésről szólnak. Bárhogy is alakuljon azonban a valós érték, az világosan kirajzolódik, hogy az új variáns számottevően gyorsabban terjed, ennélfogva a járvány irányítás alá vonását is megnehezítheti.
Aggasztó, ha fertőzőbb az új variáns
Ahogy világszerte újabb és újabb variánsok bukkannak fel a mutációk révén, három fontos kérdés is felmerül minden esetben.
- Fertőzőbb-e az új variáns, mint a régebbiek?
- Nagyobb valószínűséggel okoz-e súlyos megbetegedést?
- Ellenáll-e az eddig kifejlesztett vakcinák által elérhető immunvédettségnek?
Először is érdemes leszögezni, hogy sem a brit, sem a szintén fertőzőbbnek tartott dél-afrikai variáns esetében nincs egyértelműen azt igazoló tudományos bizonyíték, hogy a vakcinák kevésbé lennének ellenük hatékonyak. Ezenfelül a legtöbb híradás azt is megemlíti, hogy bár ezek a variánsok fertőzőbbek, de nem nagyobb esetükben a súlyos, akár végzetes megbetegedés kockázata. Csakhogy Christian Yates szerint ez a megjegyzés csupán hamis biztonságérzetet teremt, és gyakorlati oldalról nézve egy, a korábbiaknál fertőzőbb vírus még veszélyesebb is, mint egy halálosabb vírus. A biomatematikus kijelentése első hallásra alighanem furcsának tűnhet, a rejtély kulcsa azonban egy másik, a pandémia kezdete óta szintén gyakran emlegetett jelenségben rejlik: az exponenciális növekedésben.
Vegyünk példaként egy olyan vírust, amelynek reprodukciós rátáját sikerült 1-re csökkenteni különböző intézkedésekkel. Ha tízezer fertőzöttről indulunk, úgy meghatározott időközönként újabb tízezer fertőzöttel számolhatunk. Amennyiben pedig a fertőzöttek egy százaléka belehal a fertőzés okozta megbetegedésbe, akkor mire elérjük a százezer fertőzöttet, a halottak száma ezerre emelkedik. Tegyük fel, hogy megjelenik egy 30 százalékkal magasabb halálozási kockázatot hordozó variáns. Ebben az esetben a tárgyalt időszakban ugyanúgy százezer fertőzöttet kapunk, a halálesetek száma viszont már 1300 lesz. Ha viszont a variáns nem 30 százalékkal halálosabb, hanem 30 százalékkal gyorsabban terjed, akkor az exponenciális növekedés szabálya szerint adott idő alatt 4200 halálos áldozattal számolhatunk. Ráadásul minél hosszabb időtartamot vizsgálunk, a két forgatókönyv közötti különbség annál nagyobbra nő.
Cikkében a szakember is elismeri, hogy ez csupán egy elméleti modell. Képes azonban illusztrálni, hogy a fertőzések exponenciális terjedésében fellépő változásnak sokkal erőteljesebb lehet összességében a hatása, mint annak, ha gyakrabban vált ki súlyos tüneteket az új vírus. Éppen ezért valójában nem feltétlenül megnyugtató, ha azt halljuk, hogy a koronavírus egy újonnan megjelent variánsa ugyan fertőzőbb, de nem halálosabb.
Sir Patrick Vallance, a brit kormány tudományos főtanácsadója szerint vannak arra mutató, ám egyelőre nem egyértelmű jelek, hogy a koronavírus Nagy-Britanniában azonosított új variánsa a korábbinál valamivel több halálesetet okozhat - azon túl, hogy a réginél 30-70 százalékkal fertőzőképesebb. Minderről ide kattintva olvashat bővebben.
