Koronavírus: 5 millió igazolt fertőzött a világban

Az új típusú koronavírus tavaly év vége óta már több mint 5 millió embert fertőzött meg és 328 ezer életet követelt világszerte, miközben a gyógyultak száma már az 1,9 millióhoz közelít - derült ki a Johns Hopkins Egyetem csütörtök reggeli összesítéséből.

Mutatjuk a legfrissebb számokat a koronavírus-járvánnyal összefüggésben.

Több mint 308 ezer eset Oroszországban

A legtöbb koronavírus-fertőzöttet és áldozatot továbbra is az Egyesült Államokban tartják számon: az amerikaiak már 1,55 millió igazolt esetről és több mint 93 ezer halottról tudnak. Az európai országok közül Oroszország jelentette a legtöbb beteget - csaknem 309 ezret -, az áldozatok száma pedig a 3 ezerhez közelít. A jövő héttől fokozatos nyitásra készül Moszkva. Az okmányirodák például hétfőtől ismét fogadhatnak majd ügyfeleket.

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus világjárvány, koronavírus halottak száma, koronavírus fertőzöttek száma
Maszkot és kesztyűt viselő nő Moszkvában. Fotó: Getty Images

Csaknem 36 ezer áldozat a briteknél

Az elhunytak száma pedig az Egyesült Királyságban a legmagasabb Európán belül: a briteknél már csaknem 36 ezren haltak meg a koronavírus-járvány kitörése óta, és majdnem 250 ezren betegedtek meg az új kórtól. Brazília több mint 291 ezer koronavírusos esetet és mintegy 19 ezer áldozatot, Spanyolország 232 ezer fertőzöttet és csaknem 28 ezer halottat, Olaszország pedig több mint 227 ezer beteget és 32 ezer elhunytat jelentett csütörtök reggelig.

A 10 legérintettebb ország közé tartozik még Franciaország - majdnem 182 ezer regisztrált esettel és 28 ezer áldozattal -, Németország - több mint 178 ezer megbetegedéssel és 8 ezer halálesettel -, valamint Törökország is. Ez utóbbi országban már 152 ezernél is több embernél mutatták ki az új típusú koronavírust , és 4222-en vesztették életüket a járványban.

A koronavírus-járvány által legérintettebb országok listájának 10. helyén továbbra is Irán áll. Innen már mintegy 127 ezer fertőzöttről és 7183 áldozatról adtak hírt csütörtökig.

Indonéziában baby boomot okozhat a “maradj otthon”, de ez egyáltalán nem jó hír - a részletekért olvassa el társportálunk, az nlc.hu cikkét!

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
egészséges italok
Ezek az italok védik a vesét: így kellene indítani a reggelt a dietetikus szerint
a rák tünetei
Az első tünet már áttétet jelezhet – Sokáig rejtőzhet az egyre gyakoribbá váló rák
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

Döntően felhőtlen, zavartalanul napos időben lesz részünk, így csapadékra sem kell számítani. Az Alpokalján a délies, míg az Alföld egyes részein olykor az északkeleti szél megélénkül.A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 22 és 25 fok között alakul. Sem ma, sem az elkövetkező napokban nem várható fronthatás. Anticiklon alakítja időjárásunkat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.